Korcsog Balázs – A Magyar géniusz – 1. rész

Korcsog Balázs – A Magyar géniusz – 1. rész

fejkép: webuni.hu

Korcsog Balázs

A Magyar géniusz

A magyar népet vezető szellemi-hierarchikus lények (1. rész)

(A magyar népszellem, nyelvszellem és gondolkodásszellem nyomában)

 

Mérvadó-e Rudolf Steiner a magyarság kérdéseiben?

Az este első részében megemlékezés hangzott el Ady Endréről, halálának 100. évfordulója alkalmából. Ady életművének jelentőségét két tényezőben foglaltuk össze: egyrészt, hogy összekapcsolta a magyarságot és a modernséget, másrészt hogy egyesítette magában a magyarságot és a világpolgárságot. Ady úgy tudott igazi magyar és igazi hazafi lenni, hogy közben kozmopolita világpolgár volt; és úgy tudott igazi magyar lenni, hogy közben korszerű is volt, kortársai közül az egyik legmodernebb. Magyarság és modernség, magyarság és világpolgárság együtt jellemezte Ady életművét. A megemlékezés végén addig a mondatig jutottunk el, amit a nagy horvát író, Miroslav Krleža mondott Ady Endréről: „Ady mindannak fájdalmas szintézise, ami magyarnak tekinthető ezen a glóbuszon.” A mai előadásban ennek a mondatnak szeretnék utánajárni a modern szellemtudomány fényében, Rudolf Steiner kutatásai alapján: hogy mi az, ami „magyarnak tekinthető ezen a glóbuszon”. Tehát a magyar nép és a magyar nyelv kérdéskörét szeretném röviden áttekinteni, és már rögtön az elején hangsúlyoznom kell, hogy szigorúan a Rudolf Steiner által hozott modern szellemtudomány alapján. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ennek a kérdéskörnek számtalan más megközelítési módja is létezik, most azonban ezt kizárólag ebből a szempontból fogjuk megvizsgálni, hiszen ebben a körben szellemtudományos előadások hangzanak el, és a népek spirituális vezetésével és a népszellemekkel kapcsolatos témák nagyon komoly szellemtudományos kérdések. Továbbá, mivel a magam részéről nem ismerek Rudolf Steinernél hitelesebb és avatottabb személyt a szellemi kérdésekkel kapcsolatban, így ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban sem. Megítélésem szerint az itt összegyűjtött kijelentések a leghitelesebb spirituális közlések, amelyeket Rudolf Steinertől, illetve a modern szellemtudomány közléseiből tudhatunk erről a témáról – és a mai előadásban ezeket gyűjtöttem egy nagyobb csokorba.

Bevezetésképpen azt is szeretném hozzátenni: tisztában vagyok vele, hogy még a mi köreinkben, antropozófusok között, szellemtudománnyal foglalkozók körében is többen elutasítják Rudolf Steinernek a magyarsággal kapcsolatos kijelentéseit, mondván, hogy ezek nem felelnek meg a valóságnak – hogy Rudolf Steiner úgyszólván nem látta jól a magyarság kérdéseit. Ezen a ponton persze felmerülhet bennünk a kérdés: mindent elhiszünk Rudolf Steinernek: hogy két Jézus gyermek volt, hogy létezik Ötödik evangélium, hogy a Golgotai misztérium során a kozmikus Krisztus-lény a Napról a Földre érkezett, hogy képes volt a régi Szaturnusz-állapot részleteire fényt deríteni – csak éppen a magyarság kérdéseit ne lett volna képes kikutatni?! Ezt erősen kétlem. Rudolf Steiner jóval mélyebb és jóval magasabb szinteken is képes volt szellemi kutatásokat végezni, mint a többnyire arkangyali szinten álló népszellemek szférája, így az univerzum jóval átfogóbb titkait is képes volt feltárni, hiszen már a korszellemek is jóval magasabb hierarchikus fokon állnak, mint az egyes népeket vezető népszellemek, és ez különösen igaz magára a Krisztus-lényre. – Aki az Ötödik evangélium és a két Jézus gyermek titkait, a Krisztus-misztériumot és a Szent Szellem kérdéseit is képes volt kikutatni, az hogy ne lett volna képes az arkangyalok szintjén is szellemi kutatásokat végezni?! – A Rudolf Steiner magyarsággal kapcsolatos kijelentéseivel szemben – néha még antropozófus körökben is – hangoztatott kifogásra a magam részéről csak ezzel a viszontkérdéssel tudok felelni. Érdemes ezen elgondolkodnunk. Hogyan lehetséges, hogy mindent elhiszünk Steinernek, csak a magyarokra vonatkozó kijelentéseit nem? Bizonyára, mert mi magyarok azt sokkal jobban tudjuk! Jobban tudjuk, mint korunk vezető rózsakeresztes mestere – jobban tudjuk, mint korunk legnagyobb krisztusi beavatottja (ahogy Szergej O. Prokofjev nevezte Rudolf Steinert). Meglátjuk, hogy a mai előadás végén hogyan tekintünk majd erre, Rudolf Steiner magyarsággal kapcsolatos kijelentéseinek tükrében. Reményeim szerint a modern szellemtudomány közléseiből – vagyis a korszerű ezoterikus kereszténység forrásaiból – végre valós képet kaphatunk a magyar nép szellemi vezetésének kérdéséről.

Azt is hangsúlyozni szeretném, hogy itt nem egy embernek a magyarsággal kapcsolatos nézeteiről van szó: ezek nem személyes vélemények. Rudolf Steiner ugyanis nemcsak szellemi látó és szellemi kutató volt, hanem valódi beavatott – ha elfogadjuk ezt a spirituális „rangját”, természetesen mindenkire magára van bízva, hogyan ítéli meg őt. Ahogy mondtam, a maga részéről én a leghitelesebb és legavatottabb szellemi kutatónak tartom őt, és teljesen egyetértek Szergej Prokofjevvel, az ő egyik legkiválóbb tanítványával, aki korunk legnagyobb krisztusi beavatottjának nevezte Rudolf Steinert. – És korunknak ez a legnagyobb krisztusi beavatottja bizony a magyarság kérdéseivel is sokat foglalkozott! A kérdés, hogy mi hogyan foglalkozunk – s foglalkozunk-e egyáltalán – ezekkel a szellemi kutatásaival.

A mai előadásban nem fogunk mást tenni, mint hogy – a teljesség igénye nélkül – csokorba gyűjtjük Rudolf Steinernek a magyarsággal kapcsolatos legfontosabb szellemi kutatásait, a magyarokra vonatkozó kijelentéseit, s megpróbáljuk ezeket „összeolvasni”, együtt látni, hogy ebből milyen kép körvonalazódik bennünk. El kell mondjam, hogy hosszú évekig együtt élve ezekkel a közlésekkel – és a mai előadásra készülve is – azt láttam, hogy meglepően teljes képet kapunk a magyarság szellemi vezetéséről Rudolf Steinernek ezekből a kijelentéseiből.

A modern szellemtudomány atyjának ugyanis számos közlése és kijelentése maradt fönn a magyar népről, és igazából csak három népet ismerek, amelyről legalább ennyit vagy többet beszélt volna: természetesen a németekről, hiszen ez volt Rudolf Steiner anyanyelve, s ezen a nyelven tudta lehozni a Földre a modern szellemtudományt. Történelmi, múltbéli jelentősége folytán a zsidó népről, az ókori héber népről beszélt többször, nagyon részletesen és mélyrehatóan Rudolf Steiner. És a jövő népeiként a szláv népekről és az orosz népről beszélt részletesen. Ez a három népcsoport, amelyről a legtöbbet és legrészletesebben beszélt. Rajtuk kívül – bizonyos értelemben tehát a múlt, a jelen és a jövő népei mellett – a legteljesebb képet a magyar népről kapjuk Rudolf Steiner fejtegetéseiből, ha összeolvassuk erre vonatkozó kijelentéseit.

 

Hármasság a népek szellemi vezetésében

(Népszellem, nyelvszellem, gondolkodásszellem)

 

Szellemtudományos értelemben olyan emberek csoportját nevezzük népnek – ahogy azt Rudolf Steiner Az egyes népszellemek missziója című, magyarul is olvasható, 1910-es ciklusában[1] kifejtette a norvég fővárosban, az akkor még Kristianiának hívott Oslóban –, tehát olyan emberek csoportját nevezzük népnek, akik ugyanannak a népszellemnek a vezetése alatt állnak. És Rudolf Steiner itt rögtön hozzá is teszi (a „Népszellemek” ciklus első két-három előadása a mérvadó ilyen szempontból), hogy a népeket vezető népszellemek hierarchikus fokozatukat tekintve többnyire – az esetek túlnyomó többségében – az arkangyal fokon állnak. A helyzet azonban sajnos nem ilyen egyszerű. Rudolf Steiner azt mondja, hogy egy néphez ugyan egyetlen népszellemet szoktunk kapcsolni, egy nép vezetése azonban ennél jóval összetettebb folyamat. Rudolf Steiner a „Népszellemek” ciklusban egy hármasságot állít elénk minden egyes nép szellemi vezetésével kapcsolatban, és kifejti, hogy ha egy népet meg akarunk ismerni, akkor valójában három szellemi lényt kell keresnünk és felismernünk: egy nép szellemi vezetése kapcsán három hierarchikus lényt kell figyelembe vennünk, akik más-más módon és különböző területeken, de részt vesznek egy adott nép szellemi vezetésében. És ennek a három lénynek az együttműködése – vagy éppen ennek az együttműködésnek a hiánya és zavarai – eredményezik az adott nép karakterét, jellegzetes tulajdonságait, temperamentumát, ezek befolyásolják a nép fejlődését és szellemi-kulturális teljesítményeit. Tehát spirituális értelemben három hierarchikus lény vezet minden egyes népet, és a népszellem csupán az egyik, és nem is a „leghatalmasabb” közülük.

Vázlatosan és sematikusan egy háromszöggel tudjuk ábrázolni, hogy nem egy szellemi lény vezet és inspirál egy adott népet, hanem három, természetesen mindhárom más-más módon és más területen. És azzal kapcsolatban, hogy a népeket vezető szellemi lények milyen formában működnek, Rudolf Steiner külön hangsúlyozza, hogy ennek nem a fizikaiság, hanem az éteriség a területe. Egy nép szellemi vezetése az éteriség szintjén történik, mégpedig kétféle módon: az adott néphez tartozó emberek étertestén keresztül, illetve a nép által lakott földterület éterauráján át. A népszellemek és a népeket vezető szellemi lények a nép tagjainak étertestére hatnak, illetve az adott térség vagy ország éterauráján keresztül működnek – így fogalmaz Rudolf Steiner. Tehát itt nem közvetlen, fizikai behatásról, hanem egy finomabb, szellemi hatásról, és Steiner konkrétan meg is nevezi, hogy éteri hatásról, éteri működésről van szó: a népet vezető szellemi lények az adott földterület éterauráján át, illetve a néphez tartozó emberek étertestén keresztül működnek. A német népet vezető hierarchikus lények a német föld éterauráján át hatnak a német emberek étertestére, a magyar népet vezető szellemi lények a magyar föld éterauráján át hatnak a magyar emberek étertestére, azon keresztül tudnak megnyilvánulni és tevékenykedni.

És akkor hangozzék el annak a három hierarchikus lénynek a neve, akik részt vesznek egy adott nép szellemi vezetésében. (Ezt itt csak röviden, vázlatosan tudom bemutatni, Rudolf Steiner szellemi tanítóként ezt jóval árnyaltabban, részletesebben és sokkal-sokkal gyönyörűbben fejtette ki száztíz évvel ezelőtt, Kristiániában.) Egy adott népet meghatározó három szellemi lény közül az első természetesen a népszellem. Ám nem ő az egyetlen lény, aki vezet és inspirál egy népet, mondja Rudolf Steiner. És tegyük hozzá (természetesen ezt is az ő szellemi kutatásaiból tudjuk), hogy bármilyen furcsa, de nem a népszellem a legmagasabb rangú a három lény közül. Rudolf Steiner kikutatta, hogy a népszellemnél magasabb hierarchikus szinten álló lények is részt vesznek egy nép szellemi vezetésében: a másik két lény jóval magasabb fokon áll – illetve magasabb fokon kellene hogy álljon – az angyalok hierarchiájában.

Mint mondtuk, Rudolf Steiner kifejti, hogy egy adott népet legtöbbször – az esetek túlnyomó többségében – egy arkangyali szinten álló népszellem vezet. (A hierarchiáknak ez az a szintje, amely két fokozattal áll feljebb a mai emberek létmódjánál és tudatszintjénél, s az angyaloké után következik a mennyei hierarchiában.) A többnyire tehát arkangyali szinten álló népszellem az egyik olyan hierarchikus lény, aki ellátja egy adott nép szellemi vezetését, aki inspirálja és vezeti a nép tagjait, s az ország éterauráján és az emberek étertestén keresztül hatva meghatározza a nép sajátosságait. A népszellem tehát az egyik, de nem az egyetlen ilyen lény. A másik két lény legalább ilyen fontos szerepet játszik egy nép szellemi vezetésében, sőt: bizonyos téren jóval nagyobb hatással vannak, sokkal erősebb befolyással rendelkeznek az adott nép tagjaira, mint a népszellem. És két ilyen lényt is megnevez Steiner, és az egyiket úgy hívja, hogy nyelvszellem (vagy beszédszellem), nyelvgéniusz (Sprachgenius). Rudolf Steiner tehát egészen egyértelműen megkülönbözteti egymástól egy adott nép és egy adott nyelv szellemi vezetőjét: a népszellemet és a nyelvszellemet. Utóbbi a nép által beszélt nyelvnek a géniusza vagy szellemi vezetője.

Nyelvgéniusznak vagy nyelvszellemnek nevezi tehát ezt a másik lényt Rudolf Steiner, és hozzáteszi, hogy bármilyen furcsa is, de ezek a nyelvszellemek magasabb hierarchikus szinten állnak, s bizonyos értelemben jóval hatalmasabbak, mint maguk a népszellemek, így nagyobb a hatásuk és befolyásuk is az emberekre. Ezek a lények ugyanis nem szabályosan fejlődött arkangyalok, hanem rendellenes arkangyaloknak nevezi őket Steiner, akik egy bizonyos ponton visszamaradtak a fejlődésben, és szabályos előrehaladásuk esetén az arkangyaloknál két hierarchikus fokkal feljebb, az úgynevezett formaszellemek szintjén kellene állniuk. Ezek a nyelvgéniuszok vagy nyelvszellemek tehát rendellenes arkangyalok, mondja Steiner, akiknek valójában már formaszellemeknek (exusziáknak) kellene lenniük, s ezek a lények bizonyos területen jóval nagyobb hatalommal és befolyással rendelkeznek az adott néphez tartozó emberekre.

Hogy melyik ez a terület? Nos, éppen azért hívják őket nyelvszellemeknek vagy beszédszellemeknek, mert az adott nép által beszélt nyelvet – a beszélt nyelvet – uralják, azt alakítják, mégpedig az ember beszédszervein keresztül, elsősorban a gégefőjének alakítása, annak formálása révén. Ezek tehát olyan hatalmú szellemi lények, hogy bizonyos szinten még a fizikaiságba is képesek belenyúlni, bár ők is leginkább az éteriségen keresztül hatnak, de még az ember beszédszerveit is képesek alakítani. Tehát az ember beszédszerveit és hangképzését formálják elsősorban. És hogy ez konkrétabban is elképzelhető legyen: ez azt jelenti, hogy amikor egy németnek azt mondjuk, hogy ’götterrr’, pörgetett r-rel végén, akkor nem igazán érti, hogy mit mondunk, mert a Gott (isten) szót többes számban ők nem így ejtik, hanem valahogy úgy, hogy ’götta(h)’ (uvuláris r-rel a végén). Hiába jelöljük írott betűként mindkettőt r-rel, beszédhangként azonban teljesen más a kettő, és éppen ez az a terület, amit a beszédszellemek vagy nyelvgéniuszok uralnak. Úgy alakítják a hangképzést és a beszédszerveket, hogy egyetlen szóból meg lehet mondani, hogy valaki anyanyelvként vagy idegen nyelvként használja a németet (de más nyelvek esetében is így van ez). A különböző nyelvek ugyanis másként képzik az egyes hangokat, és társaságban vagy akár az utcán járva megfigyelhetjük, hogy a beszédmódból, hangképzésből, hanglejtésből, hangerőből (az adott nyelv sajátosságaiból) már messziről fel lehet ismerni, hogy valahol angolul vagy olaszul vagy franciául beszélnek, akkor is, ha még nem értjük, hogy mit mondanak – a beszédük, beszédmódjuk ugyanis elárulja őket: az, ahogyan képzik a hangokat. Éppen ezek a tulajdonságok teszik egyedivé és jól felismerhetővé az egyes nyelveket. S ezek bizony a beszélt nyelv szellemének, az adott nyelvgéniusznak a sajátosságai. Ezek a nyelvszellemek, e visszamaradott formaszellemek ugyanis úgy alakítják ki az adott nép tagjainak beszédmódját, az adott nyelv hangképzését, hogy az teljesen sajátos és jellegzetes, és a szövegértéstől függetlenül is jól felismerhető.

Rudolf Steiner tehát egy nép szellemi vezetése kapcsán egyrészt beszél a népszellemről, másrészt a nyelvszellemről, és világosan megkülönbözteti a kettőt. És megnevez egy harmadik lényt is, aki ugyanúgy részt vesz egy adott nép spirituális vezetésében és a nép sajátosságainak kialakításában, és ez a lény szintén magasabb hierarchikus szinten áll, s így bizonyos értelemben jóval nagyobb hatalommal és befolyással rendelkezik a nép tagjaira, mint maga a népszellem. Ezt a harmadik lényt Steiner úgy nevezi, hogy személyiségszellem vagy gondolkodásszellem. Ez a lény még a nyelvgéniusznál is magasabb rangú hierarchikus lény, ugyanis ő sem arkangyal, és nem is rendellenes arkangyal, hanem az archék szintjén áll, és rendellenes személyiségszellemnek vagy rendellenes korszellemnek (archénak) nevezi Rudolf Steiner. Azért rendellenes, mert ennek a lénynek is igazából már előrébb kellene tartania, és szabályos fejlődése esetén már a formaszellemek szintjén kellene állnia. A gondolkodásszellem esetében tehát egy rendellenes személyiségszellemről, rendellenes archékról van szó, aki három hierarchikus szinttel áll az ember fölött, s valójában már négy szinttel kellene feljebb állna: formaszellemnek kellene lennie. Ez a lény tehát bizonyos értelemben még a nyelvgéniusznál is nagyobb hatalommal és befolyással rendelkezik egy adott nép tagjaira.

Rudolf Steiner a „Népszellemek” ciklus második előadásának végén azt mondja: ha egy népet meg akarunk ismerni, akkor ezt a három lényt kell keresnünk az adott nép esetében. „Ezen alapszik egy nép valódi megismerése” – mondja Steiner[2], hogy megfigyeljük, hogyan működik – vagy épp nem működik – együtt ez a három szellemi lény: a normális és a rendellenes arkangyal (vagyis a népszellem és a nyelvgéniusz), valamint a rendellenes arché (a személyiség- vagy gondolkodásszellem), s megvizsgáljuk, melyiknek milyen szerepe van a nép vezetésében, és hogyan vesz részt a nép felépítésében.”[3]

Ha e Rudolf Steiner által leírt szellemtudományos nézőpontból kezdjük el keresni a magyar népet vezető szellemi lényeket, akkor magyar antropozófusként abban a szinte kivételes helyzetben találjuk magunkat (csak eddig nem voltunk ennek tudatában), hogy Rudolf Steiner a magyar nép vonatkozásában mindhárom lénnyel kapcsolatban ránk hagyott néhány nagyon fontos kijelentést. Ugyan nem nevezte néven ezeket a lényeket, csupán az egyiküket nevezte meg név szerint, de mindháromról rövid, ám mélyreható fejtegetései maradtak fenn. És magyar antropozófusként bizony a feladataink közé tartozik, hogy behatóan foglalkozzunk Rudolf Steinernek ezekkel a kulcsfontosságú kijelentéseivel, s végre a „Népszellemek” ciklus iránymutatása szerint is összegyűjtsük a modern szellemtudomány atyjának a magyarságot érintő legfontosabb közléseit.

Vagyis az Adyról szóló Goga-idézetre visszautalva: ha azt keressük, hogy mi az, „ami magyarnak tekinthető ezen a glóbuszon”, akkor mindenekelőtt ezt a három szellemi lényt kell keresnünk: a magyar népszellemet, a magyar nyelvszellemet és a magyar gondolkodásszellemet. Hiszen valójában az tekinthető „magyarnak” (az a „Magyar”)[4], ami ennek a három lénynek az együttműködéséből – illetve ennek az együttműködésnek a hiányából vagy zavaraiból – adódik a magyar nép, a magyar nyelv és a magyar gondolkodásmód számára.

És ahogy a nyelvszellem, a nyelvgéniusz elsősorban az adott nép nyelvét, beszédszerveit és hangképzését formálja, úgy a népet vezető „harmadik” lény, a gondolkodásszellem leginkább az adott nép gondolkodásmódját határozza meg, arra van a legnagyobb hatással – az elnevezése is innen ered. És ez a lény gyakran a nép kiemelkedő személyiségein keresztül nyilvánul meg. Sokszor a népszellem inspirálja egy nép kiemelkedő tagjait, de Rudolf Steiner azt mondja, hogy legtöbbször a gondolkodásszellem az, amelyik meghatározza a néphez tartozó emberek és a nép jeles képviselőinek alkatát és gondolkodásmódját. Ilyen téren a gondolkodásszellemek – ezek a rendellenes személyiségszellemek – erőteljesebb hatással vannak a nép tagjaira, mint maguk a népszellemek. És Steiner egy konkrét példát is mond a magyar nép esetében ennek a gondolkodásszellemnek a működésére.

Hogy a dolog egy kicsit képszerűbb legyen: hétköznapi szinten a gondolkodásszellem mindazon emberi tulajdonságoknak (erényeknek és hibáknak) az összessége, melyek egy adott népet jellemeznek, s amelyeket hajlamosak vagyunk más népeknél könnyen felismerni, saját magunknál viszont nem. (Pontosabban: a hibákat másoknál könnyen felismerjük, saját magunknál azonban nem, az erényekkel viszont épp fordított a helyzet: saját erényeinket gyakran hangoztatjuk, más népek erényeit azonban csak nehezen ismerjük el). Például amikor a németekre azt mondják, hogy szorgalmasak, hűségesek és precízek, akkor a jellegzetes német gondolkodásmódot – szellemtudományos értelemben: a német személyiség- vagy gondolkodásszellem megnyilvánulását – érzékeljük a német emberekben. Az erények mellett természetesen hibákat is fel lehetne sorolni, mint minden nép esetében. És ugyanígy sorolhatunk erényeket és hibákat a magyar nép esetében is – és igazából ezt teszi Rudolf Steiner is az Életutam című kései önéletírásának XIII. fejezetében,[5] az első példánkban, amit idézni fogok. Steiner itt a magyarságra jellemző alkati és temperamentumbeli sajátosságokat, pozitívumokat és negatívumokat sorol fel: olyan erényeket és hibákat, melyek az ő megfigyelései szerint a leginkább jellemzik a magyarokat, elsősorban az alkat, a vérmérséklet és a gondolkodásmód – nyelvünk sajátos kifejezésével: a jellegzetes magyar észjárás – szempontjából. Mindezek ugyanis a harmadikként említett szellemi lény, a gondolkodásszellemnek nevezhető rendellenes személyiségszellem megnyilvánulásai, jelen esetben a magyar gondolkodásszellemé.

 

A magyar személyiség- vagy gondolkodásszellem

Deák mint a magyar alkat és észjárás megtestesítője
(Rudolf Steiner első budapesti látogatásának tapasztalatai)

Rudolf Steiner földi életének utolsó másfél évében vetette papírra Életutam című önéletírását, amely folytatásokban jelent meg a Das Goetheanum hasábjain. Az antropozófia atyja ezekben az önéletrajzi feljegyzésekben – nem sokkal halála előtt – „visszaemlékezésszerűen” tekintett vissza földi pályafutásának legfontosabb állomásaira. A fiatal Rudolf Steiner 1889-ben (28 éves korában) tette életének első fontos utazásait: ekkor járt először Németországban, s ebben az évben kétszer is Budapestre látogatott, az év végén pedig az erdélyi Nagyszebenbe utazott.[6] Magyarországi útiélményeiről az Életutam XIII. fejezetében számol be,[7] ahol 1889-es, első budapesti látogatásának és fél évvel későbbi erdélyi útjának benyomásait írja le, s ezen úti élmények kapcsán beszél bizonyos magyar alkati és temperamentumbeli tulajdonságokról, illetve a magyar tájra és Magyarország éteraurájára jellemző sajátosságokról. Rudolf Steiner itt a következőket mondja: „Mielőtt életem első szakasza véget ért, még Budapestre és Erdélybe is ellátogattam. Erdélyből származó barátom” – Steiner itt egy Moritz Zitter nevű, erdélyi szász származású ifjúkori barátjára utal, akivel együtt járt a bécsi Műszaki Főiskolára, K. J. Schröer szemináriumaira, s „aki az azóta eltelt években is ritka hűséggel maradt mellettem”.[8] Tehát „Erdélyből származó barátom megismertetett több, Bécsben élő honfitársával, így erdélyiekkel is megismerkedtem. Köztük volt a Breitenstein házaspár is, akikkel akkoriban barátkoztam össze, s akik azóta is a legbensőbb barátaim. Már régóta vezető szerepet játszanak a bécsi Antropozófiai Társaságban” – mondja Steiner, majd így folytatja: „Az erdélyiekhez fűződő emberi kapcsolat aztán egy budapesti utazáshoz vezetett. Magyarország fővárosa, Bécstől annyira eltérő jellegével, mély benyomást tett rám. A Bécsből Budapestre vivő vonatút a legkellemesebb természeti tájon vezet keresztül, melyet a legtemperamentumosabb emberi természet, és valami mély és élénk zeneiség hat át. Ha az ember kinéz a vonat ablakán, az a benyomása, hogy a természet maga is mintegy poétikussá válik, és hogy az emberek, nem sokat törődve ezzel a számukra megszokott, poétikus természettel, valamiféle mélyen bensőséges, szívből fakadó zeneiség szerint élik az életüket.”[9]

Ezekben a sorokban nem másnak a leírásával találkozunk, mint hogy Rudolf Steiner szellemi látásával megfigyelte a magyar tájat és a magyar embereket a Bécsből Budapestre vezető vonatúton. Zárójelben hozzá kell tennünk, hogy a vonat akkoriban nem ugyanazon az útvonalon közlekedett Bécs és Budapest között, mint ma, hanem Pozsonyon keresztül, végig a Felvidéken, Vácon át. Vagyis aki ma Tatabányán és Győrön keresztül utazik vonattal Bécsbe, az nem ugyanazokat a tájakat járja végig, mint annak idején Rudolf Steiner, s nem biztos, hogy ugyanazt látja, mint amiről az ő útleírása szól. Tehát másik útvonalon járt a Bécs felől érkező vonat, melyen ülve az ifjú Steiner ezeket a fontos szellemi megfigyeléseket tette a magyar tájról, s ezeket írta le aztán az Életutamban, 35 év távlatából![10]

Gyönyörű természeti táj tehát, melyet a legtemperamentumosabb emberi természet és valami mély és élénk zeneiség hat át, mondja Steiner. „Ha az ember kinéz a vonat ablakán, az a benyomása, hogy a természet maga is mintegy poétikussá válik, és hogy az emberek, nem sokat törődve ezzel a számukra megszokott, poétikus természettel, valamiféle mélyen bensőséges, szívből fakadó zeneiség szerint élik az életüket (szó szerint: sürögnek-forognak).”[11] Ez egy nagyon fontos jellegzetesség a magyar sajátosságok között: ez a mélyen bensőséges, sőt: szívből jövő, a szív mélyéről fakadó zeneiség (Herzensmusik).[12] Rudolf Steiner az Euritmia mint látható beszéd című ciklusának negyedik előadásában is – ahol a német nyelv plasztikusságáról beszél – a magyar nyelv „erőteljes zeneiségét” hangsúlyozza.[13] Tehát mély és élénk, illetve mély és bensőséges muzikalitásról, szívből fakadó muzikalitásról beszél Rudolf Steiner: hogy magyar földön az emberek „valamiféle mélyen bensőséges, szívből fakadó zeneiség szerint élik az életüket”.

Steiner 1889-es nyári útleírása két részből áll: a Bécs és Budapest közti vonatút során szerzett benyomásokból, és első budapesti látogatásának tapasztalataiból. Eddig csupán a vonatút leírását idéztük, de már itt érdemes csokorba gyűjteni Steiner megfigyeléseit: temperamentumosság, mély és élénk zeneiség, poétikus táj. Majd így folytatja: „És ha Budapestre ér az ember, olyan világot talál,[14] amelyet a más európai népekhez tartozók ugyan a legnagyobb érdeklődéssel tudnak szemlélni, teljesen megérteni azonban sohasem tudnak.” – És itt egy kulcsfontosságú mondat következik: Rudolf Steiner Budapestre érve, szellemi látásával ezt látta: „Sötét tónusú alap, s e fölött valamilyen színjátszó fény ragyog.”[15] Tehát „sötét talaj, sötét tónusú alapozás (dunkler Untergrund), s e fölött valamilyen színjátszó fény ragyog” – ezt érzékelte az ifjú Steiner a magyar fővárosban, Budapesten járva.

Itt valójában – és már a vonatút során is – annak az éteraurának a leírásával találkozunk, annak az éteraurának a szellemi látással történő megfigyelését olvashatjuk, amelyről Steiner a „Népszellemek” ciklus második előadásában beszél.[16] A modern szellemtudomány atyja ott kifejti, hogy egy ország, illetve egy adott nép által lakott földterület éteraurája legtöbbször valamilyen alaptónussal rendelkezik[17] – és a magyar föld esetében Steiner meg is nevezi ezt az alaptónust! Csak össze kell olvasnunk a „Népszellemek” ciklust és az Életutam útleírását. „Sötét tónusú alap”, s hozzáteszi: „e fölött valamilyen színjátszó fény ragyog” – szellemi látásával ilyennek látta az ifjú Rudolf Steiner Magyarország, illetve a magyar főváros éterauráját. „Sötét tónusú alap, s e fölött valamilyen színjátszó fény ragyog.”

Majd így folytatja: „Mindez…” – mármint mindezek az élmények és benyomások, amiket a magyarországi vonatúton, illetve Pestre érve tapasztalt – „mindez egy képpé állt össze, egy képpé sűrűsödött össze bennem, amikor Deák Ferenc szobra előtt álltam.” A magyar fordítás sajnos ezen a ponton is hagy némi kívánnivalót maga után, hiszen az eredeti szövegben itt a Wesen szó szerepel, és ez teljesen kimarad a magyar fordításból. Ez a szó itt azt jelenti, hogy „sajátosságok, tulajdonságok”, hogy „habitus, gondolkodásmód”. És bizony azt is jelenti, hogy „lény”. Tehát mindezek a magyar sajátosságok, a magyar táj és a magyar emberek jellegzetes alkati jegyei egy képpé álltak össze az ifjú Steinerben, amikor 1889-ben Deák Ferenc szobra előtt állt Budapesten. Valójában nem más történik itt, mint hogy Steiner egy jellegzetes magyar személyiség (Deák Ferenc) képében mintegy összesűrűsödve látta a magyar alkat és a magyar észjárás sajátos jegyeit, illetve az azt meghatározó szellemi lényt – a magyar személyiség- és gondolkodásszellemet. Itt ugyanis ennek a lénynek a leírásával találkozunk. Tehát az a szellemi (felhő)képződmény és mindazok a sajátosságok, melyeket az ifjú Steiner szellemi látásával képes volt érzékelni az ország éteraurájában, már a vonatúton és a pesti városnézés során is, „egy képpé állt össze, egy képpé sűrűsödött össze bennem”, mondja Steiner, „amikor Deák Ferenc szobra előtt álltam”.

Érdemes elmenni és megnézni ezt a Deák-szobrot Pesten, a mai napig ugyanott áll, ahol Steiner is látta 1889-ben (az egykori Ferenc József, majd Roosevelt téren, a mai Széchenyi tér déli oldalán, a szállodasor felől), így ma is átélhetjük – legalábbis megpróbálhatjuk átélni azt –, amit az antropozófia atyja még fiatalemberként (28 éves korában) tapasztalt a „haza bölcsének” szobra előtt állva. – Deákban látta meg ugyanis a magyar alkat és gondolkodásmód jellegzetes képviselőjét: Steiner szemében Deák volt a magyar alkat és a magyar észjárás megtestesítője – a magyar személyiség- vagy gondolkodásszellem reprezentánsa.

Fel is írhatjuk Deák nevét a korábbi ábránkhoz, a magyar népet vezető szellemi lények háromszögéhez, mégpedig a magyar gondolkodásszellemhez. De rögtön tegyük hozzá, nehogy félreértés legyen, és valaki úgy menjen haza a mai előadásról, hogy itt az hangzott el: Deák Ferenc maga a magyar gondolkodásszellem! – Nem. Rudolf Steiner példaként hozza fel őt a sajátos magyar alkatra és észjárásra: a magyar népet vezető szellemi lényeknek – különösen a magyar gondolkodásszellemnek – egy kiemelkedő magyar személyiségen keresztül történő megnyilvánulására. Tehát nem maga Deák a magyar gondolkodásszellem, ugyanakkor annak egyik megtestesítője vagy reprezentánsa volt Steiner szemében: amikor 1889-ben meglátta a pesti Deák-szobrot, Deák alkatát, fejét, arcát, akkor egy képpé, egy imaginációvá állt össze benne mindaz, amit a magyarországi vonatúton és Budapesten addig tapasztalt. „Mindez egy képpé állt össze bennem, amikor Deák Ferenc szobra előtt álltam.”

És itt következnek Steiner leírásában azok a jellegzetes magyar tulajdonságok, melyekre korábban utaltam: „Ez a fej, ez a koponya, ez a személyiség, aki az 1867 és 1918 közötti [a kiegyezés utáni] időszak Magyarországának megteremtője volt, nyers és büszke akaratot fejezett ki, amely bátran és derekasan (herzhaft: szívből jövő elszántsággal) cselekszik, ravaszság nélkül, de elementáris kíméletlenséggel viszi keresztül az akaratát.”[18] – Megint az akarat! Az akarat, az akaraterő (Wille) az egyik legfontosabb tényező, amit Steiner a magyarok kapcsán, a magyar temperamentum, a magyar alkat és gondolkodásmód jellemzésére újra és újra, többször is hangsúlyoz. És ennek a magyar akaratnak az egyik mintapéldáját látta meg Deák alakjában: ennek a ravaszkodás nélküli, de elementáris erejű, nyers, büszke és kíméletlen akaratnak a megnyilvánulását. „Éreztem – folytatja Steiner –, milyen szubjektíven valós minden igaz magyar számára az általam oly sokszor hallott jelmondat: »Extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita (Magyarországon kívül nincs élet, és ha van is, az nem ilyen)«.” A történelmi Magyarország végét jelentő Trianon 100. évfordulóján egészen különösen csengenek Rudolf Steiner szavai, de megvilágítják e mondás valódi értelmét: a sajátos magyar alkattal és akarattal (a magyar lénnyel) való összefüggését!

És Steiner így folytatja az Életutamban: „Gyermekként Magyarország nyugati határán éltem, és láttam, hogyan éreztették [a magyarok] a németekkel ezt a nyers és büszke akaratot” – ismét az akarat! És „most, Magyarország közepén” – mondja a budapesti Deák-szobor előtt átéltekre visszagondolva –, Magyarország közepén most „felismertem, megtapasztaltam, hogy ez az akarat” – megint, legalább negyedszer fordul elő ebben a pár mondatban! –, tehát „felismertem, hogy ez az akarat a magyar embert egyfajta emberi elkülönültségbe (elszigeteltségbe, elzártságba) juttatja, amely bizonyos naivitással párosulva egy számára magától értetődő csillogásba, ragyogásba burkolódzik,[19] és sokat ad arra, hogy ne mutatkozzék meg az ember nyitott, csupán a természet rejtett szemeinek.”[20] Ezzel az igen talányos mondattal zárul Steiner leírása, melynek értelmét csak nehezen fejthetjük meg hétköznapi tudattal – szellemi képként, imaginációként azonban annál többet mond!

Itt a Steiner által felsorolt tulajdonságokra, a jellegzetes magyar sajátosságokra szeretném ismét felhívni a figyelmet: temperamentumosság, zeneiség, poétikus táj… És Deák mint kulcsfigura kapcsán többször is, hangsúlyosan: akarat, akarat, nyers, durva és elszánt akarat… Bátorság, ravaszkodás nélkül, bizonyos naivitás, s végül: emberi elkülönültség, elzárkózás, elszigeteltség. Ezek azok a tulajdonságok – az egyszerre pozitívumként és negatívumként is felfogható magyar sajátosságok –, amelyeket Rudolf Steiner a magyarországi vonatútja és első budapesti látogatása során tapasztalt, s amelyeket mintegy megtestesülve látott maga előtt Deák Ferenc alakjában, amikor a „haza bölcsének” szobra előtt állt, ahogy ő fogalmaz: „Magyarország közepén”, a főváros spirituális középpontjában. Mindezek fényében érdemes egy szellemtudományos városnézést, egy spirituális helytörténeti sétát tennünk Budapest szívében!

 

Deák – Petőfi – Széchenyi

(Adalékok Budapest spirituális helytörténetéhez)

 

Deák-szobor – Diana fürdő – Lloyd-palota

 „Mindez egy képpé állt össze bennem, amikor Deák Ferenc szobra előtt álltam.” (Rudolf Steiner: Életutam, XIII. fejezet)

Deák Ferenc szobrát alig két évvel Steiner első budapesti látogatása előtt, 1887. szeptember 29-én (Szent Mihály napján) avatták fel a mai Széchenyi tér déli oldalán. A szobor – Huszár Adolf alkotása –, mely ma is ugyanott áll, karosszékben ülve ábrázolja a magyar „haza bölcsét”, az osztrák–magyar kiegyezés atyját. A Deák-szobor mögött, a Ferenc József (ma Széchenyi) tér déli oldalában akkoriban ott állt Pest egyik leghíresebb épülete, a régi Lloyd-palota. Húsz évvel később, 1909 Pünkösdjén ebben az épületben rendezték meg – Rudolf Steiner és Annie Besant részvételével – a Teozófiai Társaság európai szekcióinak kongresszusát. Itt vált szét végérvényesen egymástól a Krisztus fizikai újraeljövetelét hirdető brit teozófus álláspont, illetve az éteri újraeljövetelt hírül adó Rudolf Steiner és az általa vezetett német szekció. Marie Steiner szavaival: „Egy Krisztusért, illetve Krisztus ellen vívott küzdelem játszódott le itt.” A magyar teozófusok többsége e spirituális küzdelemben sajnos a hivatalos brit irányvonalat követte. Steiner egyebek mellett ezért sem jött többé Budapestre (1889-ben járt itt először, 1909-ben pedig utoljára).[21]

Meg kell említenünk azt is, hogy az akkori Ferenc József (ma Széchenyi) térnek ugyanezen az oldalán, a Lloyd-palotával átellenes sarkon állt 1909-ig a híres Diana fürdő is.

Steiner 1889-es budapesti látogatásakor minden bizonnyal látta a Deák-szobor közvetlen szomszédságában álló nevezetes fürdőépületet. Vajon nem itt kell keresnünk a „beszédhang-euritmia-kurzus”[22] Diana-utalásának forrását? (Diana mint a magyar nyelv géniusza, GA 279) A magyar fővárosnak e spirituális szempontból kitüntetett pontján: a pesti Lloyd-palota, a Diana fürdő és a Deák-szobor háromszögében… (A háromból ma már csak a „haza bölcsének” szobra áll. A Lloyd-palota helyén a fehér szálloda, az Atrium Hyatt (ma Sofitel) Hotel található, a Diana fürdő helyén pedig – a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank egykori székházában – a Belügyminisztérium működik.)

További érdekesség, hogy a tér átellenes, Akadémia felőli oldalán álló Széchenyi-szoborról Steiner nem tesz említést, pedig már akkor is ott állt (1879 őszére készült el, és hét évvel a Deák-szobor előtt adták át). Noha Széchenyiről, „a legnagyobb magyarról” még egy gyerekkori rajza is fennmaradt Rudolf Steinernek, melyet úgy 10 éves kora körül készített a lajtaszentmiklósi (neudörfli) iskolában, amit az Életutam első fejezetében[23] és az 1913-as berlini önéletrajzi előadásában[24] is megemlít. Széchenyiről készült rajzát mindmáig a dornachi Rudolf Steiner Archívumban őrzik.[25]

 

A Deák-szobor és a Petőfi-szobor

Deák alkatáról és habitusáról id. Horánszky Nándor is részletesen ír a Deák Ferenc lelkialkata és befolyása politikai pályájára című könyvében.[26] A mű végén a szerző idézi Kossuth – a nagy politikai ellenfél – szavait Deákról: „»Büszkék lehetünk, hogy fajunknak jutott e manifesztáció dicsősége…!« Mert Deák egyénisége jellegzetesen magyar. Benne testesül meg a magyarság higgadt bölcsessége, realitásérzéke, szemlélődő hajlama, konzervativizmusa és csendes, de makacs, szívós ellenállóereje, mely a múltban is annyiszor bizonyult megmentőnknek, valahányszor a történelem viharai végveszéllyel fenyegették népünket. Deákban a magyarságnak minden erénye visszatükröződik, hibáiból úgyszólván semmi.” S végül Mikszáth szavait idézi a „haza bölcséről”: „Aki közelről figyelte őt, megismerte az egész magyar fajt” – ma ezt inkább úgy mondanánk, hogy a magyar alkatot, a magyar habitust – „a zászlós uraktól le az enyingi bíróig…”[27] A lélektani és -karakterológiai könyv szerzője tehát hasonló végkövetkeztetésre jut, mint amire Rudolf Steiner is jutott 1889-ben, a pesti Deák-szobor előtt állva: Deák alakjában mintegy összesűrűsödve jelennek meg a magyarság jellegzetes sajátosságai – ő a magyar alkat megtestesítője, a sajátos magyar észjárás reprezentánsa.

Deák lényét legjobban a róla készült – és a pesti Deák-szoborhoz nagyban hasonló –, ülő alakos fényképek tükrözik:[28] „a haza bölcsének” súlypontja mindig lent van, a talaj felé, az anyagcsere- és végtagrendszerben, az akarati szférában – amit Rudolf Steiner is mindvégig hangsúlyoz a magyar alkattal és a pesti Deák-szoborral kapcsolatban. Érdemes összehasonlítani ezt a Deák-szobrot a Dunakorzó másik végén álló Petőfi-szoborral (amely nagyrészt szintén Huszár Adolf alkotása). Steiner mindkét szobrot láthatta Pesten, valószínűleg 1889-ben és 1909-ben is (a teozófus kongresszus résztvevői jórészt az akkor még a Petőfi-szobor mögött álló Bristol Szállóban laktak).

Mennyire más ez a két szobor és a két alak: Deák súlyos, ülő figurája, lenti súlypontja, és a törékeny, álló, felfelé mutató Petőfi-alak szinte légies könnyedsége. A Deák-figura ereje az alapzathoz kötődő súlyosságában, fizikai stabilitásában és e világi realitásérzékében van, Petőfié viszont éppen a légies, éteri könnyedségben: a költő alakja alig érinti a talajt – a kompozíció súlypontja nem az alsó végtagokban és az akarati szférában található, mint Deáknál, hanem feljebb, a keringési és mellkasi légzőrendszerben (az érzelmi vagy szív-szférában: „Szabadság, szerelem! / E kettő kell nekem.”), sőt: fejével és jobb kezével Petőfi még feljebb, egyenesen az égbe mutat.

Szellemtudományos szempontból ez azért is figyelemreméltó, mivel Rudolf Steiner mindkét személyiséget, Petőfit és Deákot is bizonyos értelemben a magyarság jellegzetes képviselőjének tekintette, csakhogy ők ketten nem ugyanannak a szellemiségnek voltak a megtestesítői – nem ugyanannak a szellemi lénynek voltak a reprezentánsai a magyarságot vezető hierarchikus lények közül: Petőfi a vérségi és fizikai származástól függetlenül, az éteriségben működő magyar népszellemnek volt a reprezentánsa,[29] Deák viszont a sajátos magyar alkatot és észjárást meghatározó magyar személyiségszellemé (vagy gondolkodásszellemé). E két lény különbségét a pesti Duna-parton álló Deák- és Petőfi-szobor alapvető különbsége is világosan tükrözi.

 

És a harmadik: Széchenyi?

További kérdés, hogy az akarati (Deák) és az érzelmi szféra (Petőfi) túlsúlya után kiben láthatta Rudolf Steiner a gondolati szféra és a fejrendszer jellegzetes magyar képviselőjét. Spirituális budapesti helytörténeti sétánkat járva kézenfekvőnek tűnik, hogy ezt egy harmadik pesti szoborban, a már akkori is a Ferenc József (a mai Széchenyi) tér túloldalán, a Deák-szoborral éppen átellenben álló Széchenyi-szoborban, „a legnagyobb magyar” alakjában pillantotta meg.[30]

Steinernek a Széchenyihez való szellemi közelségéről nem csupán a róla készült és máig fennmaradt gyerekkori rajza tanúskodik (a Széchenyi fejéről készült portré), hanem Steiner születésének – illetve fogantatásának – és Széchenyi halálának konstellációja is: „a legnagyobb magyar” akkortájt távozott a földi világból 1860 tavaszán, amikor Steiner megfoganhatott, majd 1861 elején megszületett.

Rudolf Steiner tehát 1889-ben és 1909-ben is a pesti Dunakorzót járva, három szobor – Petőfi, Deák és Széchenyi – alakjában mintegy maga előtt látta a magyar érzésvilág, a magyar akarat és a magyar gondolkodás jellegzetes képviselőit, a magyarság eme reprezentánsait. Mindhárom szobor ma is ugyanott áll:[31] Steinerhez hasonlóan érdemes végigjárnunk Budapest helytörténetnek – és a modern magyar szellemi életnek – ezt a spirituális gerincét.

 

Jól mutatja a magyar népet vezető szellemi lények (a népszellem, a nyelvszellem és a személyiség- vagy gondolkodásszellem) különbségét és eltérő működési módját, hogy Széchenyi, „a legnagyobb magyar” felnőttkoráig nem tudott rendesen magyarul, és hogy Petőfiben fizikai-vérségi származás szerint semmi magyar nem volt. Mégis mindketten a magyar kultúra és szellemi élet legnagyobbjai közé tartoznak, sőt: Rudolf Steiner őket tekintette – Deák mellett – a magyarság valódi reprezentánsainak. Széchenyi gondolatformáló (fej)erőit, Petőfi lüktető szíverőit, Deák dacos akarati erőit. – „Nézd a Hármat, ők az Egy”[32] – a Magyarság megtestesítői.

 

 

 


JEGYZETEK

 

GA: Rudolf Steiner Gesamtausgabe (Rudolf Steiner műveinek összkiadása)

BGA: Beiträge zur Rudolf Steiner Gesamtausgabe (Adalékok Rudolf Steiner műveinek összkiadásához)

[1] GA 121. Magyar kiadás: Rudolf Steiner: Az egyes népszellemek missziója. Genius, [1996].

[2] Rudolf Steiner: Az egyes népszellemek missziója. Idézett magyar kiadás, 40. o.

[3] Uo.

[4] Rudolf Steiner egy jegyzetlapon, amelyet azért adott Edith Maryonnak, hogy megvilágítsa neki a német népszellem működését, „a Német”-nek nevezi a német népet vezető arkangyali lényt (das Deutsche). Ilyen értelemben nevezhetjük „a Magyar”-nak a magyar népszellemet, illetve a magyar népet vezető szellemi lényeket. Lásd Korcsog Balázs: Ki a közép-európai-népszellem? Az európai arkangyalok működése. Novalis, 2019. 112–113. o.

[5] GA 28. Magyar kiadás: Rudolf Steiner: Életutam. Fordította: Dalmai Zoltán. Genius, (é. n.) – A mű jelenlegi fejezetbeosztása nem felel meg Steiner eredeti elképzelésének.

[6] Erről lásd Korcsog Balázs: „Rudolf Steiner erdélyi útja és nagyszebeni előadásai”. Novalis.hu, 2009. december 29. és 2015. február 26. – A nagyszebeni utazás jelentőségéről a „Magyarország »misztériumhelyei«” című, 2019. február 22-i előadásban részletesen beszéltem (lásd A magyar géniusz című könyv vonatkozó fejezetében).

[7] Az Életutam eredeti fejezetbeosztása szerint a XXIX. részben.

[8] Steiner erdélyi szász barátjáról lásd Életutam, IV. fejezet. Genius, 54–56. o.

[9] Rudolf Steiner: Életutam. Genius, 129–130. o. – Kiemelések tőlem, a fordítást a német eredeti alapján módosítottam. (K. B.)

[10] Rudolf Steiner 1924 júniusában, a koberwitzi mezőgazdasági kurzus napjaiban vetette papírra az 1889-es budapesti és erdélyi útjáról szóló beszámolót (az Életutam eredeti fejezetbeosztása szerint a XXIX. részben). – Gondoljunk csak bele, micsoda jelentősége van a magyar nép szellemi vezetése szempontjából, hogy Rudolf Steiner földi életének utolsó teljes esztendejében, áttekintve teljes földi pályafutását, 35 év távlatából is ilyen részletességgel ír ezekről a magyarországi úti élményeiről!

[11] Rudolf Steiner: Életutam. Genius, 129–130. o. – Kiemelések tőlem, a fordítást a német eredeti alapján módosítottam. (K. B.)

[12] A német eredetiben itt a Herzensmusik kifejezés szerepel, amely többet jelent, mint „mélyen bensőséges” zeneiség: valójában itt szívből jövő, a szív mélyéről fakadó zeneiségről van szó. – Az Életutam magyar kiadásában sajnos ez sem szerepel.

[13] GA 279. Rudolf Steiner: Eurythmie als sichtbare Sprache. Dornach, 1955. 57. o.

[14] Szó szerint: „egy olyan világ szólal meg” – „És ha Budapestre ér az ember, egy olyan világ szólal meg…”

[15] Életutam. Genius, 130. o.

[16] GA 121. Magyar kiadás: Rudolf Steiner: Az egyes népszellemek missziója. Genius, [1996]. 28–30. o.

[17] I. m. 29. o.

[18] Életutam. Genius, 130. o. A következő idézetek is ugyaninnen. – Kiemelésem tőlem. (K. B.)

[19] Ez a ragyogás, csillogás a magyar föld éteraurájának alaptónusát leíró mondat második felével összevetve nyer értelmet: „Sötét tónusú alap, s e fölött valamilyen színjátszó fény ragyog.”

[20] Uo. – Kiemelésem tőlem. (K. B.).

[21] Az 1909-es budapesti kongresszusról lásd Szergej O. Prokofjev: „A budapesti teozófiai kongresszus és következményei”. Nyomtatott Novalis, 2009. Pünkösd, 3–10. o.; lásd továbbá a Szabad Gondolat 2009. szeptemberi mellékletét („Világtörténelem a Mihály-kor hajnalán”); valamint Korcsog Balázs: „1909 tragédiája. Teozófiai kongresszus, 1909, Budapest”. In: Uő.: Csontváry géniusza. Az éteriség festője. 2019. 75–83. o., az 1909-es budapesti események okkult hátteréről lásd még Csontváry géniusza, 115–118. o.

[22] Rudolf Steiner: Az euritmia mint látható beszéd (GA 279). Negyedik előadás, 1924. június 27.

[23] Rudolf Steiner: Életutam. Genius, 16. o.

[24] Lásd Beiträge zur Rudolf Steiner Gesamtausgabe (BGA) 83/84, 7. o. Lásd továbbá Rudolf Steiner: Selbstzeugnisse. Autobiographische Dokumente. Herausgegeben von Walter Kugler. Rudolf Steiner Verlag, Dornach, 2007, 24. o.

[25] Rudolf Steiner Széchenyi-rajzáról lásd Walter Kugler közleményét: BGA 83/84, 40–44. o. A rajzot Martina Maria Sam is közli a Steiner gyermek- és ifjúkorát feldolgozó új könyvében. Lásd Martina Maria Sam: Rudolf Steiner. Kindheit und Jugend 1861–1884. Verlag am Goetheanum, Dornach, 2018. 62. o.

[26] Id. Horánszky Nándor: Deák Ferenc lelkialkata és befolyása politikai pályájára. Kairosz, 2003.

[27] I. m., 144–145. o.

[28] Lásd például: I. m., 53. o.

[29] Nem véletlenül beszélt róla Steiner az éteri Krisztusról szóló ciklusában (GA 118, 1910. február 6., Kassel). Magyarul lásd Rudolf Steiner: Krisztus megjelenése az éteri világban. Genius, 202. o.

[30] Mindhárom szobrot az 1880-as években adták át: először Széchenyiét (1880), azután Petőfiét (1882), végül Deákét (1887). Rudolf Steiner 1889-es első pesti látogatásakor, majd 1907–1909-ben is valószínűleg mindhárom szobrot látta a pesti Duna-parton, mégpedig ugyanazon helyen, ahol ma is állnak. – Az Akadémia és a szállodasor közötti térség egy másik jelentős szobra Eötvös Józsefet ábrázolja: ez szintén a Deák- és Petőfi-szobor alkotójának, a fiatalon elhunyt Huszár Adolfnak a munkája (1879).

[31] A környező épületek jó része (a régi Lloyd-palota és a Dunakorzó hajdani szállodasora) azonban a háború következtében sajnos megsemmisült.

[32] Rudolf Steiner a hetedik Klassze-órán (1924. április 11.) elmondja, hogy a szellemi világ küszöbét átlépve miként válik külön egymástól az emberi életben egységet alkotó gondolkodás, érzés és akarat. Itt viszont, mintegy fordított úton, éppen azt látjuk, miként válnak külön és nyilvánulnak meg három személyiség földi tevékenységében a Magyarságot vezető hierarchikus lény (vagy lények) szellemi minőségei.

MENU