Van értelme a védőoltásnak?

Láttuk, hogy az orvostudomány kezdeményezése, hogy többek között oltással minden betegséget kiirtson, nem helyes. Mert betegség nélkül nincs erősödés, nincs egészség. A kérdést nem lenne szabad így feltenni: „Hogyan tüntetjük el az életből a betegséget?”, hanem: „Hogyan tudjuk az embert a betegségre úgy előkészíteni és közben úgy kísérni, hogy abból megerősödve kerüljön ki?”
oltas

fejkép forrása: miapanasz.reblog.hu

Oltás: a gyermekbetegségektől az influenzáig?

A védőoltások kérdése1 felkavarja a kedélyeket. Egy nemrég bemutatott dokumentumfilmben2 a szülők az előtt a döntés előtt állnak, hogy beoltassák-e a gyereküket. A kérdés ez: „Hogyan döntsük el” Ezt valóban nem is tudjuk megtenni teljes bizonyossággal, ha az embernek csak a látható részét, a testét vesszük figyelembe. Ami az emberből láthatatlan, azt manapság gyakran nem veszik tekintetbe. Pedig így hiányzik a valóság fele. Ekkor a látható fél sem érthető már meg, és az ember nem képes helyes döntést hozni. Ebben a cikkben megpróbálunk választ adni erre a kérdésre, figyelembe véve az ember szellemi oldalát is.

Elsőként tekintsünk a láthatóra

Mi van akkor, ha a gyereket nem oltják be? Nagy veszélyeknek van kitéve, amelyeket csak nehezen tud leküzdeni, vagy gyakran maradandó károsodásokkal? Ennél a kérdésnél vethetünk egy pillantást az idősebb nemzedékre, amelyet alig oltottak.

A 60 fölöttiek generációja

A számos betegség elleni, mindent lefedő oltás az 1965-1970 közötti években kezdődött. Ezen időszak előtt, mintegy 1950-től 1965-ig csak célzottan, járvány (gyermekbénulás) esetén, vagy csak egy betegség (himlő) ellen oltottak. Ez azt jelenti, hogy azokat az embereket, akik ma körülbelül 55-60 évesek és idősebbek, gyermekként, ha egyáltalán, akkor is csak ritkán oltották.

Azok a betegségek, amelyeken akkor majdnem mindenki keresztülment és amelyek ellen ma oltanak, elsősorban a gyermekbetegségek: a kanyaró, a rubeola és a mumpsz és a bárányhimlő is. Tartós szövődmények ebből a generációból a legtöbb embernél nem léptek fel. Sok embernek volt szamárköhögése (pertussis) is. Néhányuknál abban az akut hörghurutban, amelyet elkaptak, bizonyára pneumococcus vagy Haemophilus influenzae baktériumok is szerepet játszhattak. De alapjában ezeket a betegségeket is átvészelték károsodás nélkül. Ezért az idősebb generáció megfigyeléséből már most azt mondhatjuk, hogy azon betegségek egy része, amelyek ellen ma oltanak, a világnak ezen a részén viszonylag ártalmatlan betegség.

   Ebből a nemzedékből senki sem betegedett meg tetanuszban vagy diftériában. A gyermekbénulás sokakat érintett, közülük egyesek maradandó károsodásokat szenvedtek. Ezért is volt nagyon ésszerű ennél a járványnál a mindent lefedő, szájon át adott gyermekbénulás elleni oltás. De nincs értelme manapság, amikor már világszerte alig létezik  gyermekbénulás. Az olyan betegségek elleni oltásoknál, amelyek nálunk szinte már nincsenek (tetanusz, diftéria, gyermekbénulás, rotavírus fertőzés), körülbelül hasonló érveket hallunk, mint a diftériánál. Azt mondják, hogy esetleg egy, a harmadik világból jövő, megfertőzött ember egy itt élő gyerekkel találkozva megfertőzhetné azt. Ez egy gyenge érv. A betegnek először találkoznia kellene a gyerekkel, és éppen akkor fertőzőképes állapotban is kellene lennie. Ráadásul a gyereknek nagyon legyengültnek kellene lennie, és végül a beteg nagyon közel kellene kerüljön a gyerekhez.

   Van a Grimm testvéreknek egy meséje, amelyik a gondolkodásnak ezt a módját jellemzi. A címe: „Az okos Elza”. Az okos Elzának szülei férjet kerestek, ami nehéz vállalkozás volt, mivel Elza „látta, ahogy nő a fű” és hallotta a „bolha köhögését” is. Végre jött is messziről egy legény, de azt a feltételt szabta, hogy az okos Elzának csakugyan sok esze legyen. Látogatásakor az okos Elza lement a pincébe, hogy hozzon egy korsó sört. Aztán a söröshordó fölött a falra akasztva meglátott egy csákányt, amit egyszer még a kőműves felejtett ott, és azt gondolta: Ó, ha feleségül vesz ez a férfi, és lesz egy gyermekünk, és az megnől, és egy korsó sört kell hoznia ebből a hordóból, akkor fejére fog zuhanni a csákány és agyonüti, „… és zokogott, és torkaszakadtából sikoltozott az előre látható szerencsétlenség miatt”, olvassuk a mesében. Hasonló érvelés folyik az oltásokra vonatkozóan is. De még ha magukba azokba az országokba is utaznánk, ahol ezek a betegségek előfordulnak, ezek még ott is rendkívül ritkák. Ha tehát nem az „okos Elzához” hasonlóan, túl aggodalmaskodón, hanem reálisan gondolkodunk, akkor nyilvánvalóvá válik,  hogy egy gyerek számára lényegesen veszélyesebb a teljesen átlagos, hétköznapi forgalomban kerékpározni, mint ezen, itt nem létező betegségek egyikében megbetegedni

Mi a helyzet a meningococcus, a kullancs, a hepatitis és a méhnyakrák elleni oltással?

A meningococcusnál, ami az agyhártyagyulladás több kórokozójából az egyik, a következő a helyzet: ez az oltás öt különböző meningococcus fajtából egy ellen véd. Viszont éppen ez a meningococcus fajta nem a leggyakoribb. A mélyen a fejben elhelyezkedő agynak is nagyon jó a védettsége, nemcsak kívülről, az erős csontok révén, hanem belülről is, az ún. „vér-agy gátnak /Blut-Hirn-Schranke/”  köszönhetően. Még ha baktériumok és vírusok lennének is a vérben, akkor emiatt a sorompó miatt nem juthatnának el minden további nélkül az agyhoz. A megbetegedéshez a testnek nagyon legyengültnek kell lennie, mert csak ekkor válik ez a sorompó porózussá. Ez a veszély áll fenn például az éhező gyermekeknél. Ám akkor nem az oltás kellene legyen a terápia, hanem a táplálás. Oda kellene irányuljon minden pénzügyi támogatás. A jó egészségi állapotban levő, jól táplált gyermekekre a meningococcusok nem veszélyesek.

   A kullancs elleni oltás (FSME oltás: a kullancsenkefalitisz vírus elleni oltás) két betegség közül, amelyeket a kullancsok hordoznak, csak az egyikkel szemben véd. A sokkal gyakoribb Borrelia (Lyme-kór) ellen nem hat. Az oltás csak az FSME-től óv, az agyvelőgyulladástól. Ez a betegség rendkívül ritka. Komolyabb formájában inkább 40-50 év feletti embereket támad meg, nem annyira gyerekeket. Ez a betegeknél aztán neurológiai zavarokhoz vezet, ám azok legtöbbször lecsökkennek, és csak ritkán okoznak tartós károsodást.3 De hogy az oltás egyáltalán hat-e a betegséggel szemben, az kétséges.  1995-ben például az Osztrák Gazdák Szociális Biztosítóintézete közölte,  hogy 1984 és 1995 között az oltási ráta emelkedése dacára nem volt észlelhető az FSME-esetek jelentős csökkenése. Maga az oltás ezzel szemben nem mindig ártalmatlan. Egy közelgő reumatikus megbetegedésnél kiválthat esetleg egy hirtelen rohamot. Mivel ez a betegség tényleg nagyon ritka, és az oltás hatása nem egészen egyértelmű, de maga az oltás nem teljesen veszélytelen, ezért a kirándulók számára tulajdonképpen az endemikus területeken is elegendő, ha karjukon és lábukon a fedetlen bőrt bedörzsölik a bioboltokban kapható levendula olajjal vagy valamilyen más, természetes kullancsűző olajkeverékkel. A kullancsok szó szerint úgy kerülik ezt az éteri illatot, „mint az ördög a tömjént”.

   A hepatitis B nagyon kevéssé fertőző. A hepatitis-beteggel való kapcsolatnak nagyon intimnek kell lennie, mivel a vírusnak csekély az ellenálló képessége a környezeti hatásokkal szemben (kiszáradás, kihűlés stb.). Ezért egy tűvel való fertőzéshez annak a tűnek még frissen, azonnal el kell jutnia egyik személytől egy másikhoz. Egyébként a levegőn gyorsan megszűnik a fertőző hatása. A csecsemő számára csak akkor áll fenn veszély, ha a szoptató anya maga hepatitis B-vel fertőzött. Akkor átadhatja a betegséget a csecsemőnek. De itt egyedi esetről van szó, ami egyedi kezelést is igényelne. Nem logikus egy igen kevéssé fertőző betegség miatt az összes, nem veszélyeztetett csecsemőt átfogóan oltani.

   A méhnyakrák elleni oltásnál (HPV oltás: humán papilloma vírus) tulajdonképpen az első rák elleni oltásról van szó. A tanulmányok egyértelműen azt mutatják, hogy ez egy kockázatos oltás.4  A cikkben a későbbiekben beszélünk az oltás helyett a láz rák elleni gyógyító hatásáról (lásd „A láz további, nem eléggé ismert hatása”).

Amit a tapasztalat mutat, amelyre mindenki szert tehet

Fejtörést okozó gond, hogy manapság az ember nem ad hitelt annak, amit saját maga megél. Korábban az emberek azt mondták: „Nem látom ugyan, mégis hiszem.” A mai hozzáállás ezzel szemben így hangzik: „Látom ugyan, mégsem hiszem el.” Ez a mai „haladás”… Így azonban már semmit sem képes az ember saját tapasztalat alapján megítélni, mert abban, amit átél, nem bízik többé. És így döntésében ki van szolgáltatva mindenféle befolyásnak. Ám ha megfigyelné maga körül a dolgokat és elhinné, amit megfigyel, mégpedig hogy a 60 fölöttiek generációja, bár alig kapott oltást, jól átvészelte a gyermekkort és a fiatal éveket, akkor az már megkönnyíthetné a döntést, hogy egy gyereket be kell-e oltani vagy sem. A probléma az, hogy az embernek nem csak megfigyelnie kell, hanem meg kell értenie, amit megfigyel. Ez a megértés hiányzik ma ahhoz, hogy az ember valóban bízni tudjon a saját maga által megfigyeltekben. Itt arra teszünk próbát, hogy ezt a megértést lehetővé tegyük.

A média

A médiának mint pszeudo-autoritásnak, ál-tekintélynek a befolyása megnehezíti a véleményalkotást. Üzenete azonban semmiképp sem olyan, hogy alkalmas lenne a vélemény megalapozására. Ez nyilvánvalóvá válik, ha összehasonlítjuk például az oltásról  szóló tudósításokat az alkoholról szólókkal. Németországban évente 74.000 ember hal meg az alkoholizmus következményeiben. Erről nemcsak hogy ritkán kapunk információkat, de még alkoholreklámokat is bőségesen találunk. De ha egy gyerek meghal kanyaróban, akkor az összes újság harsányan követeli az oltási kötelezettséget. Ez a fajta tájékoztatás minden, csak nem tárgyilagos.

Van egyáltalán értelme a betegségnek?

Erre a hagyományos orvostudomány indirekt, de egyértelmű „Nem” választ ad, céljai és cselekedetei útján. A betegséget, mint egy gépnél, értelmetlen üzemzavarnak tekinti, amit minden körülmények között el kell kerülni. Ezért kell minden betegséget, a gyermekbetegségektől kezdve a rákig, egyiket a másik után kiirtani. Ez a WHO (World Health Organisation / Egészségügyi Világszervezet) kifejezett célja. A kanyarót például 2010-ig meg kellett volna szüntetni. Ezért javasolnak oltást minden betegség ellen, az ártalmatlan vagy alig fellépő vagy nem nagyon fertőző betegségek ellen is.

Mi lehetne egy betegség értelme?

Hogyan definiálja a WHO egy betegség természetes végét, a gyógyulást? A gyógyulás meghatározása a „re-stitutio ad integrum”, az egészség, illetve a kiinduló állapot  helyreállítása. De ha valaki például tüdőgyulladásban betegszik meg és helyreállítják nála a kiinduló állapotot, akkor minek kellene tulajdonképpen történnie? … Megint meg kellene betegednie! Mert kezdetben minden bizonnyal fennállt egy gyengeség. Különben nem betegedett volna meg. Ha egy betegségnél helyreállítják a kiinduló állapotot, tehát az eredeti gyengeséget, akkor ismét be kellene következnie a megbetegedésnek. De mi a gyógyulás valójában? A gyógyulás egy erősebb állapot létrehozása. Mi tehát akkor egy betegség értelme? … Egy erősödés! A betegség értelme az, hogy erősítse az embert. Még ha fizikailag nem is gyógyul meg minden betegség, a betegség értelme egy erősödés – ebben az esetben akkor egy lelki szinten történő erősödés.

Viszont épp itt rejlik a probléma: minden erősödés csak erőfeszítés útján történik meg, és minden erőfeszítés elmehet mindig a túlterhelésig is. Innen ered az összes betegségtől való félelem: ez a túlerőltetéstől való félelem. De egy mindenféle erőfeszítés nélküli élet kizár mindenféle erősödést is. Ez a sportban magától értetődő dolog. Erőfeszítés nélkül nincs erősödés. Ám az orvostudományban ezt nem látják be. Ezért próbálkoznak azzal, hogy minden betegséget, veszélytelent vagy ritkát vagy kevéssé fertőzőt is kiirtsanak. De ezzel az ember csak gyengébbé válik.

Mi a gyermekbetegségek értelme?

Minden ember teste egy teljesen individuálisan megformált fehérjéből épül fel. Ebben van az ember „inkarnálódva”. Latinul a caro jelentése «hús». Az inkarnálódva lenni jelentése tehát „a húsban lenni”. És ez a hús fehérjéből áll. Tehát ebben az egészen individuális fehérjében van benne az ember. Ahogyan kifelé az arcvonásaink láthatóan egészen egyediek, ugyanúgy teljesen individuálisak befelé a fehérjéink. Több, mint 7 milliárd ember van a földön – és ugyanannyi különböző testi fehérje. Ez gondot okoz például a vérátömlesztéseknél. A test a transzfundált vért idegen fehérjeként ismeri fel, és el kell pusztítania. A különböző vércsoportok és a sok alcsoport figyelembe vétele ellenére mindig újra előfordul az átömlesztett vér akut elpusztítása, mert a két fehérje mégsem egészen egyforma. Ilyenkor az a reakció következik be, amelynél, ahogy az orvostudományban mondják, az „Én-magam a nem-Én ellen” masszívan védekezik. De mi az Én-magam? Hisz mégiscsak érdekes, hogy materialista korunkban az orvostudományban egy olyan fogalmat használnak, amely egyáltalán nem rendelkezik anyaggal. Ezért egyetlen orvosi szótárban sem definiálják, hanem magától értetődően alkalmazzák. Ám az Én-magam a szellemi része az embernek, az az Én, amely a testét, a fehérjéjét a saját képe szerint felépíti. Az Én-nek ez a képe bölcs karmikus törvények szerint tevődik össze, és az Én-en keresztül bejut a testi fehérjéig. Csak így élhet aztán az Én saját, eredeti módján a testben, és teheti azt, ami neki megfelel.

   A Grimm fivéreknek van egy ideillő meséje is: „A három felcser”. A felcserek egykori katonaorvosok voltak, akik a háborúban a csatatérre mentek, hogy ellássák a sebesülteket. Három ügyes felcser betért egy fogadóba, hogy ott megszálljon. A fogadós szerette volna próbára tenni a tudományukat. Hogy erről bizonyságot adjanak, az egyik felcser levágta az egyik kezét, a másik kiszúrta a szemét, a harmadik pedig kitépte a szívét, és mind azt ígérték, hogy másnap reggel mindent rendbe hoznak. Ám ezek a szervek az éjszaka folyamán, sajnálatos módon, elvesztek. Egy macska elvitte őket. A következő reggel a fogadó szolgálólányától az egyik felcser megkapta egy tolvaj levágott kezét, a második az említett macska szemét, a harmadik pedig egy disznó szívét. Amikor aztán a felcserek továbbmentek, az, akiben a disznó szíve volt, úgy viselkedett, ahogy egy disznó viselkedik: minden koszos, ganéjos zugban turkálnia, szimatolnia kellett. A többiek megpróbálták visszatartani, ám ez semmit sem segített. Továbbmentek, és estére egy másik fogadóhoz értek. Ott volt egy férfi, aki épp a pénzét számolta. Egyszer csak a tolvaj kezű felcsernek a pénz egy részét titokban gyorsan el kellett emelnie. Társai tiltakozására így válaszolt: „Hát tehetek én róla? Összerándul a tenyerem, muszáj odanyúlnom, ha akarom, ha nem (kiemelés D.B.).” És amikor beesteledett, aludni tértek. Ekkor az, akinek macskaszeme volt, hirtelen meglátta, hogy egerek szaladnak át a teljesen sötét szobán, és felköltötte a két társát. Ekkor rájöttek, hogy becsapták őket, és visszatértek az első fogadóba. A fogadóstól ugyan sok pénzt kaptak a csalásért, „… de azért csak jobban örültek volna a maguk jószágának”*, szól a mese.

   Ebben a mesében képszerűen tárul elénk, hogy mi történik, ha idegen fehérje jut egy ember testébe: legyőzheti őt, „ha akarja, ha nem”. Ezért épül fel egy teljes rendszer, az immunrendszer arra, hogy ne juthasson idegen fehérje a testbe, illetve elpusztuljon, ha bejutott.

   Minden embernek megvan a saját, individuális fehérjéje. De ez a saját, individuális fehérje először fel kell épüljön. Születésekor az újszülöttnek még nincs meg. De hát kitől van egyáltalán az újszülött testi fehérjéje a születéskor? Legelsősorban az anyjától. Bár a gyermek létrejöttében vitathatatlanul része van az apának is. Apa nélkül nincs gyerek. Ám a hím ondósejt az emberi test legkisebb sejtje, azaz, alig van anyaga. Ugyanakkor ez az egyetlen sejt is az egész emberi testben, amelynek saját mozgása van. A hím ondósejt az erő megtestesítője, de alig van anyaga. Az apa a gyermek létrejöttéhez inkább erő, mint anyag révén járul hozzá. Az anya petesejtje viszont a legnagyobb sejt, puszta szemmel is látható, akkora, mint egy gombostű feje. És a várandósság alatt sok további anyai szubsztancia, így az anya fehérjéje is bejut a vér útján a gyermek felépülő testébe. Így építi fel a gyermek kezdetben a testét, legnagyobb részt az anya fehérjéjével, amit eleinte támaszként használ.

   Aztán megszületik a gyermek, anyai fehérjével. Ám most, az idő folyamán ezt a fehérjét fel kell oldania, ki kell dobnia. Csak azután – és csak akkor – tudja saját fehérjéjét felépíteni. Ám hogyan oldja fel az anyai fehérjét? Hogyan lehet valamit egyáltalán feloldani? Hogyan oldunk fel például egy kockacukrot? … Folyadékkal, a legjobb, ha meleg folyadékkal. A folyadék és a meleg feloldanak.

   És most mik a gyermekbetegségek? Azok a betegségek, amelyek magas lázzal (39°felett), tehát meleggel járnak együtt. És kiütéssel. Ez a két tulajdonsága megvan az összes gyermekbetegségnek: láz és kiütés. A mumpsz és a szamárköhögés valójában nem gyermekbetegségek, még ha a legtöbbször gyermekkorban lépnek is fel. Mind a lázra, mind a kiütésre szükség van ahhoz, hogy az anya fehérjéje először feloldódjon, majd kivetődjön. Magas láznál, ahogy mondják, a gyerek tényleg úgy lefogyhat, hogy csak csont és bőr, tehát veszít húsából, elveszíti az anyai fehérjét. Azért adták a jó szellemek az emberiségnek a gyermekbetegségeket, hogy így a gyermek feloldhassa és kiválaszthassa az anya fehérjéjét. Ez az értelme minden gyermekbetegségnek.

   Ezért irányulnak ezek a betegségek kezdettől fogva a gyógyulásra – és ezért ártalmatlanok. Ezt régebben tudták az emberek. A mondás, hogy „Ez csak egy gyermekbetegség”, ezt az ártalmatlanságot fejezi ki. És nemcsak ártalmatlanok, hanem jótékony hatásúak. Egy jótékony betegség, ez nem ellentmondás. Abban az időben, amikor a gyermekbetegségek voltak, azok az anyák, akik jó megfigyelők voltak, észrevették, hogy kevéssel előbb a gyermek kellemetlenné vált. Semmi sem volt jó neki. Nem érezte „jól magát a bőrében”. Egy jól kiállt betegség után, ami együtt járt a bőr egy részének kivetésével, megint harmonikussá és elégedetté vált. Az emberek közvetlenül látták a gyermekbetegségek „gyógyító” hatását. Az idegen fehérje eltűnt, így felépülhetett az új, individuális fehérje, és a gyerek megint „eggyé vált önmagával”.

A gyermekbetegségek és más akut betegségek helyes kezelése

Minden akut betegség kezelésénél, felnőttek esetében is, rendkívül fontos a nyugalom. A láz (már 37,5°C-tól kezdve) azt jelenti, hogy egy helyi gyulladásból, például a torokból, baktériumok és vírusok kerültek a vérbe. Ez veszélyes, mert ekkor ezek más szervekbe is szétszóródhatnának. Ezt mindenképpen meg kell akadályozni. Ezért a test most nemcsak helyi meleget állít elő, hanem meleget (lázat) az egész testben. A betegnek ekkor testileg és lelkileg pihennie kell. Ez nemcsak szigorú ágynyugalmat jelent, hanem az érzékekre ható ingerek kerülését is (tv, computer vagy okostelefon, még a sötétítő függönyöket is be kell húzni). A betegnek aludnia vagy szenderegnie kell. Minden külső aktivitást abba kell hagyni azért, hogy semmilyen erő ne vonódjon el kifelé és minden erő befelé mehessen, hogy legyűrje a betegséget. Ez a legfontosabb minden akut betegség kezelésénél, és, különösen a gyermekbetegségeknél, három-négy napig be kell tartani. Továbbá három-négy napnyi lábadozással (gyógyulással) kell számolni, amikor a gyermeknek a házban kell maradnia. Minden komoly testi erőfeszítés után, és a gyermekbetegségek és minden más akut betegség is ilyen, a test először kimerült, és össze kell szednie magát. A nyugalmat tehát összesen körülbelül egy hétig kell megtartani. Ezt követően jön egy új erőnek a kibontakozása, a gyerek ez után szó szerint olyan, mint aki „újjászületett”. Ráadásul ez a sajátságos, a gyermekbetegségek ellen nyert erő legtöbbször egy életen át tart. Ha egy ember 5 éves gyermekként kanyarós lett, és 90 évesen, tehát 85 évvel később ismét találkozik a kanyaróvírussal, a teste rögtön felismeri és elpusztítja azt.

   A betegség alatt a gyermeket a táplálkozás terén is kímélni kell. Az emésztéshez sem szabad erőt elvonni. Ebben az időben a gyermek azzal van elfoglalva, hogy „megeméssze” az anyai fehérjét, és ezért legtöbbször étvágytalan. Ez azt jelenti, hogy csak párolt zöldséget (például répát, burgonyát) kellene kapnia egy kis, utólag hozzáadott sóval és vajjal, és főtt gyümölcsöt (például almát). Meleg gyógyteának kell lennie az ágyánál, 39°C fölötti láznál hársfateának, vagy mentának, kamillának. Csak akkor szükséges innia, ha szomjas.

   Gyógyszeresen a beteget (gyermekbetegségeknél és minden akut betegségnél) a Weleda Erysidoron 1-gyel támogathatjuk. Ezt az első három napon óránként kell bevenni, ha a beteg ébren van (emiatt ne költsük fel). Utána naponta ötször elegendő. Az 5 év alatti gyerekeknek 5 cseppet kell kapniuk, az 5 év felettieknek és a felnőtteknek 10 cseppet. Nagyon fontos, hogy a lázat ne csökkentsük lázcsillapítókkal. Fejfájás elleni szert (paracetamolt, ibuprofent, novalgint, aspirint) sem kellene adni, mert a legtöbb fájdalomcsillapító egyben a lázat is csökkenti. Jót tesz, ha a vádlira borogatást helyezünk, hogyha a láz 40°C fölé emelkedik, hogy a hőmérsékletet némiképp csökkentsük. Ez nem kényszeríti a lázat rögtön 37°C-ra, mint egy lázcsillapító. Ez az előnye a vádliborogatásnak.

   Emelkedő láznál nem, de ha a láz 39°C alatt megállapodik, lehet egy felhevítő fürdőt alkalmazni. Lefekvés előtt a beteg beszáll egy kellemesen meleg fürdőbe. A víz hőmérsékletét öt percen belül kellemetlen melegre kell emelni. Ebben a forró vízben (a kádba mindig újra forró vizet kell engedni, hogy a hőmérséklet magas maradjon) a gyermek 10, a felnőtt 15 percet tölt el. Aztán a beteget megtörlik, és egy melegítő palackkal visszafekszik az ágyba. Ezzel azt lehet elérni, hogy a láz mégis fölmenjen 39°C fölé. Alapvetően egészséges gyermekeknél és felnőtteknél erre kell törekedni.

   A harmadik napon lehet készíteni egy mustáros borogatást, ha a hörgők meg vannak támadva, és a beteg köhög. Ehhez elöl a mellkasra, tenyérnyi szélességben, ujjnyi vastagon erős mustárt kenünk. Erre egy kendőt teszünk, és az egészre egy melegítő palackot. Gyermeknél 10, felnőttnél 20 perc múlva az egészet levesszük. A bőr kipirulása nemcsak normális, hanem kívánatos. Sok vér és meleg jut a tüdő közelébe, így az ott található nyák el tud folyósodni és kiköhöghetővé válik.

Veszélyesek a lázgörcsök?

Mialatt a láz emelkedik, a testhőmérséklet magasabb már ugyan a normálisnál, az ember mégis úgy érzékeli, hogy fázik. Megérzi, hogy a testhőmérsékletnek magasabbnak kellene lennie, mint amilyen ekkor. Ezért lesz a felnőttnek hidegrázása. A gyermek érzékenyebb, mint a felnőtt, és ha ritkán is, rátörhet egy erősebb hidegrázás, egy lázgörcs.

   Egy tipikus lázgörcsnél a gyermek elveszíti az eszméletét és egész testében görcsösen rángatózik vagy remeg, általában legfeljebb 5 percig. Amikor a láz elérte a megfelelő magasságot, a görcs azonnal megszűnik. Ilyen egy valódi lázgörcs: a remegés az egész testet érinti, és rövid ideig tart. Egy igazi lázgörcs nagyon nagy hatással van ugyan a szülőkre, ám a gyermekre ártalmatlan. Ezt régebben tudták. Egy lázgörcs miatt nem hívtak orvost. Ennek ellenére lázgörcs esetén adható a gyereknek egy láz- és fogzási kúp (Weleda). De ha a görcs a testnek csak egy részét érinti vagy 15 percnél tovább tart, akkor az már nem lázgörcs, és orvosilag tisztázni kell.

A láz fontos és pótolhatatlan értelme

A láz, különösen gyerekeknél, nemcsak ártalmatlan, de pótolhatatlan. A meleg, itt lázként, felold. Az anyai fehérje, amely kezdetben a gyermek támaszául szolgált, most fel kell oldódjon, és ehhez használja a test a lázat.

   Ha a lázra nincs lehetőség, mert a gyermeknek például az oltások miatt nem lehetnek többé gyermekbetegségei vagy mivel lázcsillapítókat kapott, akkor azért az anyai fehérje egy kis része a normális légzés révén már elpusztult és kiválasztódott. Már az oxigén felvételével, ami aztán minden sejtben könnyű égést idéz elő, idővel valamennyi fehérje    elpusztul. Ezért veszít az újszülött a születése utáni első öt napban valamennyit a súlyából. Ez a légzés révén történő enyhe leépítés viszont nem elég ahhoz, hogy a teljes anyai fehérjét szétrombolja. Szükség van a gyermekbetegségek magas lázára és más, magas (39°C feletti) lázzal járó betegségekre, ilyeneket bőségesen kellene kapniuk a gyerekeknek.

   De mi történik ezzel a le nem épített, idegenné vált anyai fehérjével? Elképzelhető, hogy részben autoimmun betegségeket okoz?

   Az autoimmun betegségek mintegy 40 éve léteznek, tehát azóta, amióta a népesség átoltottságának megmutatkozik a hatása. Számuk növekszik. A média az immunrendszer kisiklásaként magyarázza őket, ami meggátolja, hogy a rendszer sajátjaként észlelje a saját fehérjét. Így ezt a fehérjét szét kell rombolja mint idegen fehérjét. Ez érintheti egy szervnek a fehérjéjét, mint például a májét vagy a hasnyálmirigyét. De lehetséges, hogy nem az immunrendszer beteg, hanem hogy valóban idegen (anyai) fehérje tapadt meg ezeknél a szerveknél, amelyet az immunrendszernek meg kell támadnia? Elképzelhető, hogy ezek az úgynevezett autoimmun betegségek egyáltalán nem „auto”-immun betegségek, hanem tulajdonképpen „anya”-immun betegségek? Ezt a kérdést nyitva kell hagynunk, de  meg kellene fontolni.

   Láznál minden ember egyszer alapvetően „kifő”, nem csak a gyerekek. Fehérje bomlik le, ami nagyon fontos. A lebomlott fehérjét látjuk a vizeletben: zavaros, mivel a maradványok a vizeletben ürülnek ki. A gyermekbetegségeknél a lebomlott fehérje emellett a bőrön keresztül is kiválhat.

   Kutatásaival André Lwoff mikrobiológus megmutatta a láznak még két további funkcióját. Magas láznál a baktériumok és vírusok, amelyek szintén fehérjéből állnak és így hőérzékenyek, nem képesek tovább élni és tovább szaporodni. Tehát a láz maga megakadályozza a baktériumok és vírusok tenyészését. Ezenfelül Lwoff azt is kimutatta, hogy a láz az egész immunrendszer számára a startlövés, a piros riasztási fokozat. A fehér vérsejtek például, a láz által riasztva, belemennek a vérbe, és aktiválódnak. Eredményeiért Lwoff 1965-ben még a Nobel-díjat is megkapta. Beszédében azt mondta, reméli, hogy nem tart majd 10 évnél tovább, míg ezek az eredmények átkerülnek a gyakorlatba. Sajnos, időközben már több mint 50 év telt el, de a konzekvenciákat még nem fogadta be a gyakorlat. A lázat a mai napig rutinból csökkentik.

Miért félünk a láztól?

Ez még a nagy járványok korának maradványa. A pestis, a kolera, a tífusz és más betegségek mind magas lázzal jártak. De tudnunk kell, hogy akkoriban az emberek nem magától a láztól haltak meg, hanem a mögötte levő betegségtől. A láz kísérlet volt a gyógyulásra. Ez azt jelenti, helyesen megfogalmazva: az emberek nem a láztól, hanem a láz dacára haltak meg.

  Maga a láz nem halálos. Ezt tudnunk kell. A láznál a gondot a szív jelenti. Egy fokkal magasabb hőmérsékletnél (például 37°C-ról felmegy 38°C-ra) a szív percenként tízzel ver többet (tehát egy normális, 70-es frekvenciáról felmegy egy percenkénti 80 ütés frekvenciára). Ez azt jelenti, hogy 40°C-os láznál a szív percenként 100-szor ver. Több napon keresztül, egy ilyen magas frekvencia mellett a szív kimerülhet.

   A gyermekeknél ez nem probléma. Fiatal szívük van, ami ezt az erőfeszítést könnyedén elviseli, feltéve természetesen, hogy normális, egészséges szívvel születtek. Nehezebb az idősebb emberek helyzete. Ha egy idősebb embernek (70 év fölött), akinek a szíve egészséges, magas láza lesz (39°C fölött), az még mindig nem ok arra, hogy lázcsillapítót adjanak neki, hanem a szívét kellene támogatni. A szívet támogathatjuk Camphora D1-gyel a Weledától, félóránként 10 cseppel. Ha 3-4 nap múlva még mindig magas a láz (39°C fölött), akkor a belet kellene tisztítani. Adható például két teáskanálnyi magnézium-szulfát (keserűsó), kevés vízben feloldva. A hasmenésnél a bél megszabadul a félig leépült, mérgező fehérjéktől, és utána a láz visszaesik. Az összes többi, alapvetően egészséges felnőtt embernél (70 év alatt) nincs okunk arra, hogy csökkentsük a lázat. Épp ellenkezőleg, azzal csak ártunk (lásd a későbbiekben: „A láz ismeretlen hatása”).

Miért vannak mégis komplikációk a gyermekbetegségeknél?

Aki idáig követte ezt a gondolatmenetet, az megérti, hogy a gyermekbetegségeket a jó hatalmak (erők) úgy alakították ki, hogy a gyermek komplikációk és káros következmények nélkül le tudja küzdeni őket és megerősödve kerül ki belőlük. Ennek ellenére a következő három esetben adódhatnak szövődmények:

  1. Ha maguk a gyermekek legyengült állapotban vannak. Ez fennáll mindenféle krónikus éhezésnél, ami a szegény országokban és háborúban gyakori. Akkor a gyereknek nincs már ereje, hogy leküzdje a betegséget. Ilyenkor mi a valódi terápia? Mint már mondtuk, nem az oltás, hanem a táplálás.
  2. Ha a gyerekek a szükséges nyugalmat (teljes ágynyugalom) nem tartják be. Ez erőt von el a testtől, ami aztán hiányzik a betegség leküzdésénél.
  3. Ha a gyerekek nem kapnak elegendő lázat. Ez történik minden esetben a lázcsillapítók használatánál.

Egy holland orvos pontosan ezt tapasztalta meg Afrikában. Azoknál a gyerekeknél, akiknek a lázcsillapító dacára magas maradt a láza és erőteljes kiütésük lett, alig léptek fel szövődmények. Az orvos először megrémült, mert ez azt jelentette, hogy eljárásaival ő idézte elő a komplikációkat. Aztán leállította a terápiát, beleértve a lázcsillapítókat is. A szövődmények olyan mértékben csökkentek, hogy az orvos ezeket a teljesen döntő eredményeket leírta egy cikkben, amelyet több hollandiai orvosi folyóiratnak elküldött. Ám a cikket elutasították. „Nem illik a mai gondolkodásmódhoz”, ez volt értelemszerűen a  folyóiratok válaszainak egyike. Megfelelőbb lenne itt a gondolkodásmódot megváltoztatni, hogy azt igazítsuk hozzá a valósághoz. Végül a cikket mégis megjelentették egy hagyományos, trópusi betegségekre szakosodott orvosi folyóiratban, de anélkül, hogy bármiféle tudomásulvétele és a gyakorlatba való átültetése megtörtént volna.

A láz további, nem eléggé ismert hatása

 A meleg tehát felold. Ez a hatás nem csak a gyermekben idegenné vált anyai fehérjére terjed ki, nem csak a baktériumokra és a vírusokra, hanem arra az idegen fehérjére is, amely a testben magában nő. És ez a rák.

   A láz rák elleni gyógyító hatása már a XIX. század vége óta ismert. Ez a felismerés abban a megfigyelésben gyökerezik, hogy olyan emberek, akiknek életük során számos magas lázzal járó betegségük volt, úgymint gyermekbetegségek, tüdőgyulladás és így tovább, és akiknek sok helyi gyulladásuk is volt, úgymint allergiák, tályogok, körömágygyulladás, egyértelműen ritkábban betegedtek meg rákban. Azt is megfigyelték, hogy a rák „spontán” gyógyulásának esetei legtöbbször olyan megbetegedések után következtek be, amelyek magas lázzal jártak, mint a malária vagy az orbánc. Ezután megpróbálták – sikeresen(!) – a rákot láz útján gyógyítani úgy, hogy a rákbeteget mesterségesen megfertőzték ezekkel a lázas megbetegedésekkel. Ennek a meleg-terápiának egy maradványát még ma is használják rák esetén a hyperthermia kezelésben. De ott a beteghez külső meleget juttatnak. Az önmaga által lázként létrehozott meleg természetesen lényegesen hatékonyabb.

   A láz még egy további fehérjét is felold, mégpedig azt a fehérjét, amely egyébként lerakódhatna az erekben. Például az agyi ereknek az ilyen jellegű lerakódásai a továbbiakban a demenciában fejeződnek ki. A láz jó megelőzése minden lerakódás által okozott érszűkületnek (többek között a szívinfarktusnak is).

Mi az influenza értelme?

A kisgyereknek szüksége van a gyermekbetegségekre, hogy anyja fehérjéjétől megszabaduljon, és aztán a sajátját felépítse. A saját fehérje felépítése mintegy 21 évig tart. Az individuális test 20-21 évesen készen van, és most az individuális, életre szóló feladat értelmében eszközzé válhat.

   Talán az sem véletlen, hogy pontosan ebben a korban számos „auto”-immun betegség lép fel. Ekkor az immunrendszer már egyáltalán nem tudja tovább elviselni magában az anyai, idegen fehérjét.

De az a helyzet, hogy az embernek élete során lelkileg-szellemileg fejlődnie kell. 70 évesen mássá kellene válnia, mint amilyen 20 évesen volt. Minthogy a testi fehérjének ezekhez a lelki-szellemi változásokhoz, ehhez a belső éréshez alkalmazkodnia kell, ezért van az influenza. Az influenza vagy az akut hörghurut is több-kevesebb lázzal jár együtt. Itt ugyan nem lép fel kiütés, de legalább elég melegség keletkezik ahhoz, hogy némi fehérje feloldódjon és kiválasztódjon. Ezután új fehérje tud felépülni, amely illik az Én új fejlődési állapotához. Ha megvizsgálnánk egy egészséges ember individuális fehérjéjét, akkor ezeket a változásokat élete során egy és ugyanazon ember fehérjéjében láthatnánk is. Ezekről a változásokról gondoskodik az élet folyamán az időről időre fellépő influenza. Az influenzának ugyanaz a szerepe a felnőtteknél, mint a gyermekbetegségeké a gyermeknél. Ha nem történhetne meg, akkor a felnőtt azzal a fehérjével maradna, amely már nem illene hozzá. Egy bizonyos értelemben akkor mumifikálódna. Egy múmiának a fehérjéje konzerválva van, már nem változik többé. A szellemi mag, az Én ebben a tartósított testben nem bontakozhatna ki. Fennállna az a veszély, hogy az ember akkor olyan dolgokat tenne vagy nem tenne, amelyek nem felelnek már meg neki, körülbelül úgy, ahogy a mesében a három felcser az idegen szervekkel járt. A hozzá már nem illő fehérjével megragadna a múltban.  Ezért a lázzal járó influenzák, évente kettőtől háromévente egyig, fontosak, hogy az egész ember „kifőjön”. Egy alaposan átélt influenza igazi megfiatalodás, megtisztulás a régi fehérjétől, és aztán egy új alkalmazkodás az Én-hez.

   De ehhez az influenzát nem szabad láz- vagy fájdalomcsillapítókkal kezelni (fejfájásnál), hanem 37,5°C-tól  szigorú ágynyugalomra van szükség 3-5 napig, felhevítő fürdőkre és így tovább, mint minden akut betegségnél (lásd fenn: „A gyermekbetegségek és más akut betegségek helyes kezelése”). Gyógyszeresen a felnőttnek az Erysodoron 1 helyett inkább Salviathymolt kell szednie (az első két napban óránként, a harmadik naptól naponta ötször 5 cseppet lenyelni úgy, hogy a kipirosodott, fájó torok is közvetlenül érintkezzen vele).

Mi a teendő, ha valaki alapvetően nem lesz lázas?

Manapság sok ember alig lázasodik be. Ez a konstitucionális, alkati gyengeség megváltozik, ha az ember a testhőmérsékletét mozgással, természetes módon újra és újra fokozza. Ezért a járás (nem a kocogás) ellene hat ennek a tendenciának. Például naponta 35-40 percet menni vagy hetente egyszer túrázni, legjobb, ha hegynek fel. A járás nemcsak a testet melegíti, hanem a lelket is, amit a kocogás nem tesz meg. Járás közben, akár az út szélén is, mindig meg lehet pillantani valami szépet. A meleg előállítását elő lehet még segíteni Ferrum phosporicum D6-tal, a téli hónapokban reggelente egy tablettával. Ha láz lép fel, nem kellene láz- vagy fájdalomcsillapítót bevenni, hanem épp ellenkezőleg, ha a láz 39°C alatt marad, hevítő fürdőt kellene venni. A hétköznapokban sem kellene fej-, hátfájásnál, havivérzésnél és így tovább fájdalomcsillapítókat bevenni, mivel azok csökkentik a normális hőmérsékletet, hanem ezeket a panaszokat a természetgyógyászat eszközeivel vagy antropozófus szerekkel kezelni, ezek megtalálhatóak Otto Wolff: Die naturgemäße Hausapotheke /A természetes házi patika/ c. könyvében.  És hagyni kell, hogy a gyerekek láz- és fájdalomcsillapító nélkül megkapják a gyermekbetegségeket és minden lázzal járó betegséget, amiket a gyerekek gyakran elkapnak.

Az oltások maguk ártalmatlanok?

Az oltást úgy tüntetik fel, mint a modern orvostudomány egyik legnagyobb sikerét. Közben a tények ismerői tudják, hogy ez nem így van. A kanyaró és a szamárköhögés miatti halálesetek száma például jóval az oltás bevezetése előtt jelentősen csökkent, ahogy azt a két ábra mutatja.6

   Ezek a grafikonok és több, hasonló eredményeket tartalmazó tanulmány mind magától a hivatalos oldaltól származnak. A tényállás ismert. Ennek ellenére másképp mutatják. A himlő sem csak az oltás miatt tűnt el, hanem részben a higiénia javulása miatt, részben meg azért, mert minden járványnak megvan a maga öntörvényű lefolyása. Lefolyásuk mindig saját magát korlátozza, elmegy egy természetes végig. A középkori járványok is mintegy oltás nélkül tűntek el. Ennek ellenére a himlőt mint kizárólag az oltás útján kiirtott betegséget a modern orvostudománynak könyvelik el. Ám az orvoslásban az oltás bevezetésének nem volt olyan döntő hatása – mindenesetre pozitív értelemben – az egészségre, mint ahogy azt mondják. Eltekintve a szájon át adott gyermekbénulás elleni oltástól: az valódi segítség volt.

   A másik oldalról nézve az oltások maguk nem olyan ártalmatlanok, mint ahogyan leírják őket. A himlő elleni oltás nem volt veszélytelen. Az általa okozott károsodásokról azóta már kiterjedt irodalom szól.7 A témában készült számos tanulmány azt az eredményt közli, hogy 4000 oltandó gyermeknél egy agykárosodást elszenvedő gyermekkel kell számolni. És ehhez még nem is vették hozzá a himlő elleni oltás miatt bekövetkezett halálos eseteket. Az oltások még ma sem tökéletesen biztonságosak. Az USA-ban például 2004 és 2014 között 96 gyermek halálát jelentették kanyaró/mumpsz/rubeola elleni oltás után, ezzel szemben hét kanyaró miatti halálesetet (Vaccine Adverse Event Reporting Systen). De nem sokkal ugyanezen oltás után nyomasztóan sok esetben lépett fel autizmus olyan gyerekeknél, akik addig normálisan fejlődtek.8 Ám az orvostudomány nem ismeri el ezt a szembeszökő összefüggést a kanyaró/mumpsz/rubeola oltás és az autizmus között – annak ellenére, hogy az oltás és a betegség kitörése közötti idő nagyon rövid, néhány óra és két hét között mozog.  Ha a saját környezetünkben szétnézünk, mindig találunk olyan felnőtteket, akik eddig egészségesek voltak, és egy oltás után már nem azok többé. Krónikus fáradtsággal, izomfájdalmakkal, epileptikus rohamokkal és különböző egyéb károsodásokkal küzdenek. És ezen károsodások közül sok nem fejlődik már egyértelműen vissza. Ritka ugyan, hogy ilyesmi történjen, mindenesetre elég gyakori ahhoz, hogy az ember közvetlenül vagy közvetve tudjon egy érintettről.

   Csecsemők számára veszélyesebb az oltás, mint a felnőtteknek. Az első évben a csecsemők még azon vannak, hogy lassan inkarnálódjanak – még nincs egy megfelelően felépített immunrendszerük. Testük még nem tudja helyesen felismerni az idegen fehérjét. Ez azt is jelenti, hogy beléjük lehet fecskendezni idegen fehérjét, mert kisebb a veszély, hogy a csecsemőnek életveszélyes reakciója lenne az idegen fehérjére, mivel a test még nem tudja azt idegenként felismerni. Ezért aljas módon épp a csecsemőket különösen sokat oltják. Nincsenek tekintettel arra, hogy hosszabb távra tekintve mi történhet a testben a fel nem ismert, idegen fehérjével, amit befecskendeztek. Végtére is ezek az idegen fehérjék többé-kevésbé leépített „kórokozók”, betegségeket keltenek. Ha már egyszer teljesen felépült immunrendszerű felnőtteknek szövődményeik lehetnek az oltásoktól, akkor mi lehet a helyzet a csecsemőknél? Ráadásul ebben az első évben a vér-agy gát még éretlen, és ezért áteresztőbb. Az agy növekedésének is ebben az időben kell még befejeződnie. Milyen befolyással lehetnek kórokozóknak ezek a csak részben leépült, idegen fehérjéi egy kevéssé védett, erőteljesen növekvő agyra?

   Valódi gondot jelent továbbá, hogy a „kis” agykárosodásokat, amelyeket egy oltás előidézhet, egyáltalán nem veszik figyelembe. Igaz, hogy iskolázatlan szülők számára, főleg csecsemőknél nehezen ismerhető fel a „fejlődési törés”, azaz már megszerzett képességek objektív elvesztése röviddel az oltás után, ami egy minimális agykárosodásra utal,. Ezt a veszteséget minden statisztikai felmérés figyelmen kívül hagyja. De mik lennének az ilyen károsodások tartós következményei? Elkerülhetetlenül „tartósnak” kell nevezni őket, mivel az idegrendszer nem képes teljesen regenerálódni.

   A fent említett dokumentumfilmben2 beszámolnak egy oltás-kombinációról, amely 2005 előtt létezett. Ez hat, teljesen megszokott oltóanyagot tartalmazott – diftéria, tetanusz, szamárköhögés, gyermekbénulás, hepatitis B és Haemophilus influenzae ellen. De az oltás utáni két héten belül mindig meghaltak csecsemők. A holttesteket megvizsgálták, és kiderült, hogy a csecsemők agya keményebb volt, mint a többi csecsemőké. Ezt az információt a hivatalos oldalról mindenképp visszatartották. Ezért nincs a mai napig sem magyarázat arra, hogy mi volt az oka ennek a megkeményedésnek. Végül mégis eltűnt a kombinált oltás a piacról, de egy hamis nyilatkozattal („hiányos hosszú távú hatás”).

   Lehetséges lenne, hogy egyesek ezen oltóanyagok közül, vagy mind a hat enyhén az agy megkeményedése felé történő károsodására irányul? És ez a tendencia aztán úgy megerősödne, amikor együtt adják be őket, hogy meg is nyilvánulna? Pontosan ezt nem vizsgálták állatkísérletekkel. Lehet, hogy egyes oltások éppen csecsemőknél az agy megszilárdulását idézik elő? Az érintetteket ugyan ez nem károsítaná olyan erősen, mint a minimális agykárosodások, amelyek kihatása értelmi fogyatékosság. De egy más fogyatékosságuk lenne: 1917-ben, valamivel több, mint 100 évvel ezelőtt Rudolf Steiner arról beszélt, hogy talán nem túl távoli időben találnak majd egy olyan oltást, amellyel megpróbálják elérni azt, hogy az ember ne tudjon többé lélekről és szellemről gondolkodni. Az ember már csak a testről és a fizikai világról kellene tudjon gondolkodni.9 Erről az esetről lenne itt szó? Az agynak ezen minimális megkeményítése útján? Steiner megismétli: „Az ember nem tud többé kiemelkedni egyfajta materialista érzésből. És hát tulajdonképpen ez a meggondolandó a himlőoltásnál…”10

   Ez ugyanabba az irányba menne, mint a manapság helytelenül általános gyógyszerként magasztalt és ennek megfelelően gyakran szedett D-vitamin.11

   1919-ben Rudolf Steiner egy Eliza von Moltkénak szóló levelében leírta, hogy hogyan néz ki az agynak egy ilyen megkeményedése. Arról a reakcióról ír, amelyet egy előadása után tapasztalt. Ez az előadás a mi korunknak is a legsürgetőbb problémáját tárgyalta: a világméretű szociális együttélést.

    Rudolf Steiner átélte azokat a nehézségeket, amelyekkel az emberek új gondolatok befogadásánál küzdöttek. „És itt az embereknél a megértési képességnek ez a hiánya. Ami fontos, amit én akarok, azt egyszerűen nem hallják. Olyan, mintha csak arra lennének képesek, hogy olyan dolgokat értsenek meg, amikhez egészen a mondatformákig menően 30 éve hozzá vannak szokva. Megkeményedett agyak (kiemelés D.B.), lebénult étertest, üres asztráltest, tökéletesen tompa Én. Ez a jelen embere.”12 Az agy megkeményedésének Rudolf Steiner által itt leírt következménye tulajdonképpen mindenkinek nyomon követhető. Abban áll, hogy valami újat nem képes már megérteni – korunk legfontosabb problémáinak a megoldását sem. Ez nem csak maguknak ezeknek az embereknek tragikus, hanem, ha megfelelően nagy számú embert érint, akkor tulajdonképpen az emberiség egész fejlődésére nézve tragikus. Akkor nem létezik többé fejlődés, hanem már csak hanyatlás. Ezt a tendenciát, amely már 100 évvel ezelőtt jelen volt, erősítik az oltások?

Vissza a kezdethez: Van értelme az oltásnak?

Azt a célt, amelyet a WHO kitűzött, hogy oltásokkal minden betegséget ki kell irtani – éppenséggel ártalmatlan vagy szinte nem létező vagy nem nagyon fertőző betegségeket –, ezt a célt nem láttuk kívánatosnak. Azáltal, hogy az emberiségnek többé nem szabad megbetegednie, egyre gyengébb lesz, és így tulajdonképpen egyre betegebb. Manapság a kellős közepén vagyunk az egészség ezen hanyatlásának. Ez többek között a betegbiztosítási díjak évről évre való emelkedésében is megnyilvánul. Ezek részben azért emelkednek, mert az emberek egyre betegebbek lesznek. Mi az orvostudomány válasza erre a problémára? Az egész emberiséget beoltani… hogy megóvjuk a már betegeket egy betegséggel való találkozásnál a rosszabbodástól. De mi fog erre történni? Akkor az egész emberiség megbetegszik. Hiszen ez nem lehet a megoldás! Nem az egészségeseket kell gyengíteni, hanem a betegeket erősíteni.

   Tehát ha mérlegeljük az oltás hasznát a kockázataival szemben, akkor azt látjuk, hogy a haszon nem igazán nagy. Azok a betegségek, amelyektől az oltások megvédenek, vagy szemmel láthatóan jótékony hatásúak (a gyermekbetegségek [kanyaró, rubeola, bárányhimlő] és az influenza), vagy ártalmatlanok (mumpsz, szamárköhögés, pneumococcus, Haemophilus influenzae). Vagy a betegségek nem ártalmatlanok, de ritkák és kevéssé fertőzőek (meningococcus, kullancs-betegség), vagy nem olyan ritkák, de kevéssé fertőzőek (Hepatitis B), vagy rendkívül ritkák (diftéria, tetanusz, gyermekbénulás, rotavírus), vagy maga az oltás veszélyes (méhnyakrák-oltás).

   Olyan a helyzet, mint Hans Christian Andersen „A császár új ruhája” c. meséjében. Két csaló sok pénzt szed el a császártól, hogy egy „finom” ruhát készítsenek neki. De azt mondják a császárnak, hogy az a ruha olyan „finom”, hogy azok az emberek, akik megbocsáthatatlanul buták, nem is képesek azt látni. Közben meg csak úgy tesznek, mintha ruhákat készítenének. De valójában csak a levegőben szőnek. Mivel a császár és miniszterei nem akarják, hogy butának tartsák őket, úgy tesznek, mintha látnák a ruhákat. Az oltást az orvostudomány egyik legnagyobb sikerének tüntetik fel. Közben hivatalos oldalról ismert, hogy ez nem így van (lásd az ábrákat). Ráadásul sok pénzébe kerül a betegbiztosítóknak, mivel lehetőleg minden embert be kell oltani. Ám ez a védelem olyan betegségek ellen áll fenn, amelyek ilyen vagy olyan okból nem igazán veszélyesek.

   Ha azonban az oltások kockázatait vesszük szemügyre, akkor azok mégsem olyan csekélyek, ha azokat is figyelembe vesszük, amelyeket az orvostudomány nem lát.

   Ezek egyrészt maguknak az oltásoknak a közvetlen károsító hatásai. Legtöbbször nem sokkal az oltás után lépnek fel, addig egészséges gyermekeknél és felnőtteknél. Ide nemcsak a durva, nyilvánvaló károsodások tartoznak, amelyeket az orvostudomány általában nem ismer el, mint autizmus, krónikus fáradtság és így tovább. De ide kell „számolni” azokat a minimális agykárosodásokat is, amelyek észrevétlen lépnek fel. És azt a nyitott kérdést is tekintetbe kell vennünk, amelyet a megkeményedett aggyal meghalt csecsemők esete vet fel: hogy vajon némely oltás magában hordoz-e, különösen csecsemőknél, egy ilyen, az agyat megkeményítő hatást.

   A másik oldalon az oltások hosszú távú hatásainak indirekt károsításait kell figyelembe venni. Ide tartoznak azok a következmények, amelyeket a láznak és a láz fehérje-feloldó hatásának hiánya okoz. A gyermek az anyai fehérjét láz nélkül nem tudja teljes egészében lebontani. Adódik a lehetséges következmények kérdése (autoimmun betegségek?). A hiányzó láz révén erősödik a rák, demencia és más, megkeményedési és lerakódási betegségek felé mutató tendencia. Az influenza visszaszorítása is megakadályozza a testi fehérje egy részének a rendszeres megújulását. Az emberiség általános testi gyengülése azáltal, hogy az emberek egyes betegségeken nem mehetnek keresztül, szintén ide tartozik. „Így a betegség az egészség feltétele”, mondja Rudolf Steiner. „Éppen ez a betegség eredménye és adománya, mert az erőt az embernek meg kell szereznie. – Ha az erőt, az egészséget akarjuk, akkor el kell fogadnunk az előfeltételét, a betegséget is.”13

   Mindezen tények azt mutatják, hogy arra a kérdésre, vajon az oltásnak alapvetően van-e értelme vagy nincs, „nem” kell legyen a válasz. Ez természetesen csak jó egészségi állapotban levő, jól táplált gyermekekre és felnőttekre érvényes. Beteg embereknél mindenkor individuális döntésre van szükség.

   Kivételt jelentene egy igazi járvány előfordulása, magas fertőzési veszéllyel és súlyos, tartós következmények veszélyével (mint egykor a gyermekbénulás volt). Ekkor azonban az emberek gyengeségét, ami a járványt az elején lehetővé tette, kellene megérteni és ott munkához látni. Ez a helyzet például alultápláltság esetében a szegény országokban. Ott oltás helyett a táplálásnak kellene prioritása legyen. A gyermekbénulás-járvány infekciozitásának fontos faktora volt például annak idején a növekvő cukorfogyasztás és az azt követően fellépő túl alacsony vércukor szint, ami egy megfelelő gyengülést idézett elő. A cukorfogyasztás teljes és azonnali beszüntetése mellett a gyermekek már nem kapták el a gyermekbénulást – oltás nélkül.14

Egy utolsó szó az egészségről

Az egészség legkisebb részben egy adottság, egy veleszületett állapot. Nagyon sok minden van minden egyes ember kezében. Mivel fontos, hogy elegendő erőnk legyen, ha megbetegszünk, azért hogy legyűrhessük a betegséget, nevezzük itt meg az egészség legfontosabb „oszlopait”.

   A járást már említettük. De az alvás, napi 8-9 óra is nagyon fontos. Bármiféle dohányzás aláaknázza az egészséget – különösen az állapotos és szoptatós anyáknál a még éretlen csecsemő egészségét. Maga a szoptatás a csecsemő számára rendkívül fontos.

   Ami a táplálást illeti, köztudott, hogy az alkoholfogyasztás nemcsak testi, hanem lelki hanyatlást is maga után von. Általában kevésbé ismert a cukor hatása. Ez sokkal jelentősebb, mint a húsfogyasztás következményei. Bármiféle cukornak és mindennek, ami cukrot tartalmaz, beleértve a mézet (napi egy teáskanálon felül), de az agávé- és juharszirupot is és így tovább, heti egy-két alkalomra kellene redukálni a fogyasztását. Még magát a stevia természetes édesítőszert is egy abszolút minimumra kellene csökkenteni. Az ételt úgy kellene fogyasztani, amilyen íze magától, természetes módon van: édesítés nélkül. (Továbbiak olvashatók a témáról Otto Wolff Mit eszünk tulajdonképpen /Was essen wir eigentlich?/ c. könyvében.)

   Sajnos, ma az is az egészség védelméhez tartozik, hogy a mindenütt jelenlévő sugárzástól (WLAN, mobiltelefonok stb.) óvjuk magunkat. Ezeket a sugárzásokat, ahol csak lehetséges, kábelkapcsolatok útján kellene csökkenteni.

Végül

Láttuk, hogy az orvostudomány kezdeményezése, hogy többek között oltással minden betegséget kiirtson, nem helyes. Mert betegség nélkül nincs erősödés, nincs egészség. A kérdést nem lenne szabad így feltenni: „Hogyan tüntetjük el az életből a betegséget?”, hanem: „Hogyan tudjuk az embert a betegségre úgy előkészíteni és közben úgy kísérni, hogy abból megerősödve kerüljön ki?”

   Remélem, hogy a cikkben leírt megfontolások az Olvasónak követhetőek, és döntésében, hogy kell-e oltani vagy sem, segítségére lesznek.

  Dr. med. Daphné von Boch

—————-

* Adamik Lajos fordításának felhasználásával

1    Standard védőoltások a STIKO (Ständige Impfkomission in Deutschland /Németországi Állandó Oltási Bizottság/) ajánlásai szerint: rotavírus elleni oltás a 6. héten és a 2. és 3. hónapban. Diftéria, tetanusz, szamárköhögés, gyermekbénulás, pneumococcus,  Haemophilus influenzae és hepatitis B elleni oltás a 2., 3., 4. hónapban és a 11. és 14. hónap között, aztán a  15. életévig többször újra. Kanyaró, mumpsz, rubeola, bárányhimlő és meningococcus (C szerocsoport) elleni oltás a 11. és 14. hónap között és a 15. életévig többször újra. Ez 13 különböző oltóanyagot jelent, többször adagolva, és már az élet első 14 hónapjában összesen 36-szor beadva. (Minden oltást többször kell beadni ahhoz, hogy egyáltalán hasson.) Javasolják továbbá lányoknak a 12. évtől a HPV (méhnyakrák) elleni oltást. Ezt is többször ismétlik. Tehát a gyerekeket a születésüktől a 15. életévükig 14 különböző oltóanyaggal, mindig többször oltják be. Ez egyenként 63 beadást jelent a 15. évig. Ezt a standard  ajánlást Németországban a gyakorlat szerint valóban szinte minden gyermek megkapja a szokott időpontban. Javasolják továbbá, hogy a 60. életév fölött minden felnőttet évente be kell oltani influenza ellen.

2    Sieveking David, «Eingeimpft /Beoltva/», dokumentumfilm, 2017. V.ö. az azonos című könyvet: Eingeimpft. Familie mit Nebenwirkungen /Beoltva. Család mellékhatásokkal/, Herder Verlag, Freiburg im Breisgau, 2018.

3    Gesenhues Stefan /Ziesché Rainer, Praxisleitfaden Allgemeinmedizin /Általános orvostani rendelési útmutató/, Urban&Fischer, München/Jena, 2007, 526. old.

4    Martinez-Lavin M. / Amezuca Guerra L., Serious adverse events after HPV vaccination: a critical review of randomized trials and post-marketing case series /Súlyos mellékhatások HPV oltás után: a randomizált vizsgálatok és a forgalomba hozatalt követő esetsorok kritikus áttekintése/, Clin. Rheumatol. (évszám nélkül).

5    Witsenburg Bob C., Masern-Sterblichkeit und Therapie /Kanyaró-halandóság és terápia/, Medicus tropicus, 1975 szept., Hollandia, és Der Merkurstab, Gesellschaft Anthroposophischer Ärzte Deutschlands, 3/1992.

6    Husemann Friedrich / Wolff Otto, Das Bild des Menschen als Grundlage der Heilkunst /Az emberkép mint a gyógyítóművészet alapja/, Verlag Freies Geistesleben, Stuttgart 1993, 3. kötet, 295/296. old.

7    Husemann Friedrich / Wolff Otto, ugyanott, 317. old.

8    Andrew Wakefield, «Vaxxed. Eine schockierende Wahrheit!? /Vaxxed. Sokkoló igazság/», Dokumentumfilm, 2016

9    Steiner, Rudolf, Die spirituellen Hintergründe der äußeren Welt /A külső világ spirituális háttere/ (GA 177), 97. oldaltól: «És el fog jönni az az idő, talán egyáltalán nem olyan távoli jövőben … , amikor azt mondják: Beteges dolog az embernél, ha egyáltalán a szellemre és a lélekre gondol. Csak azok az emberek egészségesek, akik kizárólag csak a testről beszélnek … és fognak találni … egy oltóanyagot, amellyel úgy gyúrják át a szervezetet, … lehetőleg rögtön a születéskor, hogy ez az emberi test ne jusson arra a gondolatra: Létezik lélek, és létezik szellem.»

10   Steiner, Rudolf, Physiologisch-Therapeutisches auf Grundlage der Geisteswissenschaft /Fiziológiai-terápiás gyakorlat a szellemtudomány alapján/, (GA 314), 321. old.

11   Von Boch, Daphné, «Die Gefahren der Vitamin-D-Behandlung /A D-vitamin kezelés veszélyei/», in: Der Europäer,évfolyam, 12. szám (2018 okt.), 10-14. old., valamint legújabb megjelenése a Perseus Verlag Basel honlapján  www.perseus.ch.

12   Meyer, Thomas (kiadó), Helmuth von Moltke (1848-1916), Dokumente zu seinem Leben und Wirken, Perseus- Verlag Basel, 2. kötet, 240. old.

13  Idézi: Wolff Otto, in: Das Rätsel der Allergie. Ursachen, Wesen und Bewältigung einer Zivilisationskrankheit /Az allergia rejtélye. Egy civilizációs betegség okai, lényege és leküzdése/, Verein für anthroposophisches Heilwesen e.V. Bad Liebenzell, 1988, 35. old.

14  Sandler, említve in: Husemann Friedich / Wolff Otto, Das Bild des Menschen als Grundlage der Heilkunst /Az emberkép mint a gyógyítóművészet alapja/, Verlag Freies Geistesleben, Stuttgart, 1993, 3. kötet, 268. old.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest