Recenzió az „Online tanítás a koronavírus-járvány idején Steiner-módszerrel” c. írásról

Recenzió az „Online tanítás a koronavírus-járvány idején Steiner-módszerrel” c. írásról

Kökéndy Ákos részére

Kedves Ákos,

eljutott hozzám is Paul Levy írása, melyet kiküldtél a hazai Waldorf-világba. Mivel a nyilvánosság elé vitted ezt az írást, kötelességem a nyilvánosság előtt reagálni rá, mert hatása mindannyiunkat érint, szülőket, tanárokat egyaránt. Ne érts félre, ez nem neheztelés, az alábbi írás segítségül kíván szolgálni Neked és azoknak, akik elolvassák e választ, életünk talán legnagyobb megismerési próbatételében, ami nem véletlenül éppen 2020 Húsvétja idején játszódik le.

Közismert a mondás: a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve.

Nem kételkedem jószándékodban, amivel úgy érezted, minél gyorsabban kell ezt az üzenetet szétszórni az interneten. Egy hibát azonban elkövettél: a szöveg emésztetlenül lett szétszórva a virtuális térben. Ennek a meggondolatlanságnak egyik érthető oka lehet, hogy az írás a Goetheanum folyóiratból illetve annak tematikus honlapjáról származik, ahol ráadásul több, hasonló tartalmú és irányultságú írás található.

Sokan a mi köreinkben még mindig megfellebbezhetetlen tekintélynek, orákulumnak tekintik a Goetheanumot és a nevét viselő folyóiratot. Ezzel a hittel sajnos le kell számolnunk. A Goetheanum nem antropozófus Vatikán. Emberekből áll, akik tévedhetnek, és tévednek is. Ennek illusztrációja mindaz a vihar, mely a Goetheanum körül jó ideje zajlik. Egyike e jelenségeknek a vezetőségválasztás anomáliái, melyek életre hívtak egy független hírlevelet (Thomas Heck Rundbrief-je), mely éberen őrködik a történések felett. A helyes ítéletalkotáshoz tehát ma már elengedhetetlen a különvélemények ismerete is, melyek sajnos igencsak megalapozottak.  A másik az a vita, mely elsősorban az oltások kérdésében osztja meg az antropozófus orvosok közösségét, egy politikailag korrekt és egy kompromisszum nélküli álláspontot képviselő csoportra. És itt említendő meg az a vihar is, melyet a folyóirat egyik szerkesztője, Wolfgang Held által írt, az ötödik generációs mobiltechnológia, az 5G megjelenését üdvözlő cikke kavart. Az írás felháborodott reakciók tömegét váltotta ki, közte a mindannyiunk által ismert és tisztelt Michaela Glöcklerét, aki olvasói levélben sorolta fel tételesen azokat a súlyos kockázatokat és kártételeket, melyeket az 5G jelent szellemi és orvosi értelemben, és amelyek felett Held lazán átlépett. Őszi budapesti előadása előtt beszélgettem vele erről az ügyről is, kérdezvén: hogyan lehetséges, hogy ebben a folyóiratban az antropozófiával teljesen ellentétes tartalom jelenjen meg? Michaela kissé rezignált válasza így szólt: ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget a lapnak. Az csak egy a sok közül. És bevallotta, a régóta esedékes személyi változásokat nem tudták keresztülvinni a lapnál sem. Májusra tervezett budapesti látogatása sajnos elmarad, de ha újra ellátogat ide, érdemes rákérdezni, mi az álláspontja a mai helyzetről azután, hogy őszi előadásán a digitalizáció veszélyeiről tartott egy létfontosságú előadást. A Goetheanum folyóiratba egy az antropozófiától idegen szellem költözött be, mely legújabban a Waldorf lelkes digitalizálásán ügyködik. Paul Levy írása ezek közül csak egy a sorban. Igaza volt tehát Prokofjevnek, amikor a templomtisztítás időszerűségéről beszélt.

Szóval, ennek fényében a legkevesebb, hogy előítélet-mentesen, de óvatosan kezeljünk mindent, ami onnan jön. Ezt Te nem tudhattad és ez részben felment a felelősség alól. Ezért innentől fogva e levél nem is Neked szól, hanem egy részletes elemzés Paul Levy írásáról minden érintett számára, mellyel szeretném jóvátenni az elhamarkodott közzététel miatt bekövetkezett meggondolatlanságot, segíteni az emésztetlen tartalom megemésztését. Itt meg kell jegyezzem: több olyan jelzést kaptam Waldorf-tanároktól, akik belekezdtek az írás átolvasásába, hogy nem tudták végigolvasni, annyira taszította őket a szöveg. Vagyis az emésztésre nem kerülhetett sor, mert az első falatoknál kihányták. Én ezen a primer reakción – melynek kétségtelenül jelzésértéke van – megpróbáltam felülemelkedni, és a közös megemésztést elősegíteni, nem egy kész véleményt szájbarágni.

Együttgondolkodásra hívom fel mindazokat, akik elég bátorságot éreznek magukban erre az utazásra, mert szükség lesz rá.

Az eredeti szövegből kigyűjtöttem azokat a szakaszokat, melyek szignifikánsak, ezeket dőlt betűvel szedve, a kérdéses, különösen átgondolandó kijelentéseket aláhúzva, megjegyzéseimet pedig külön,

  • felsorolás-jelzéssel,

álló betűkkel írtam. Hozzáteszem, hogy az egész írás egy kedveskedő, empatikusnak tűnő alaphangon szól, és kedvesen adagol be olyan tartalmakat, melyekről ha a csomagolást levesszük, csiperke helyett galócát találunk.

Recenzió az „Online tanítás a koronavírus-járvány idején Steiner-módszerrel” c. írásról

Az írás címe rögtön egy alig észrevehető csapdát rejt magában: mi az, hogy “Steiner-módszer”? A szerző nyilvánvalóan a Waldorf-pedagógiára gondolt. Itt meg kell említsük azt a vitát, mely újra és újra fellángol a pedagógusok közt, sokszor az iskolákba érkező új szülők által felvetett kérdések alapján, akik még most ismerkednek azzal, hová is adnák gyermeküket: mi is az a Waldorf-módszer?

Nos, a Waldorf-pedagógia nem módszer, bár sokan dolgoznak rajta, hogy módszerré merevítsék. Sokan vágynak a megismerési erőfeszítés megspórolására, vagyis hogy valaki írja már le egy kiskátéban, mi is a teendő a módszer szerint egy-egy adott helyzetben?

Tisztázzuk: a Waldorf-pedagógia nevelésművészet. Vannak bizonyos vázlatos vezérfonalak hozzá, és van egy igen konkrét emberkép és szellemtudományos háttér, melynek megismerése elengedhetetlen alap e művészet gyakorlásához. A nevelésművészet gyakorlása azonban annak minden pillanatban a semmiből való újjászületése, teremtése útján zajlik, nem mehet másképp. Ettől az úttól pedig idegen bármiféle módszertan.

A fenti cím azt sugallja: létezik a Steiner-módszer, sőt létezik olyan része is, mely segít a digitális távoktatást is végrehajtani, amivel kapcsolatban általános tanácstalanság uralkodik iskoláinkban. Végre itt a módszer, valaki végiggondolta helyettünk, nekünk csak alkalmaznunk kell!

Valóban így van ez? Kijelenthetjük azt, hogy létezik ilyen módszer? Ez az álláspont egyúttal azt is evidenciának tekinti, hogy természetesen a Waldorf-iskoláknak is bele kell mennie ebbe a kötöttpályás útba, melyet a digitális távoktatás jelent. Valóban így van? Akkor is, ha szemmel láthatólag a túlnyomó többség belement? Tudniillik van, aki nem ment bele.

És nem lehet elmenni azon tény fölött, hogy most, több mint egy hónappal a globális „lockdown” és a távoktatásba kényszerítés elfogadása óta egyre szaporodnak a csömör jelei azok között is, akik nagy levegővel és optimistán vágtak bele a dologba. Egy hónap elég volt rá, hogy rájöjjenek Vekerdy figyelmeztetésének – „A szülő a gyereke legrosszabb tanára” -mély igazságára és észrevegyék, mi is történt, amikor a család minden tagja egész nap a monitor előtt ül, a gyerekeket beszippantotta a gép és a telefon, átálltak zombi üzemmódra, mindenki kimerült és a kiborulás határán áll.

Akkor térjünk a szövegre, kezdjük rögtön a Bevezetőnél.

 (..) Minthogy világszerte bezártak az iskolák és legalább néhány hétig, de lehet, hogy hónapokra az otthoni tanulás lett az új normatíva, az állami iskolákban épp úgy, mint sok Waldorf-iskolában alapértelmezés, hogy fel kell ajánlani az online oktatást. A jelen események abban is nyomást gyakorolnak a Waldorf-iskolák tanáraira, hogy a digitális technológiát sokkal fiatalabb gyerekeknél is használni kezdjük.

  • alapértelmezés?!? Hogyan és kik által lett eldöntve? A sürgető kényszer az állam oldaláról érkezett, annak meggondolása és egy közös „alapértelmezés” megfogalmazása elmaradt. Két nap volt az átállásra. Legalább a tényeket, önmagunk számára tárgyilagosan rögzítsük. Nem kell felajánlani az online oktatást. Nincs ilyen alapértelmezés és nem vezethető le semmiből, ami a Waldorf-pedagógia forrását jelenti. Erre irányuló nyomás valóban van, de nem minden Waldorf-iskolában engedtek e nyomásnak. Róluk azonban a továbbiakban nem esik szó, pedig sokkal fontosabb lenne erről is beszélni, mint csak azokról, akik engedtek a nyomásnak.

Ez a rövid dokumentum nem kísérli meg eligazítani a Waldorf tanárokat, hogy hogyan feleljenek meg a hivatásuknak. Mindamellett jól tudjuk, hogy az online tanítás, természete szerint, nem tudja kiváltani a konkrét tantermi tanítást, és – jó okkal – még annál is idegenebb a Waldorf pedagógiától. Jóval azelőtt, hogy a számítógépek megjelentek volna az életünkben, Rudolf Steiner rámutatott annak a veszélyére, hogy túlságosan elmerülünk a gépies technológia bináris világában (ki-be, 1/0, vagy-vagy). A mi világunk a minőségre épül. A digitális technológia bináris, és a képernyők az emberi érzékeléssel föl nem fogható sebességgel villognak folyamatosan.

  • Igaz állítások. Ha komolyan vesszük őket, akkor az írás folytatása teljesen érthetetlen, mert ellentmond ezen igazságoknak. De ha tüzetesebben újraolvassuk, az egész épp arról szól, hogy errefelé terelje a Waldorf tanárokat.

Az egész írásban egyfajta lelkesedés tükröződik, mely ma itthon is sokakat áthat, tanárokat, szülőket egyaránt. Sok informatikus szülő van a Waldorf körül, akik most pezsegnek a segítőkészségtől, ez az ő szempontjukból érthető. Május elején fog az iskolák gyűlése elé kerülni egy Waldorf-felsőoktatási koncepció, melyet egy a digitalizáció élharcosaként működő, egyetemi oktató szülő fémjelez, tehát az ösvény kövezése tovább folyik. És pezsegnek a politikusok, pezseg a média, elsősorban a járvány okán, lelkesednek, mint a katasztrófa-turisták, fontoskodnak, végre van téma, lehet izgalomban tartani mindenkit és saját fontosságukat, hatalmukat demonstrálni. E lelkesedés, mint a vírus, átterjedt a digitális távoktatás témájára is. Mintha az a technokrata hajlam, mely sokunkban benne rejlett, de a Waldorf-pedagógia gyakorlása féken tartotta, most felmentést kapott volna, és helyet adott volna egy versenynek, hogy akkor ha már így esett, legyünk mi a legjobbak ebben (is). És közben észrevétlenül elhagytuk az ösvényt, mely a forráshoz vezet.

Idősebb gyermekek számára megfelelő lehet, hogy megismerjék ezt a technológiát, és megtanulják, hogyan működik, meg azt is, hogy hogyan és mikor használjuk. De nem akarhatjuk, hogy a gyerekeink függővé váljanak tőle. Mindazonáltal ez korunk egyik nagy lehetősége is. A digitális technológia lesz a fő eszköz, amely elvezet majd a koronavírus elleni vakcina feltalálásához, és amely összekapcsol bennünket akkor is, ha fizikailag el vagyunk szigetelve egymástól.

  • Hoppá. Álljunk csak meg egy pillanatra! Az előzőekben általa leírt, és szimpátiát ébresztő evidenciákat, vagyis az igazságot a fent jelzett két mondattal egycsapásra hatástalanítja és kicseréli két új tartalomra, amit észrevétlenül el akar fogadtatni velünk. A bizalmat keltő szavak hatására kinyílt ajtórésbe betette a lábát. Mi ez az árukapcsolás? Üdvözlendő eszköznek tekinti a technológiát, mely két előnnyel kecsegtet: 1. ez vezet el a koronavírus elleni vakcinához, 2. összekapcsol bennünket, ha kényszerűen el vagyunk szigetelve.
  • Nézzük az első kijelentést: A digitális technológia lesz a fő eszköz, amely elvezet majd a koronavírus elleni vakcina feltalálásához. Lehet egy eszköz, egy technológia egy betegség gyógyításának megoldása? Hogyan? Az antropozófus gyógyászat a gyógyítást egyértelműen nem technológiai kérdésnek tekinti, hiszen még egy protézis behelyezésének is mélyreható következményei lehetnek. Mik a betegség okai? Mi a betegségek értelme és célja? Korunk legnagyobb kihívása, hogy ezzel a kérdéssel dűlőre jussunk, és számos, tiszteletreméltó megismerési erőfeszítésről tanúskodó antropozófiai írás születik most e tárgyban. Ezek többsége megvilágítja azt a tévedést, mely a vírust, mint a betegség okozóját („kórokozót”) tünteti fel ellenségként, ami ellen harcolnunk kell. Ez a ma uralkodó nézet, a hivatalos orvostudomány oldalán. A gonosz vírus. E logika szerint a megoldás a vakcina. Csak fel kell találni végre. Erre a vágyakozásra ösztökél minket a média, a betegségtől való irracionális félelem fenntartásával. Csak egy keresztkérdést kellene feltennünk önmagunknak: mi az álláspontunk az oltásokkal és egyáltalán, a betegségekkel kapcsolatban? Van-e megalapozott, átgondolt, a szellemtudomány fényével átvilágított álláspontunk, mely „alapértelmezés” Waldorf-körökben is? Nem belemenve az oltás kérdésének megtárgyalásába, egyet biztosan kijelenthetünk: ebben nincs konszenzus. Egy súlyos és kényes kérdésről van szó. Nincs konszenzus abban sem, hogy az oltásügy „alapértelmezése” azonos lenne a hivatalos állásponttal. Kérdések vannak, nem kijelentések. A jelzett mondat pedig terel, állást foglal, egyoldalúan. Vagyis csúsztat, ügyes árukapcsolással. Már itt is megalapozottan csaphatnánk földhöz az egész Levy-tanulmányt, mondván: ácsi, itt valaki hazudik, én ezt nem olvasom tovább. De csak olvassuk, megéri. Hogy meglássuk, mire megy ki a játék.

És valóban, van összefüggés a digitális technológia és a járvány közt. A digitális oktatás bevezetése érdekében világszerte nyomást gyakorol az állam az iskolákra, és közben nyomást gyakorol az oltások kötelezővé tételére is. Mindkettő szellemi kérdés, amire vonatkozóan nem szellemi, hanem jogi területre terelik át a döntést, az államra bízva. Ez is kortünet.

  • És itt a másik állítás: „összekapcsol bennünket, ha kényszerűen el vagyunk szigetelve.”

De jó.

Már elfelejtettük a mobiltelefonok megjelenésekor tapasztaltakat. A mobil első beceneve „bunkofon”, vagy „tahofon” volt, illetve tamagocsi, ha még emlékszünk egyáltalán, mi az. Néhányan, akik nem értettük, miért kell állandóan elérhetőnek lenni, és a villamoson a műköröm-helyzetről értekezni, még nem rémültünk meg, ha a semmi közepén autónk defektet kapott, és nem volt a zsebünkben telefon. De aztán behódoltunk, és használjuk, élvezzük előnyeit. Sokak függővé váltak tőle, különösen az okostelefonok megjelenésével. Elárasztott minket a tamagocsik világa. De van tovább is. A technológia már készen áll ahhoz, hogy ne kelljen lehajtott fejjel, zombi-üzemmódban járni a várost, söndörgetve az érintőképernyőt. Az agyba ültetett huzal és mikrochip azonnali hozzáférést tesz lehetővé saját, nagyobb számítógépünk tárhelyével, vagy a felhő-memóriával, és nem kell már sem egér, sem tapipad, ott vagyunk az Intézőben – pontosabban: az Intéző költözött belénk. Az 5G pedig valósidejű, globális hozzáférést tesz lehetővé, bárhol is vagyunk. Többé a függőség nem lesz téma, mert a gép belénk költözött, csak rá kell gondoljunk, és benne vagyunk. Már nem az lesz, mint ma, hogy vannak emberek és vannak androidok, hanem lesznek félig ilyen, félig olyan hibrid-emberek. Wolfgang Held lelkesedik az 5G-ért, mert szerinte az megszünteti a teret és az időt, közvetlen kapcsolattartást téve lehetővé. Ezzel megágyaz a gépembernek. A szemünk láttára játszódik le az emberiség kettéválása.

Vajon egyenes út vezet odáig? Ha nem gondoljuk végig a konzekvenciáit, észrevétlen jutunk egy visszafordíthatatlan állapotba, mely az emberiség létének alapjait kezdi ki. Márpedig ezen a pályán haladunk, „nyomatékkal bátorítva”, hogy idézzem az EU lisszaboni folyamatának szállóigéjét. Hol a határ és mi épül itt körülöttünk? Mire figyelmeztet Steiner? Az Európai Közép tavaly júniusi számában részletesen írtunk e kérdésekről. Innen idézünk:

„…az 5G kockázatai közül a legfontosabbat említi: az emberek odaláncolását egy virtuális világ illúziójához, mely a szellemről való leválasztást célozza. Heldet ez az illúzióvilág már magába szippantotta. „Entraumlichung” – mondja, azaz „tértelenedés”, megszabadulás a tér korlátaitól. Ezt várja az 5G-től. Ez azonban illúzió. Az 5G-felhasználó tér és idő rabja marad, csak elfelejtkezik erről, mint ahogy minden másról is, ami szellemi, még Ahrimánról és Luciferről is. Miért is illúzió, amit kap? A minap – különös egybeesés – kezembe került Emil Bock vaskos kötete, “A három év”, mely két személyiség, Tyanai Apollóniosz és Jézus Krisztus lényét és bölcsességét hasonlítja össze. Apollóniosz újplatonikus filozófus és mágus, Krisztus kortársa, aki képes volt a „teleportálásra”, vagyis önmagát át tudta helyezni a tér egy másik pontjára. A könyvben valahogy arra a részre tévedtem, mely indiai utazását írja le, ahol azon szellemi centrumokat kívánta felkeresni, melyek a legmagasabb beavatási tudással rendelkeznek. Amikor találkozott végre azokkal a brahminokkal, akiket keresett, nagy meglepetésére azok mindent tudtak róla. Részletesen leírták egész addigi életét, apai és anyai leszármazásával együtt, és mint mondták: mindent tudunk rólad. Nyilvánvalóan semmi fizikai kapcsolat nem fűzte őket Apollóniosz otthonához. És nyilvánvalóan nem voltak nyelvi problémáik sem. Ezek az emberek akkor képesek voltak tudatukkal átfogni a Földet, kilépni a térből, egy másik szférába. Mint ahogyan Krisztus is, aki vízen járt, átment a falon, megjelent itt-ott-amott. Miféle képességekkel rendelkeztek ezek az emberek, illetve az Emberfia, összevetve az 5G és az internet által létrejövő globális aggyal, a testtől megszabadulást hirdető transzhumanistákkal? Az, hogy az előttünk álló beavatási út, mely mindannyiunk számára nyitott, de csak Krisztus által érhető el, valóban lehetővé teszi a téridő béklyójából való kiszabadulást, a nyelveken szólást, a szellem világába való bebocsáttatás révén, míg a másik éppen az anyaghoz láncol és a tértől való megszabadulás illúzióját nyújtja. Ahrimán inkarnálódni készül.”

Szóval csak óvatosan azzal a kapcsolattartással. A Waldorf-pedagógia vajon ehhez a közelgő ahrimáni világhoz kövezi az utat, vagy ahhoz, amit Emil Bock mutat? Krisztus útját vagy Ahrimánét? Nem utasíthatjuk el a technológiát, hanem a szellem erőivel felvértezve ereszkedhetünk csak le annak mélységeibe. Ehhez kell gyermekeinknek muníciót adni. Ez a Waldorf-pedagógia feladata, nem? A fejesugrás előtt megnéztük, van-e víz a medencében?

De nézzük tovább a szöveget.

A lentebb következő tartalmak elsősorban a kilencedik és afölötti évfolyamokra vonatkoznak. A tanárok dolga eldönteni, hogy mit és mennyit alkalmaznak belőle, és mely más korosztálynál.

  • Elsősorban? Másodsorban meg a kilencedik alattiaknak? Mintha prófétaként látta volna Levy a magyar Waldorf-tantervet, melynek a napokban közzétett munkaverziója – ismét állami nyomásra – már a hetedik osztálytól vezetné be az informatikát, mint önálló tantárgyat. Egyre csak távolodunk attól, amit a Waldorf-pedagógia valaha jelentett. Most kellene egy markáns nemet mondani, míg nem késő. Felmértük ezt? Készen vagyunk rá? Észre sem vesszük, vagy rezignáltan igent mondunk az újabb nyomásra?

… ez az a generáció, amely gyakran sokkal jobban ért a használatához, mint mi, idősebbek. Gyorsan rákapnak és sokan közülük roppant rugalmasan kezelik, nem válnak függővé.

  • Technikailag gyorsabban kezelik, de nem uralják, és azt a kijelentést, hogy nem válnak függővé, semmivel sem támasztja alá, sőt. A szerző maga mondja, freudi elszólással: „rákapnak”. Sőt, a tanulmány legvégén bevallja: “Függőséget okoz.” Akkor most mi van?
  • Michaela Glöckler pedig arra figyelmeztetett őszi budapesti előadásán, hogy a mienk lehet az utolsó generáció, mely érzékeli a számítógépnek a gondolkodási képesség kialakulására tett romboló hatását. Példáiban említette a mai számítógép-gurukat, akik képességeiket úgy szerezték, hogy gyermekkorukban még nem létezett számítógép és miután rájöttek annak káros hatására, saját gyermekeiket megkímélik annak használatától, éppúgy, mint a kínai elit-iskolák. Elérkeztünk Dürrenmatt Fizikusok c. drámájának alaphelyzetébe, most kéne megírni az Informatikusok c. drámát és rögtön elő is adni az iskolák dráma-óráin.

Beleszülettünk abba a korba, ahol a digitális technológia megmutatja, hogyan használhatjuk föl eszközként olyankor, amikor nem tudunk a diákjainkkal fizikailag egy térben tartózkodni.

Arra hívlak benneteket, hogy használjátok föl ezeket az ötleteket, javaslatokat és útmutatásokat, amelyeket a sürgős szükség, egyszersmind a szerény alázat szellemében ajánlok föl nektek. Ti vagytok a tanárok, ti tartotok meg szent elkötelezettséggel és felelősségtudattal minden egyes gyermeket egyéniségében és szabadságában.

  • Van még egy lehetőség: mikor nem tudunk diákjainkkal egy térben tartózkodni, akkor nincs tanóra. Ilyen egyszerű. Az, amit ideiglenesen, szükségmegoldásként most elfogadunk, a folyamat irányítói tartós megoldásnak tekintenek. Ha ilyen zökkenőmentesen lépünk be ebbe az egyirányú utcába, a következő lépés a robotizáció lesz, nem is hisszük, milyen rövid idő múlva. 25 éven belül realitás lehet, hogy minden munkát a robotok képesek lesznek elvégezni, a tanítást is. Hogy hogyan? Rózsaszín ruhában, waldorfos virtuális környezetben, esetleg otthon, 3D-s hologram formájában megjelenő szuperszexi és szimpatikus robot-tancsi képében? Akkor is meglesznek az ideológusai, akik most kövezik az arrafelé vezető utat. Szerény alázattal, szent elkötelezettséggel…

…hogyan tudjátok minimálisra csökkenteni a digitális megközelítés ártalmait, és hogy hogyan tudjátok átitatni emberi melegséggel a digitális médiumok hidegét.

  • Emberi melegséggel. Brrr… Hogyan lehet elviselni egy ekkora, szentimentális ruhába öltöztetett hazugságot? Semmilyen sietség nem indokolhat átgondolatlan tetteket, mert akkor az kapkodás, ami végzetes lehet.
  • A szerző nem tanár. Ez nem baj, de írása mindenféle antropozófiai megalapozottságot nélkülöző ötletelés, tisztán racionális praktikum, bármiféle szellemi tartalom nélkül. Eszünkbe juthatnak azok az évről évre jelentkező újdonsült, ambiciózus Waldorf-szülők, többnyire sikeres menedzserek, akik a pedagógia mély ismerete nélkül lelkesen felajánlják racionális ötleteiket, szervezetfejlesztési tapasztalataikat. Nein, danke.

Nein a táwoktatásra, nein a wwwaldorfra.

A szerző szívesen várja a megjegyzéseket és visszajelzéseket a következő címen:

paul@cats3000.net

Ha valaki önkéntesként vállalja e válasz angolra (vagy németre) fordítását, azt eljuttatjuk a szerzőhöz, illetve a Goetheanum folyóirathoz is. Ez legalább olyan fontos, mint Levy írásának gyors közreadása.

Javaslat: részesítsük előnyben a hanggal való bejelentkezést a képpel szemben

A rádiózás az utóbbi években újra felfutóban van. A podcastok kifejezetten menők. Meghagyják nekünk, hogy fantáziadús képeket alkossunk hallgatás közben, míg a tévé kész képeket ad elénk. Idősebb gyerekek számára rögzíts hangfelvételt, de kísérletezhetsz Skype hívással is, ahol csak a hangsávot kapcsoljátok be. Ez működhet például a pedagógiai történeteknél is. Megkérheted a szülőket, hogy olvassák föl a történeteket, amiket küldesz nekik emailben. Ha a hangzó anyagot részesítjük előnyben, azzal minimalizáljuk a képernyőhasználatot is.

  • Van benne igazság. Mivel sajnos nekem is van kényszerű tapasztalatom az egyetemi távoktatásról, hadd osszam meg. A videókonferencia sem tudja pótolni a szemkontaktust. Legfeljebb egy osztott képernyőn látjuk a diákok arcát, de nincs jelen személyiségük, csak annak egy fantomja. De legalább az illúzió megvan, látjuk egymásét. Ha csak hang van, kép nincs, az ember egy vak monitornak beszél, nem tudja, van-e ott egyáltalán valami, vagy valaki. Elég nehéz a falnak beszélni. Akkor lényegében egy élő rádióadásról van szó, mely egyirányú monológ, illetve jelen esetben olyan, mint egy betelefonálós műsor. Lehet ezzel megterhelten dolgozni, de a legfontosabb, hogy e másodlagos, nem megfigyelt, de megfigyelhető hatásokat próbáljuk meg érzékelni. Mert sok ilyen nemkívánatos érzékfeletti – vagy érzékalatti – hatás van jelen egy ilyen eszközben. A szerző e hatásokat teljesen figyelmen kívül hagyja, az érzéki síkon marad. Nehéz megmondani, melyik a jobb, vagy a kevésbé rossz, a videókonferencia vagy csak a hangsáv. A probléma nehézségén akkor tudunk felülkerekedni, ha nézőpontunkat egy síkkal megemeljük. A kérdésfelvetésben van a hiba. Ugyanis egyik válasz sem jó válasz. A helyes válasz így szól: nem lehet tanórát távoktatásban tartani anélkül, hogy valami el ne veszne. És azt is megállapíthatjuk, hogy más a felnőttoktatás, mint a gyermekeké. Egy felnőtt tudatával át tudja hidalni e nehézségeket, és fel tudja mérni, belemegy-e egy Skype-nyelvórába, vagy a személyes jelenlétet választja. A kettő közt van különbség, árban is. De a gyermekeknél nem így van. Ott mi döntünk, helyettük. És jól döntünk?

A videó még az idősebb gyerekeket is passzivitásra készteti. A figyelmes hallgatás inkább aktivitásra serkent. A szülőket is bevonhatjuk, vagy csak kérjük a jelenlétüket, ez is segít ráterelni a figyelmet a tevékenységre.

Épp egy ilyen másodlagos hatás a képernyő passzivitásra, elalvásra késztető hatása, mely megválaszolatlan marad.

  • A szülők bevonása eleve egy megoldhatatlan zsákutca. Nesze neked, Vekerdy.

Létrejött az emberiség kulturális fejlődése során egy iskolarendszer, a munkamegosztásnak hála. Vannak pedagógusok, jók és kevésbé jók, választhatunk. Szüleinket nem választhatjuk ezúttal, anya csak egy van. Most visszalépünk az evolúcióban, és a szakmájukban akármilyen kiváló, de a tanításhoz nem értő szülőknek passzoljuk át a feladatot, feltételezve, hogy az Általános embertantól kezdve minden a kisujjukban van. Ezzel nem tagadom annak jogosságát, ha valaki maga akarja gyermekét oktatni, nevelni – ismerek ilyen szülőket, az eredmény lehet sikeres, ha azt a szülő tudatosan vállalja és van rá ideje felkészülni. De minek van ott a szülő egy táv-tanórán? Hogy fegyelmezzen? És közben ki dolgozik?

Tevékenység: Rögzítsd az időt

Tevékenység: Mit vacsoráztunk és egyéb ritmusok

  • Műritmusok egy művilágban, egy vízió. Racionális parancsok, az ember hozzáigazítása a gép működéséhez. Egy gépszerű életre való felkészülés.

Tevékenység: Mindig foglald össze/tekints rá, mit csináltatok legutóbb

… a rátekintés és az összefoglalás fontos, és csökkentheti az online szorongást. (…) A képek legyenek egyszerűek, máskülönben az fogja jobban lekötni néhány gyerek figyelmét, „a képernyő varázsa” áthatóbb. (…)

  • „csökkentheti az online szorongást.” Ezek szerint az létezik. Mint másodlagos, de fontos hatás, Levy közvetve elismeri létezését, de okait megválaszolatlanul, így megoldatlanul hagyja. „A képernyő varázsát” úgyszintén. Pedig az nem metafora, hanem tényleges mágia. A fekete fajtából.

Javaslat: Ne túl közel a képernyőhöz

…(Ehhez jó mikrofon kell – egy bluetooth-os hangszóró beépített mikrofonnal az ideális ehhez.).

  • Ez kifejezetten fáj. A bluetooth egyike azon másodlagos hatásoknak, melynek kártételeivel most szembesül az emberiség, mint annak idején a radioaktivitással – nem látszik, de halálos. A most telepítés alatt álló 5G-s mobilhálózat, mely az emberiséget és az élővilágot a szakadék szélére tolja, felvetette, hogy a minket körülvevő, egyre szaporodó vezetéknélküli kommunikációs technológiák (wifi, IoT, Bluetooth, infra, 3G, 4G, stb.) hatásai a növekvő elektroszmogban összegződnek, s ez az elektro-hiperszenzitivitás (EHS) tünetcsoportban szenvedő emberek növekvő számában, a madarak és a rovarpopulációk tömeges pusztulásában manifesztálódik. A bluetoothot ezek után „ideálisnak” aposztrofálni egy csőlátó, technokrata-materialista álláspont, termékreklám.

Javaslat: Mindig úgy beszélj a kamerába, hogy az ember van a gondolataidban

A digitális eszközök meg tudnak minket zavarni – szűrők, amelyek össze is kötnek és el is választanak azoktól az emberektől, akikkel nem tartózkodunk fizikailag egy helyen. Könnyű elfeledkezni az egyes ember lényének intenzitásáról, összetettségéről és egyediségéről, ha csak egy pixelekből álló képet látunk, még ha az a képernyőkép mégoly tiszta és részletes is.

  • Valós probléma, még a film esetében is fennáll. Ennek a kérdésnek szentelte Michelangelo Antonioni híres filmjét, a Nagyítást (Blowup), melyben egy fotós keresi negatívjain egy bűntény nyomait, és közben szembesül a kép és a valóság kettősségének drámájával. Megtekintése ajánlott.

… a képernyő csak médium, a kapcsolat nem a képernyőn keresztül jön létre. Ha minden gyereken meditálsz, valóban hozzájuk tudsz kapcsolódni online is.

  • Hoppá! A meditálás nem azért van kitalálva, hogy támogassa az online kommunikációt. Az online kommunikáció a szellemvilággal történő kommunikáció karikatúrája és épp arra törekszik, hogy helyettesítse Ez Levy írásának valódi okkult háttere.

Ha valaki komolyan meditálna, akkor cselekedetének indítékait a szellemvilágból ajándékként megkapná. Akkor rá lehetne jönni, hogy milyen sokszínű történés zajlik egy beszélgetés során, amiből az online beszélgetés csak annak fizikai síkján zajlik, még annak is nélkülözve néhány elemét. Igen, elképzelhető egy ilyen szituáció, hogy a szellemvilágba emelkedve felvérteződünk, hogy elég erősek legyünk ahhoz, hogy alámerüljünk egy ahrimáni, emberalatti szférába, a számítógépek virtuális világába, és sértetlenül jöjjünk onnan vissza. Értem én a szerzőt, hogy ha egy gyermeken meditál, azzal mély kapcsolat teremtődik. Ez azonban inkább csak segít tudatosítani annak az elszakított állapotnak a tragikumát, ami az online-kommunikációban marad ebből. Rudolf Steiner elengedhetetlennek tartotta azt, hogy a pedagógus naponta meditáljon. Ez teszi őt alkalmassá, hogy a nevelésművészethez szükséges intuíciókat mindennap, munkája során megkapja. Legyünk őszinték: hány pedagógus végzi el ezt? Hányan tudják egyáltalán, mi is a meditáció? És most hányan fognak meditálni, szerényen számolva gyermekenként tíz percet?

Levy szövegének olvasása közben önkéntelenül is újra és újra eszembe jut két vaskos magyar közmondás, melyeknek – ha félretesszük kispolgári finnyáskodásunkat,- mély igazságát ismerhetjük fel:

  1. Nem lehet egyszerre szűznek is maradni, meg b…ni is jól tudni.
  2. Púderrel nem lehet a vérbajt gyógyítani.

De van egy harmadik is: Nem lehet egyszerre két istent szolgálni.

Valójában a meditációnak jelen helyzetben egészen más a jelentősége. Egyfelől erősíti lelkünket, hogy ellen tudjunk állni a technikai kényszernek, és az elektronika emberalatti világába való még mélyebb alámerüléshez szükséges még magasabb szellemi-morális erőt megkaphassuk. Éppúgy, mint azon belső erők megerősítéséhez, mely a koronavírusos megbetegedés elkerüléséhez vagy leküzdéséhez szükséges. A két erő ugyanaz.

És az az erő, mely azt sugallja, hogy a digitális technológia adja majd a gyógyulás lehetőségét a vakcina útján, vagyis a szellemvilág helyett a digitális univerzumba vezet, az előző erő ellenlábasa. Az Anti-Én. Ki ez?

Javaslat: Lassabban haladj, mint általában

Sokan hajlamosak gyorsabban beszélni és cselekedni a digitális világban. (…)

  • A gyorsaság jelenségének oka ismét feltáratlan marad. De legalább megemlíti. Pedig erre az egész helyzetre fokozottan igaz Steiner azon figyelmeztetése, mely éppen abból indul ki, amit Levy a szöveg bevezetőjében említ: hogy túlságosan alámerülünk a technika, az elektromosság emberalatti világában. Steiner nem mond nemet erre, csak megjegyzi: olyan mélyre ereszkedhetünk csak alá sértetlenül, amilyen magasra felhatoltunk a szellemi-morális megismerésben. A sorrend is fontos. Legyünk őszinték: az egész világ összes Waldorf-tanári karának akárcsak túlnyomó többsége, nem mindenki, kb. egy hét alatt felemelkedett erre a kívánatos szintre, mielőtt alábukott volna? Márpedig amire Steiner utal, az kőkemény törvény. Levynek erről egy szava sincs. Mint ahogy a gyorsaság szellemtudományos rátekintéséről sem. A gépek használata során tapasztalt begyorsulás, felszínesség, sőt az agresszivitásig fokozódó türelmetlenség a gép jellegéből, a gép lényéből fakad. Egy egyszerre ahrimáni hatásból, mely leegyszerűsíti a kommunikációt, az érzelmi-értelmi-tudati reakciókat egy szmájlival helyettesíti, a szavakat is rövidíti: thx, valszeg, sztem, és társai, miközben működésének lényege szerint felgyorsítja az emberi életet, a gép válaszának sebességére kondicionálja a használót, aki ezáltal reflexgéppé alakul. Leszokik a beszélgetés lélegzés-jellegének gyakorlásáról, hogy bensejében elcsendesedve fogadja be a hozzá szóló megnyilatkozását, majd hagyja azt lecsengeni, és énjével átdolgozva átgondolt választ adjon – Steinernek a hét minden napjára vonatkozó rövid gyakorlatsorában foglaltaknak megfelelően. Valójában Levynek ezt a nyolc tanácsból álló kis szöveget ide kellett volna illesztenie, de a „gyorsaságra” hivatkozva ez sajnálatos módon elmaradt. Ehelyett a használónak észrevétlenül megváltozik embertársaival való „offline” kommunikációja is, ideges lesz, türelmetlen és hadaró, gyors észjárását csillogtatni akaró, stb., ez a luciferi hatás. Levy írása is e hatásról tanúskodik.

Tevékenység: Igyál vizet/ mindenkinél legyen egy pohár víz

(…). Jó mulatság együtt vizet inni! Kellemes ritmust is tud adni. Nyilvánvaló tény, hogy vízivás nélkül dehidratálódunk, pláne egy meleget sugárzó képernyő előtt.

  • A dehidratálás fontos. A szellemi méregtelenítés még fontosabb. E tanács nem különbözik attól, mintha azt mondanánk: a füvezés dehidratál. Ha füvezel, igyál sokat.

Javaslat: Alkalmazd a 15 perces szabályt

(…) Egyetlen digitális tanórának sem szabadna tovább tartani 15 percnél, tinédzsereknek talán 20 percnél.  

Egy 45 perces óra tehát: 3×15 perces egység rövid vízivós szünetekkel, egységenkénti rövid összefoglalással. Ideális esetben annyi szünet kéne, mint képernyőidő. Online virtuális tanításban a kevesebb több.

  • Ideális esetben. De hát ugye a helyzet most nem ideális. Ha szavainknak súlya és jelentése lenne, akkor csak azt mondhatnánk: ideális esetben nincs online oktatás. És a nevelésművészet minden pillanatában arra törekszik, hogy ezt az ideált kövesse. Nem baj, ha nem mindig sikerül. De eleve lemondani róla árulás.

Akkor nézzük csak meg, mint mond a jogszabály? Olvastuk? Mielőtt a képernyő elé ültünk volna, ez kötelező lett volna. Tanároknak szól, mert gyerekekre még nem született szabályozás. Mert fel sem merült, hogy a képernyő elé kényszerítsük őket.

50/1999. (XI. 3.) EüM rendelet

a képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményeiről

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99900050.eum

Csak pár tétel a rendelet szövegéből:

  1. § A munkáltató az Mvt. 54. §-ának (2) bekezdése szerinti kockázatbecslés, értékelés során, valamint a képernyős munkahelyen történő munkavégzés egészségi és biztonsági feltételeinek rendszeres ellenőrzése alkalmával folyamatosan vizsgálja az alábbi kockázatok előfordulását:
  2. a) látásromlást előidéző tényezők,
  3. b) pszichés (mentális) megterhelés,
  4. c) fizikai állapotromlást előidéző tényezők.
  5. § (1) A munkáltató a munkafolyamatokat úgy szervezi meg, hogy a folyamatos képernyő előtti munkavégzést óránként legalább tízperces – a (2) bekezdésben foglalt esetkör kivételével össze nem vonható – szünetek szakítsák meg, továbbá a képernyő előtti tényleges munkavégzés összes ideje a napi hat órát ne haladja meg. (…)
  6. § (1) A munkáltató köteles – a külön jogszabályban előírtak figyelembevételével – a foglalkozás-egészségügyi orvosnál (a továbbiakban: orvos) kezdeményezni a munkavállaló szem- és látásvizsgálatának elvégzését
  7. a) a képernyős munkakörben történő foglalkoztatás megkezdése előtt,
  8. b) ezt követően kétévenként,
  9. c) amennyiben olyan látási panasza jelentkezik, amely a képernyős munkával hozható összefüggésbe. (…)

1. számú melléklet az 50/1999. (XI. 3.) EüM rendelethez * 

A foglalkozás-egészségügyi szolgáltató megnevezése,

cégszerű bélyegzője

………………………………………………………………………

Beutalás képernyő előtti munkavégzéshez kapcsolódó szemészeti szakvizsgálatra

(A foglalkozás-egészségügyi orvos tölti ki.)

Megtörtént?

„…a képernyő előtti tényleges munkavégzés összes ideje nem haladhatja meg a napi munkaidő hetvenöt százalékát.” (…)

A képernyő előtti munkavégzéssel kapcsolatban leggyakrabban panaszokat okozó látórendszeri eltérések

– Presbyopia

– Akkomodációs zavarok

– Hypermetropia

– Állandó kontaktlencse viselése, 45 év felett

– Komfortos binokuláris látás hiánya

– Fiatalkori rejtett fénytörési hiba”

Még pótolható, szülőknek, tanároknak (gyerekeknek???)

Javaslat: Kezdéskor köszönd meg, hogy beléptek

A közösségi média digitális világa csak gyorsírás meg szmájli, az udvariasság és kedvesség gyakran teljesen hiányzik, vagy csak valami felszínes ürességre szorítkozik. (…)

A digitális világ a kaotikus tartalmak melegágya, teljes szervezetlenségben. A Waldorf tanár értelmes és logikus vezérfonalat ad ebben a világban.

  • A szellemtudományos megalapozottság, az okokra utalás ismét hiányzik. Csak praktikus tanácsok, a meggondolásra késztetést helyettesítendő, kész módszertan, javaslatnak álcázva.

Tevékenység: Hangolj kérdéssel egy témára

A digitális világban a „megmondás” az uralkodó. Ezeket status message-nek (státuszüzenetnek, helyzetjelentésnek) hívják.

  • Fontos jelenség. Kifejtetlen marad.

(…) A Waldorf tanítás az útkeresés, a kíváncsiság és a felfedezés tere, és ez az online világban még inkább így van.

  • Nem így van. A Waldorf-pedagógia indítékait a szellemvilágból meríti. Ennek perspektívájából tekint az online világra is. Ezt a dimenziót a szerző következetesen ignorálja.

És ez nem a folytonos Google-ozást jelenti. A Google választ ad (és eléggé szelektíven teszi ezt). Csínján kell bánni az online keresőkkel. Egy valódi papíralapú szótár használata az online órán sokkal jobb mulatság: legalább megkérhetjük a gyerekeket, hogy olvassanak föl a könyvből, kutassanak igazi enciklopédiában egymás előtt, a kamerába. Megmutathatjuk, hogy a valódi könyveknek és az online keresőmotoroknak is megvan a maguk helye.

  • A féligazságok a legveszélyesebbek. Szimpátiát kelt az olvasóban és behúzza az erdőbe. A kamerába beszélés egyfajta tudathasadás, szerepből kiesés. Ez egy külön megtárgyalandó téma lenne – filmes szempontból – utalhatunk Susan Sontag alapművére, mely a fényképezés indiszkréciójára hívja fel a figyelmet.

Elszomorító emlékem a csíksomlyói búcsú hajnalán egy jelenet: még napfelkelte előtt az éjszaka Gyimesből gyalog megérkezett csángó zarándokasszonyok ott ülnek a Kis-Somlyó nyergén, körben a fűben és énekelnek, a napba öltözött asszonyt várva. A kis csoportot egyszercsak megközelíti az egyházi turizmus egy odavetődött, harsány csoportja, pálinkával és videókamerával felszerelve. Amint a közelbe érnek, hangoskodásuk lehalkul, úgy érzik, meg kell örökítsék az egzotikus bennszülöttek szokásait és bekapcsolják videókamerájukat. Az asszonyok rendíthetetlenül énekelnek tovább, azonban egyszercsak egyikük „kinéz” a jelenetből, belenéz a kamerába, és mosolyogva folytatja az énekelést. Ebben a pillanatban megtört a misztérium, az énekes kiszakadt az áhítatból és szereplővé vált, aki tudja, hogy nézik. A kamerázó pedig kukkolóvá.

Ez a másodlagos hatás jelentős. Mint minden szellemi, ez is alig érzékelhető. De a kamera agresszív és indiszkrét eszköz. Ezt mindenki érzi, legfeljebb nem tudatosítja. És belezavar egy misztériumba, most épp a tanítás misztériumába, egy technikai eszköz közbeékelésével. Kell-e ez nekünk? Elég-e, ha tudatosítjuk a mérget, amit beveszünk, vagy esetleg be se vegyük?

Általános jótanács: Kérdezz, amikor csak lehet, és akár hagyd a kérdést lógni a levegőben. Válaszolj kérdésre kérdéssel! Bátorítsd a gyerekeket is, hogy kérdezzenek. Engedd, hogy a gyerekek válaszai inkább a kíváncsiságukból és a türelmes kutatásukból bukkanjanak elő, semmint ünnepelt megoldásként.

  • Igaz, a szöveg tartalmától és az online környezettől függetlenül is.

Javaslat: Nagyobb szöveg a dián – egyszerű diák – inkább kisebb egységnyi információk

A felnőttek gyakran felületesen olvasnak online, felszínesebben szedik föl az információt. A gyerekek ezt nem tudják így befogadni, a komolyabb tanulás sokkal nehezebb az online világban.

Ha emailt küldesz és mondjuk Ariel betűtípust használsz, legalább 14-est használj. Ez kicsit nagynak tűnhet, de egyszerűbb elolvasni és kihámozni belőle az információt. Félkövérrel hangsúlyozd a fontosabb dolgokat (de csak óvatosan, ne használd kiabálásra). Ha valamit hangosan szeretnél mondani, inkább nyomatékosan ismételd meg. Használj dőlt betűket, ha valamit informálisnak szánsz. 

Ha diákat használsz, a kevesebb több. Ne írj mindent vázlatpontokba. Helyettesíts egy újabb listát egy gyönyörűen, választékosan megfogalmazott mondattal. A képek jól használhatók, de ne bonyolítsd túl. Oszd föl az információt kisebb, jól kezelhető egységekre, de a végén mindig rakd össze a gyerekeknek a teljes képet, mutasd meg, hogyan illenek össze a darabok.  

  • Digitális stilisztika, avagy hogyan váljon gondolkodásunk gépszerűvé. A Waldorf-pedagógia adaptálása a Microsoft Power Point prezentáció műfajához. A műfaj maga is kérdőjeles, altató jellegű, lebutított, a multicégek alkalmazottaira szabott. A tartalomnak az énnel való átdolgozottsága nem téma.

Tevékenység: Írd a diákok nevét egy papírra kör formában. Képzeld el azt, hogy körben vannak körülötted

  • Kétségkívül praktikus tanács, mégis abszurd az egész.

Ez a belső tevékenység csak a neked szól. Könnyen belecsúszhatunk abba, hogy az online kapcsolataink egyszer csak elvontak lesznek és közönyössé válnak. A nevünknek fontos jelentősége van a valóságos (telefon) hívásainkban. Legalább annyiszor használd online a gyerekek nevét, mint ahogy a valódi osztályteremben tennéd – túl könnyen elhagyjuk ezt a szokást és csak úgy név nélkül szólítjuk meg őket.  Történjék bármi, minél többször szólítsd őket a keresztnevükön.

Fogj egy papírt és írd le a gyerekek nevét egy listába vagy egy körbe, de mindenképp körben képzeld őket el. Az emberiség egy család. Összegyűlünk a nehéz időkben a meleget adó tűz köré, hogy megosszuk a sorsunkat. A videókonferencia során a program kis rekeszekbe vagy egy egysoros vonalba rendezi az emberek képét. Te viszont a küzdelmek és erőfeszítések során gyengéden tartsd egyben a gyerekek körét, magadat is belefoglalva, hogy lássátok egymást, hogy úgy kapcsolódjatok, mintha egy közös körben volnátok.

  • Organizált, szentimentális köntösbe csomagolt, „waldorfosított” hazugság, csőbehúzás. Amit egy felnőtt a tudatával, a képzeletével képes pótolni, ha egyáltalán, azt a gyermektől nem kellene elvárnunk.

Amint a gyerekek egymáshoz szólnak, vagy te szólsz valamelyikükhöz, képzeld őt a körben elfoglalt helyére. Megérezheted, ahogy feltámadnak az érzések, minthogy a kör a szövetség, a közösségi érzés helye. És erre nagy szükségünk van ezekben az embert próbáló időkben. 

Javaslat: Ne teljes fényerőn

A képernyő gyakran harsány, fényes és rikító. Vedd le a fényerőt. Szűrd a kék fényt, ha tudod. Minden egyes alkalommal ellenőriztesd a gyerekekkel a fényerőt. Fényerő ellenőrzés. Hangerő ellenőrzés. Testhelyzet ellenőrzés. Értékeljük az egészségi állapotunkat és ápoljuk érzékeinket. Mi legyünk urai annak, hogy mit látunk vagy hallunk. Ezt egészen könnyedén megtehetjük. A gyerekek megmondhatják neked, hogy ők milyennek látnak! Csak egy laza bejelentkezés egy online óra elején.

  • a potméterek beállításával már valóban mi lettünk az urai annak, mit látunk vagy hallunk? Orwell óta közhely, hogy nemcsak mi nézzük a tévét, hanem ő is néz minket.

Javaslat: Hangszóró fülhallgató helyett

  • praktikus javaslat, de a beszélgetés egy síkra – a fizikaira – való redukálása megmarad. Rövidesen lesz 3D-s, HD minőségű hologram, és nehezen lehet majd megkülönböztetni az élőt annak virtuális képétől, mely ott fog állni szobánkban. Csak az illúzió minél tökéletesebb formájának elérése tűnik „ideálisnak”.

Tevékenység: Ablaknyitogatás

(…)A kintről beszűrődő hangok emlékeztetnek minket arra, hogy van világ odakint. A madárdal és a levelek közt susogó szél a természetre emlékeztet. Mindezen dolgok emlékeket idéznek föl bennünk a valódi világgal kapcsolatban, ahogy belemerülünk az online világba. Ez nem vagy-vagy. Ez is-is, egyszerre mindkettő. Az online óra rövid szünetében mindannyian odamehetünk az ablakhoz és mélyen beszívhatjuk a friss levegőt.

  • Észrevétlenül megváltoztatták nézőpontunkat. Már nem a való világból nézünk az online virtuális világba, hanem utóbbiból nézünk vissza, nosztalgiázva a természetre. A Mátrixból a valóságba. Ameddig még van.

A baj csak az, hogy ami a járvány által elterelt figyelem hátterében, gyorsított tempóban történik, vagyis a digitális, vezetéknéküli kommunikációt tovább gyorsító 5G technológia telepítése, annak eredményeképpen nemcsak a függőség kockázata fokozódik a végtelenségig, hanem rövidesen nem lesz se madárdal, se méhzümmögés.

Tevékenység: Agyagot a kézbe

Ezt a tevékenységet akár az egész osztály, vagy akár csak a tanár maga is végezheti. Ahogyan a fejünk a digitális birodalomban lebeg, csak virtuálisan kapcsolódunk a földhöz. Ha a kezünkbe kapunk egy kis agyagot, az valóságosan lehoz a földre. ( …)…ha akármikor úgy érzed, hogy ki kellene jönnöd a fejedből vagy simán csak meg kell találnod az egyensúlyodat. 

  • Ismét rejtve szembesülünk a nézőpont áthelyezésével. A javasolt gyakorlat fontos, ha már alámerülünk. De itt egy okkult közlés hangzik el. Ez már nem egy eszköz, amit annak tekintünk, és „csak” használunk, tudatosan. Egy új univerzumba lépünk, a digitális birodalomba. Csak virtuálisan kapcsolódunk a Földhöz. Itt lelepleződik az inspiráció forrása. Ahrimán célja az ember leválasztása és eltüntetése a Földről. Ehhez a technikát használja eszközül, mely az ember és a természet közé ékelődik, egyre jobban, míg maga is egy komplett metatermészetté alakul, körbezár és okkult fogságba ejt.

Sokan ismerik a Csillagok háborúja filmet. Kevesen tudják, hogy a forgatókönyv írója merített az antropozófiából. Ennek részleteit majd megtalálják az Európai Közép 2020 nyári számában, csak a lényeget emelem ki. A fent említett Ahrimánt és szolgáit is láthatjuk a filmben, Darth Wader testesíti meg Ahrimánt, a gépek okosságát, mely emberbőrbe bújt. A gépesítés, a robotizáció és új kinövése, a transzhumanizmus célja a Föld Halálbolygóvá alakítása. És ez már nem a fantázia világa, hanem a realitás.

  • Az informatika használatát valóban élőben kell megtanulni, és a rátekintést, az „elidegenítő effektust” is. Ehelyett itt az alámerülést gyakoroltatják velünk, hogyan lehet a virtuális térben egy a létezéshez hasonló, emberalatti világban, azaz a Mátrixban közlekedni. Még a felnőttek sem képesek erre. A technikai fejlődés jóval meghaladta a szellemi-morális fejlődést. Márpedig annyira merülhetünk alá a technika világában, amilyen magasra emelkedtünk szellemi-morális értelemben. Erről itt egy szó sincs. Ha valamivel, hát ezzel kellene ma a Waldorfnak foglalkoznia, hogy felkészítse gyermekeinket, mi vár rájuk abban a formálódó világrendben, a One World Orderben, mely a szemünk láttára születik.

Javaslat: Séta a kertben és digitális kertészkedés

Digitális feladataink végeztével próbáljunk meg kimenni a természetbe: a kertünkbe, ha van, egy közeli parkba, ha tudunk/szabad (lehet, hogy kijárási korlátozás van). Ha csak a virágládát ellenőrizzük vagy meglocsoljuk a növényeket, már az is a javunkra válik. A természet nyilvánvalóan a legjobb gyógyító.

A gyerekek csinálhatnak virtuális körsétát a kertjükben vagy a szobanövények közt egy mobileszköz kamerájának segítségével.

Te is megoszthatsz fotókat arról, amilyen növények nálad nőnek, és időről időre figyelemmel kísérhetitek a növekedést.

  • Itt már valóban uralkodnom kell magamon, hogy a hányingert leküzdjem. Az adott helyzet kritikátlan, gondolattalan elfogadása, ez a Waldorf-pedagógia? De ez még hagyján. Itt többről, súlyosabbról van szó. Levy fokozatosan húz bele egy virtuális világba. Mert nem áll meg ott, hogy ha végre kiszabadultunk a monitor elől a kertbe, hagyjuk, hogy kiszellőzzön a fejünk. Nem. A kamerát tartsuk ott a fejünkön. Digitális kertészkedés. Aztán jöhet a cybersex. A virtuális sétát a kertben rövidesen feleslegessé teszi a valóban virtuális kert. Ma már realitás a számos szoftver, mellyel elmehetünk egy virtuális pecázásra, foghatunk virtuális halat és lassan inkább otthon maradunk a képernyő előtt, mint ázni-fázni a tóparton.

Ki kéne végre mondani: távozz tőlem!

Szabadságra nevelés – online:

„próbáljunk meg kimenni a természetbe: a kertünkbe, ha van, egy közeli parkba, ha tudunk/szabad (lehet, hogy kijárási korlátozás van).”

A rabszolgalét elfogadása.

A ’68-as diákmozgalmak hatalmas szabadságimpulzust hoztak nyugaton és keleten egyaránt, és ezt elfojtották. Az elfojtás érthető, de torz ellenreakciókat váltott ki, köztük erőszakosakat is. Ezek közé tartozott a Baader-Meinhof csoport is. Ulrike Meinhof Waldorf-iskolába járt, majd újságíró lett belőle. Kíméletlen következetességgel nevezett néven hatalmas, elviselhetetlen hazugságokat, majd újságíróként követte Baaderék illegális, rendszerellenes, anarchista csoportját, míg szimpátiája irántuk annyira megnőtt, hogy beállt közéjük. Ezzel egy zsákutcába lépett, melynek tragikus vége lett. Az igazságot mondták ki, mely szabaddá tesz, de rossz utat, az erőszakot választották, s erre erőszakos válasz érkezett. Emlékezetes, amikor bandatársa, Gudrun Ensslin szüleit, a protestáns lelkészházaspárt kérdezte egy újságíró, lányukról. Az újságíró az evangélikus lelkész apától és feleségétől valószínűleg a megszokott sablonos, szégyenkező válaszra számított a megtévedt leányról és a bűnről, de meg kellett lepődjön – amint Ulrike Meinhof is meglepődik, amikor önkéntelenül fültanúja lesz az interjúnak:„Felszabadított minket. Az igazság felszabadít a félelmeink alól” – mondják. A rendőrségi pszichológus jelentésében Meinhofot a következőképpen jellemezte: „egészségtelenül túlfejlett igazságérzettel rendelkezik.”

Mi lesz, ha mai fiataljaink egyszer felismerik és szavakba öntik azt, amit ma tapasztalnak, és amiben – egy világméretű hazugságban – magukra hagytuk őket?

Húsvétvasárnap, az Egy Világrend kiépülésének újabb lépéseként lezárták a parkokat, játszótereket, templomokat – Krisztus fellépése óta először. Egy francia papot megbüntettek, mert illegális vigíliát tartott, mintegy negyven hívével együtt, ráadásul maszk nélkül. Nekik fontosabb volt a lelki üdvük, mint a tyúkszaros kis életük. Cserébe ők átélhették a Húsvét misztériumát. 160 euróért megérte, nem? A faluban, ahol töltöttem ezt a tragikus Húsvétot, a polgármester lezárta a játszóteret. Az apák áttörték a kordont és kivitték gyerekeiket játszani. Eljön vajon az is, hogy végignézzük, amikor karhatalom viszi el a renitenseket? Amikor e sorokat leírom, tisztában vagyok vele, hogy rövidesen beperelhetnek, szankcionálhatnak azért, amit itt leírok.

Csak el kéne dönteni végre, a szabadságra nevelést frázisnak vesszük, vagy komolyan gondoljuk? A lelki üdvünk a tét, nem kevesebb. És az az impulzus, melyet Jézus Krisztus hozott el az emberiség egészének, tudniilik a szabadság.

Javaslat: Szünetek az online foglalkozások közt

Online órák között is rendes szüneteket kell tartani. Az online órarendnek tartalmaznia kell olyan időt, amikor magunkhoz térünk, a gyerekek emésztik a tanultakat és mindnyájan elszakadunk a képernyőtől. Bíztassuk arra a szülőket, hogy állítsanak föl szabályokat arra vonatkozólag, hogy tanítási napokon, csak úgy, mint normális körülmények között, ne engedjék a gyerekeket tévézni vagy videójátékozni.

  • Ha mindenki a képernyőn lóg iskolaidőben is, kicsit nehéz lesz ezt meggyőzően kivitelezni. Ez maga a tudathasadás.

Adhatsz föl nekik fizikai feladatokat vagy tevékenységeket, de a pihenés a legjobb ilyenkor. A digitális világban töltött idő erősen nyomot hagy a gyerekekben. A szülői támogatás ezúttal is kulcsfontosságú, és nekünk, tanároknak folyamatosan párbeszédet kell velük folytatni, de rájuk kell bízni, hogy a saját otthonukban meghozzák a megfelelő döntést.

  • Igen, nyomot hagy. Milyen nyomot? Hogy lehet azt ellensúlyozni? Elegendő-e ez a felkészítés? Nem eleve kérdéses, hogy mi szükség van az egészre?

Javaslat: Őrizd magadban a szeretetet, áraszd ki, figyelj az intoleranciára

Ha bármely hírportál kommentszekciójába beleolvasol, nyilván észrevetted már, hogy egy-egy hír alatt milyen hamar válik a párbeszéd lelketlenné és intoleránssá.

  • miért van ez? Mint már utaltunk rá, a jelenség mögött rejtett, másodlagos hatások és folyamatok zajlanak. A gépben démonok laknak, sokféle ocsmány szerzet. Ezek kifejtése továbbra is hiányzik. A javaslatok így a hályogkovácsolás szintjén maradnak.

Az online zaklatás és bántalmazás minden iskolában és a társadalomban általában is súlyos probléma. (…) A szakszerű válasz most épp oly fontos, mint bármikor máskor. De a stressz néhány gyereken így jön ki, és erre is fel kell készülnünk.

  • mert még egészségesek, és most betegítjük meg őket. Nem szakszerűségre, hanem szellemi rálátásra, jelenlétre van szükség.

Ha egy tanár képes online is kimutatni a kedvességét, érzékenységét és hogy hajlandó a digitális eszközök határait is meghaladva felismerni és elismerni minden egyes gyerek egyediségét és értékeit, valamint kész kapcsolódni hozzájuk egyenként épp úgy, mint az osztály egészéhez, akkor az a tanár lesz az, akiben a gyerek megbízik és gyakran elsőként hozzá fordul, ha online bántalmazást vagy intoleranciát tapasztal. Fontos, hogy online is látsszon, mennyire figyelünk egy gyerekre, hogy nyitottak vagyunk a kérdéseire, a csöndjére. Ezt nehéz online kiolvasni a viselkedésünkből. A szülőkkel, tanártársakkal, más kollégákkal való rendszeres beszélgetések mély, meleg és folyamatos odafigyeléssé formálódnak a gyermek iránt, aki éppen tanulni próbál a digitális világban. Nem teheti meg egy tanár, hogy amikor pedagógiai kapcsolatba kerül vele egy virtuális médiumon keresztül, lelketlenül, kötözködve, intoleránsan vagy ami a legrosszabb, közönyösen viszonyuljon egy gyermekhez.

(…) Hordozz melegséget abban a birodalomban, ahol gyakran nagyon hamar születnek ítéletek, és amely túl rideg a gondolkodás és az érzések világához képest.

  • Nem vesszük észre, de már belehúzott a digitális univerzumba. Közben elfelejtettük, hogy a Waldorf-iskola feladata az univerzum megismerése. Ezt nem előzheti meg egy virtuális univerzumba való alámerülés. Először a valóságot kellene megismerni, hogy a virtuálistól meg tudjuk különböztetni azt. Ma e határ elmosásán dolgoznak sokan. Ebből a Waldorf kellene legyen a kivétel. Ma inkább az élharcos szerepre gyúr.

Tevékenység: Vezesd be az igék és a határozók nyelvezetét

A digitális birodalomban csodálatosan friss hatású, ha gazdag szókinccsel beszélsz és írsz. (…) De a nyelv folyamatosan mozog bennünk. Az igéknek és határozóknak saját, élénk minőségei vannak. Helyrebillenthetik a digitális világot, amelyik túlságosan berögzült, felszínes és leegyszerűsítő. Úgyhogy csak használj bátran igéket! Tedd költőibbé, oltsd be egy kis mozgalmassággal és élettel az online óráidat! Költészettel is, de azzal is, ahogy beszélsz. Csak „föladom a házit holnapra”, vagy „most elirányítalak titeket egy kihívásokkal teli, de remélhetőleg gyümölcsöző lehetőséghez, hogy gyakoroljátok magatokat a fantáziátokban és aztán leírjátok a saját izgalmas történeteteket”? Van nyelvezet, ami felüdít. A digitális birodalomban egyenesen újraéleszt és újraébreszt.

  • miért van ez? A magyarázat elmarad.
  • nem lehet nem észrevenni: a technológia, a digitális birodalom iránti lelkesedés figyelemre méltó – éppen, mint az idézett, az 5G-ről szóló Held-cikk hangvétele. Ha valaki olvasta Manfred Klett írásait, aki a biodinamikus gazdálkodás kapcsán próbálta meghúzni a határt, meddig mehetünk el a gépek használatával, leírta ezt a lelkesedést, mint törvényszerűen jelentkező tapasztalatot. Mert a gépek tényleg lenyűgözőek, és megkönnyítik az emberi munkát. De Klett leírja a következő fázist is, és ez a csömör. Most, egy hónap digitális merítkezés után már itt is van a csömör. Hálistennek.

Tevékenység: Tartsd fenn a kommunikáció belső gesztusát a fizikai téren át, ne a képernyőn keresztül

Amikor elképzelünk egy embert, aki fizikai távolságban van, az aláhúzza azt, hogy mi itt vagyunk, ő meg máshol. Könnyű elképzelni, hogy a kapcsolatunk egy másik emberrel a képernyőn át jön létre, amikor online vagyunk.

  • „Isten hozott a valóság sivatagában. Üdvözlünk a Mátrixban.” Így lesz a Waldorf-diákból on-lány.

Az osztályterem egy valós hely, és most, amikor a jelen helyzetben otthonról tanulunk, egymástól fizikailag elválasztva, a képernyőn keresztül akarunk kapcsolódni. Valahogyan, pontokra (pixelekre) és bináris programnyelven szólva egyesekre meg nullákra bontva a másik ember újraképződik számunkra, előttünk. Rudolf Steiner már figyelmeztetett minket erre az illúzióra. Egy emberi lényt sosem lehet felbontani egyesekre és nullákra, mondta. Nagyon aggodalmas volt amiatt, hogy hogyan hat a mechanikus és ismétlődő technológia a kreativitásunkra és a spontaneitásunkra. Ezzel együtt üdvözölte a tudomány olyan csodálatos kortárs vívmányait, mint a telefon vagy a rádió.

  • haha, az öreg Steiner. Finom, moralizáló hatású megjegyzés, azzal a sugallattal: ejnye, nem szép dolog az embert digitalizálni – mondja a doktor. Szegény öreg, mennyire aggódott, de azért végső soron jó fej volt, haladt a korral, mert lelkesedett a telefonért meg a rádióért. Ma biztosan tetszene neki is az online videókonferencia…

Mint Waldorf tanár, amikor egy gyerekre a képernyőn át tekintesz, amikor konferencia- vagy telefonhívásban hallgatod, vagy emailezel vele (és úgy érzed, hogy ez neked megfelelő), mindig tartsd az eszedben: „én most kapcsolatot teremtek ezzel a gyerekkel a bámulatos technológia segítségével, de vele és hozzá csak fizikai térben tudok kapcsolódni.”

  • fordítsuk csak le magyarra, valahogy így: „ha annak ellenére, hogy Waldorf-tanár vagy, de mégis úgy érzed, tök jó ez a távoktatás és az összes, bámulatos technológia, nosztalgiázz egy kicsit, milyen is volt akkor, amikor még a fizikai térben kapcsolódtunk.”

Ha komolyan vennénk, amit az utolsó mondatban ír, nem mennénk bele a távoktatásba. De ő azt akarja, hogy ne vegyük komolyan.

Ily módon valószínűleg el tudod majd különíteni – amennyire szükséges – azt, amit a képernyőn látsz attól, amit a valódi térben a gyerekkel való kapcsolódás jelent. Ez egyszerűen megerősíti azt, amit a normális, nem-digitális életünkben teszünk. Hiányzik az Ausztráliában élő nagyi. Ritkán érzed veszteségnek, hogy nem kapcsolódtok a képernyőn át. De a tudatoddal és a szíveddel átéred a távolságot.

Javaslat: Kínálj köztes megoldást a polarizált, bináris gondolkodásban és nyelvezetben

Amint korábban említettem, a digitális világ bináris médium. Nem mindig, de gyakorta hajlik arra, hogy benne az emberi kommunikációban a vagy-vagy játssza a főszerepet. Külön erőfeszítésbe kerül, hogy nüanszokat, árnyalatokat osszunk meg online. A reklámok pillanatonként változnak. Amikor megnyomjuk az entert, nincs félút, a dolog megtörténik. A binaritás éppen megfelel a digitális világnak.

Azt akarjuk megtanítani a gyerekeknek, hogy a világ a végtelen lehetőségek tárháza, nem vagy-vagy. Úgyhogy ha észleled, hogy polarizáltan gondolkodik, ajánlj egy köztes módot, keress alternatívákat és tégy föl kérdéseket, amelyek eltávolítják a vagy-vagytól. Vita, megbeszélés, kreatív gondolkodás. Mindig állj készen azzal a kérdéssel, hogy „És arra nem gondoltál esetleg, hogy…?”

  • Ez igaz. De miért érezzük úgy, hogy az írás tendenciája mégis másfelé mutat?

Tevékenység: 100%-os pontosság

  • „Nem sok minden maradt, amire építeni lehet. Te légy a szikla, a biztos kikötő az online tanuláshoz.” Nem lehet elmenni e mondat mellett anélkül, hogy ne vennénk észre a bibliai analógiát: „Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat.” Itt a szikla a tanár, akire támaszkodhatunk, no nem a lelki üdvösségünk, hanem az online tanulás  érdekében.

légy a gyengéd, szilárd és kedves bizonyosság. Szép, kerek, negédes hazugságfelhő. Ha egy gyerek ezt látja, hallja, mi lesz ebből? Ezekből a gyerekekből felnőttkorukra vagy megrögzött materialisták, vagy terroristák lesznek.

Javaslat: Maradj a fizikai világban lehorgonyozva

Mint Waldorf tanár, tartsd magad szilárdan a valódi osztályteremben, noha az éppen most elveszett számodra.

  • Magyarul: tégy úgy, mintha nem az lenne, ami van. Hazudj magadnak. Hidd el: a skizofrénia a normalitás.

Készíts táblarajzot az epochádhoz. Rajzolj és írj valódi papírra. Fess és formázz szobrot. Építs és süss. Gyakorold azokat a gesztusokat, amelyek megőriznek a legjobbnak a gyermekek és az emberiség számára. Pihenj eleget. Egyél rendesen, igyál vizet. Írj valódi jegyzeteket igazi papírra igazi tollal még akkor is, ha épp képernyőt bámulsz. Használd az egész kezedet, ne csak az ujjbegyedet a billentyűzeten és a telefonod üveglapján egyaránt.

  • Ordas, abszurd hazugság. Aki figyelemmel kísérte az idei elmaradt, meghamisított Húsvétot, az láthatta azt is, hogy a papok és a hívők hogyan estek áldozatává e szuggesztiónak. A papok miséztek a templomban, a hívek pedig otthon, a tévéfotelben ülve követték a misét, talán még a ropi is be volt készítve. A történelemben először a bal lator diktált. Ennek súlyos következményei lesznek.

A tanár az üres tanteremben tanít. A misztérium itt is elmarad. Nevezzük néven, mi is történik?

Tevékenység: Belső mantra: „Hálás vagyok ezért az eszközért. De ez az eszköz nem én vagyok”

Egyszerű fohász ez, egy rövid meditáció tárgya. A tanár és az eszköz nem ugyanaz! A digitális világ megteremti a lehetőséget, hogy kapcsolatba lépjek azokkal a gyerekekkel, akik most nem tudnak beülni az iskolai tantermükbe. Ez természetesen nem ugyanolyan. De megadja a lehetőséget, és ez ajándék. De össze kell magunkat tartani. Íme egy belső fohász, amit mondhatunk hangosan, ha magunk vagyunk, vagy csöndesen magunkban: „Hálás vagyok ezért az eszközért. De ez az eszköz nem én vagyok.” Vagy írj valami hasonlót magadnak.

  • Kihez imádkozunk ebben a mantrában? Kinek az ajándéka a digitális technika?

Lehet ilyen alapállásunk, ha a legmagasabb szellemi iskolázásban veszünk részt. Mint az ír szerzetesek a Book of Kells lapjain, akik hatalomnélküliséggel válaszolnak a hatalomra és odahajtják fejüket a sárkány torkába. Paul Levy ilyen volna, aki Ahrimán megváltásáért küzd? Ha nem, kihez imádkozik? „Vagy írj valami hasonlót.” Megvan a meditációs kiskáté is, felhasználóbarát módon.

Ki az a szellemlény, akihez szóló imára próbál rávenni minket Paul Levy?

Javaslat: Használj lágy pasztellszíneket a diáidon

  • Gyógyítsd púderrel a vérbajt.

Ha PowerPoint vagy egyéb prezentációt készítesz, olyan színeket használj, mint a valódi osztályteremben való vetítéskor. A túl erős színek harsányak és rikítóak lehetnek. Úgyhogy kísérletezz ki valami pasztell árnyalatot, de ne valami túl halványat vagy zavarost. Más- és másféleképpen mutatnak majd a különböző képernyőkön, de sebaj, ne ragadj le a fekete-fehérnél, hacsak nem pont az illik a legjobban a témádhoz.

  • Akkor már inkább maradjon fekete-fehér. Az legalább emlékeztet a helyzetre, mint egy idézőjel. Ha már. De inkább egyáltalán ne.

Tevékenység: Alkossatok távol a képernyőtől, aztán térjetek vissza később

(…) Az akarat bevonása aktivitást vonz, ideális esetben távol a képernyőtől.

  • „ideális esetben”, haha. De hát tudjuk, ugye, nincs ideális eset. A valóság az, hogy ott ülünk a képernyő előtt. És ha el is távolodunk tőle egy kicsit, aztán újra visszatérünk.

Javaslat: Kerüld a hűvös, monoton hangot

  • Legyél olyan, mint egy jobb minőségű android. Leplezd a gépszerűséget. Légy vidám, laza, finoman erotikus hanghordozással. Ez ma már alap.

A hang hajlamos online egyhangúvá válni. Ez még a leglelkesebb drámatanárral is előfordul! Figyelj a hangodra. Melegíts be online óra előtt. Olvasd föl az emaileket vagy üzeneteket, mielőtt elküldöd. Légy teátrális! Lehelj életet a hangodba! Még az is lehet, hogy közben valami jobbat találsz ki és átjavítod azt az emailt.

Online formában a meséknek, történeteknek, és mindennek, aminek tanulsága van, ritmust és ismétlést kell kapnia.

  • Rafinált, durva hazugság. Vajon egyáltalán, lehet-e online mesélni? Van online dráma? Persze, van rádió meg tévé, van villanypásztor. Most megágyazunk neki éppen? Steiner-módszerrel? Bocs, kimegyek egy kicsit hányni.

(…) Erőteljesen hangsúlyozz és minden morális ideát háromszor ismételj el. A történetmeséléskor ez máskor is így szokott lenni. De amikor etikai és morális dolgokat tanítunk, hangosabban és gyakrabban kell szólnunk, hogy meghalljanak.

  • Amikor hazudok éppen, azt jó hangosan és többször kell. Ez a propaganda alaptétele.

Tevékenység: Meditáció a fizikai gyermeken

  • freudi elszólás: a fizikai gyermeken. Valóban, a fizikai gyermekről kell legyen egy emlékképünk? Arra bizony elég egy fotó, egy videó is. Mire akar rávenni minket Levy?

Minden egyes gyermek fizikai voltát hordozd az elmédben és az emlékezetedben. Emlékezz vissza arra, amikor utoljára láttad az iskolában. A testalkatára, a szemére, a testtartására, ahogyan állt, sétált, a gesztusaira, mindenféle finom mozdulatára, ahogyan válaszolt, a hangjára, a haja színére. Ne aggódj, ha nincs róluk pontos emlékképed.

Ha (egyáltalán) újra látod majd őket online, például egy videóhívásban, hasonlítsd össze az emlékképet a valós képpel. Ne tégy magadnak szemrehányást a tévedésekért, csak figyeld meg és korrigáld a képet finoman. Tartsd meg az emléket, azt az első fizikai emléket, amilyen hosszan csak tudod. Minden alkalommal, amikor újra találkoztok a digitális világban

  • (értsd: a Mátrixban)

fogd az új, eleven emlékképet, meg azt az eredeti régit, és olvaszd, keverd össze a memóriádban. Mindkettő ugyanaz a gyermek, ugyanaz az egyedi lélek. Te részesültél abban az áldásban, hogy taníthatod őket, amint növekednek a szabadságra.

  • Mi is történik itt? Figyeljük meg pontosan: először látszólag a gyermek fizikai képéről beszél: “Minden egyes gyermek fizikai voltát hordozd az elmédben és az emlékezetedben”, valójában ez nem egy fizikai kép, hanem benyomások, érzékletek és lelki hatások komplex lenyomata az emlékképekben. Ezután arra kér: “hasonlítsd össze az emlékképet a valós képpel.” A valós kép alatt egy illúziót ért, a virtuális képet, ami minden, csak nem valós. Ennek ellenére a virtuális képről mint “új, eleven emlékképről” beszél. De menjünk bele, mire is kér?  Arra kér: az emlékképet és annak digitális képét keverd össze a memóriádban, vagyis az agyban rögzített képzetek közt, jöjjön létre egy új képzet a gyermekről. Nem egy új érzékelésre hív fel, hanem azt akarja, keverjük össze a valós emlékképeket a digitális eredetűekkel. Miért? Nem fejti ki. Amire törekszik, az a megkülönböztető képesség eltüntetése, elaltatása, mely képesség pedig éppen a szellemi megismerés egyik alapvető képessége. Ezt akarja kikapcsolni. Kinek a nevében?

Tevékenység: A pedagógiai történetek jelentősége, valójában MINDEN történet jelentősége a virtuális osztályteremben

A történetmesélést nagyon könnyű a digitális tanterembe átvinni. A mesék a Waldorf-pedagógia alapkövei. Olvastasd el a gyerekekkel (ideális esetben nem képernyőn, de hallgathatják hangoskönyvben). mi játszódik le? (…)

A történetek átsegíthetik a Waldorf gyerekeket és szülőket ezeken a nehéz időkön.

  • Látszólag nagyon könnyű a mesélést átvinni a digitális világba, a Mátrixba. Valójában lehetetlen. Hol van a mesélő személye, akinek egész személyisége részt vesz a történésben? A virtuális képe van jelen. A mai kor arra szólít fel mindannyiunkat, hogy kezdjük el érzékelni, milyen másodlagos, megfigyelhető, de nem megfigyelt hatások érnek minket a virtuális világ oldaláról és annak áttekintésére, hogy ma, a Kali Yuga vége után 131 évvel mi a teendőnk? Igen, lehet könyvet olvasni, megtanultuk a Steiner által “Ahrimán-konzerveknek” nevezett könyveket használni, áthidalni halott mivoltukat, újrateremteni a bennük rejlő valóságot. Megtanultuk a konzervzenét hallgatni, filmeket nézni. Ezek feldolgozásához azonban egy belső aktivitásra van szükség. A könyvolvasás során a belső, imaginatív tartalom felélesztésére. A zenehallgatás során érzékelnünk kell, meg kell különböztetnünk az élő és a konzervzene közti különbséget. Miért fáj a fejünk egy idő után az utóbbi hallgatásakor, ami az előbbinél soha nem fordul elő? Milyen dimenziók vesznek el a konzervzene hallgatásakor, melyet tudatunk a semmiből próbál a CD-hallgatáskor többé-kevésbé újrateremteni, holott az eletronikusan reprodukált zene a szellemi fülnek csupán zaj? Rudolf Steiner nem tiltotta a moziba járást, csak felhívta a figyelmet arra, hogy egy film megnézése után a “Rückschau” napi gyakorlata, a nap lefekvés előtti visszapörgetése módszeréhez hasonlatosan mi is tegyük ezt a filmmel, így lépjünk át az alvásba. Az írásbeliség akkor alakult ki, amikor a szellemi érzékelésünk elkezdett halványulni – az óindiai kultúrkorszakban, vagyis azért kellett leírni, mert már elfelejtettük. Ez szükséges volt ahhoz, hogy átmenjünk a materializmus korszakán, mely 1879-ben azonban véget ért. Akkor elkezdtük az emelkedést újra, felfelé a szellemhez. Ezen emelkedés eszköze az antropozófia. Egyszer eljutunk majd oda, hogy ismét nem lesz szükség az írásbeliség korlátaira. Mert tudatunk egyre inkább fog hasonlítani a szellemi világ lényeinek tudatához – idézem Kampis Miklós tavaly, Mihály-napon elhangzott beszédéből. Ők pedig nem írnak, nem olvasnak.

Ma nem arra kaptunk felszólítást, hogy videókonferenciák keretében szentimentális hangulatban, mesékkel altassuk magunkat, reménykedve, hogy egyszer vége lesz ennek a szükségállapotnak, hanem arra, hogy alvó érzékszerveink megnyíljanak. Erre képezi gyermekeinket a Waldorf-pedagógia is, énérzéküket, szociális érzéküket ébreszti. Erre a kérdésre kellene válaszolni, ez a mostani helyzet valódi kihívása. Hogy hogyan, hát ez a legnehezebb kérdés. De van rá válasz. De az nem a social distancing.

És végül…

Nem tudjuk megmondani előre, hogy ha átvisszük a Waldorf oktatást online térbe, az vajon több hasznot hajt-e, mint amennyi kárt okoz.

  • Azt hiszem, az előbbiek átolvasása után a válaszunk: de igen, meg tudjuk mondani most is: több kárt okoz, mintha nem tennénk. Nem kell a drogot kipróbálni ahhoz, hogy nemet mondjunk rá. Ez nem jelenti a digitális technológia ab ovo elutasítását, de a meggondolatlan beleugrás annak világába, a szükséges felkészülés nélkül rendkívül veszedelmes dolog. A felkészülésre adhat alkalmat ez a kényszerszünet, de Paul Levy műve erre alkalmatlan, sőt, kifejezetten káros és veszélyes. Az eddigi alapvetést, hogy kíméljük meg gyermekeinket a képernyőtől, nem lehet egy mozdulattal feladni. A javaslatok zöme a felnőtteknek kellene szóljon, akik akarva-akaratlan már benne vannak a digitális világban. Mi sem emésztettük meg e tartalmakat, miért terheljük ezt rá gyermekeinkre?

A tanárok belső gesztusa, a Kollégium, a szülők, és még a gyermekek tudásszomja is – ezeknek felbecsülhetetlen az értéke.

Ez olyan gesztus, amely fenntartja a kapcsolatot diák és tanára közt, hogy folytathassuk a megkezdett közös történetet – amely arról szól, hogy felébredünk a világban, rájövünk, kik vagyunk és a lehető legjobbá válunk a világban. Ha emellett döntesz, kihozol mindent abból a technológiából, amely minden elképzelést felülmúlóan megváltoztatta a világunkat. Függőséget okoz, de a kapcsolat lehetőségét nyújtja. Életmentő információkhoz segít, de hamis hírekkel is traktál. Egyszerre átjáró kapu és illúzió.

  • Ez egy marketingszöveg a digitális világ mellett. Itt, a legvégén vallja be, hogy függőséget okoz. Természetesen vannak előnyei, de ma az a feladatunk, hogy meghúzzuk a határait, hova engedjük be és hova nem a digitális technológiát.

Aki ismeri Paul Emberson műveit, annak nem szabad elfelejtenie, aki nem, azt figyelmeztetnünk kell arra, hogy a gépek-számítógépek fejlődésében volt egy útelágazás, mely közel olyan jelentőségű volt, mint a természettudományban előállt útelágazás, ahol az egyik utat Darwin, Newton és Francis Bacon fémjelezte materialista természettudomány jelentette, a másikat Goethe spirituális természettudománya. A Waldorf-pedagógia az utóbbihoz kapcsolódik. A gépek fejlődésében el lehetett volna indulni egy másfajta gépi és számítógépes világ felé, mely nem a bináris technológiára épül. Akkor történt egy mulasztás, a másik út pedig még nem nyílt meg. De óvatosnak kell maradnunk, mennyire merülünk alá ebbe a bináris gépi világba. Ez nem átjáró kapu. Vagy ha igen, akkor az, kapu egy ember alatti világba, ahová felkészületlenül lépünk. A gépi világ feladata ébresztés, mint általában a Gonosz funkciója a világban. Most organizált altatás zajlik.

Ha tudatosan használjuk, az online Waldorf tanterem talán valami tényleg jót hoz. Csak az idő dönti el. Minden jót.

  • (bocs, csak megint egy enyhe rosszullét…)

Epilógus

„The Devil can cite the Scripture for his own Purpose”
William Shakespeare

Ezt mottóként akartam a szöveg elé illeszteni, de ezzel már orientáltam volna az olvasót, így a végére tettem.  Paul Levy pedig épp ezt teszi. A Waldorfra hivatkozva terel minket egy azzal ellenkező világ, a digitális univerzum felé.

Az egész írás, ha rászánjuk az időt és a mélyére nézünk, egy konkrét szellemi lény inspirációját mutatja. Ő a digitális univerzum ura. Korunk felszólítása, hogy ismerjük fel, ki ez. Mint Steiner jósolta száz évvel ezelőtt, csak kevesen fogják felismerni.

Joggal merülhet fel e kérdés: én milyen alapon szólok be a partvonalról, hiszen nem vagyok tanár. Ennek korlátaival tisztában vagyok, ebben is eltér alapállásom Paul Levyétől, aki szintén szülő és tanácsadó, és nem tanár. Ő egészen konkrét és meggondolatlan tanácsokat ad, beavatkozva a pedagógiai munkába.

Erre reagálnom kellett, a szellemtudomány alapján állva, mint ember és mint szülő is, mert az ügy engem, konkrétan az én gyermekemet is érinti, aki még ovis, de van (volt ?) rá esély, hogy a hidegkúti iskolába kerüljön, ahol két bátyja is végzett. Most el kell gondolkodjak, megkockáztathatom-e ezt? Ez a személyes szál, de végül is mindegy, mert ha ennek az írásnak a hatása áthatja az összes iskolát, akkor a Waldorfnak vége. Vagy egy új iskolát kell alapítani néhányunknak, akik meg akarják akadályozni, hogy a Waldorf eltűnjön a világból.

Hallgassuk meg Kálmán István figyelmeztetését, még 2019-ből:

„100 éve megjelent Rudolf Steiner, és hozott valamit a világba. Ezt nem fogadták be. Amik létrejöttek mint iniciatívák, formák, azok mára kiélték magukat. Volt egy kegyelmi idő, amivel nem éltünk, és ez lejárt. Valami újnak kell jönnie. Egy krízis közeleg – ezt nem kell valami negatív dolognak tekinteni.

Létezik egy szellemvilág. Ha valamit akarunk a világban tenni, azt csak úgy tehetjük, ha cselekedetünk indítékait a szellemi világból vesszük. Radikálisabbá kell válnunk. Konkrét javaslatokig kell elmennünk.

Ma az emberek nem ezt teszik. Csak az evilágból származó gondolatokból merítenek. Ebből pedig csak katasztrófa lehet. Az emberiség átlépte a szellemvilág küszöbét, nem tudatosan, illetve most lépegeti át, de nem veszi észre.”

A krízis beköszöntött. E napokban az antropozófia lénye az emberiség egészével golgotai útját járja. Megfeszítik. Vajon feltámad-e? A templomok – egy kivétellel (felmérhetetlen az a hála, melyet érzek irántuk emiatt) – a kereszténység történetében először, a kereszténység legnagyobb ünnepén üresek maradtak, a hívek a képernyő előtt nézték végig a szertartást, rezzenéstelen arccal, mintha mi sem történt volna. Az emberek átaludták ezt a történetet. Az ébredés még nem jött el. De hogy eljöjjön, annak érdekében kellett ezt megírnom, Nagyszombaton, Húsvétvasárnap és Húsvéthétfőn. A feltámadás még várat magára.

Baráti üdvözlettel
Ertsey Attila

MENU