Kálmán István – A szociális törvények és a Natura-Budapest Kft

„Ma csak annak van jelentősége, ami átfogó dolgot ragad meg,
ami sugarait kiküldheti mindabba, ami Ember (nach allem, was Mensch ist).
Semmit sem árt, ha egy ilyen nagyban elgondolt
nem sikerül, mert ösztönzés marad és ez a fontos.
Az impulzus a fontos.” 

Rudolf Steiner (GA 185a, 150. old.)

2004-ben két magánvállalkozó megalapította a Natura-Budapest Kft. Kereskedelmi és szolgáltató céget azzal a feladattal egybekötve, hogy a Rudolf Steiner által kikutatott és 1898-1919 között nyilvánosságra hozott szociális törvények értelmében kísérletet folytasson egy ezen törvények alapján működő új vállalkozási forma és munkaközösség megteremtésére. Csak kísérletről lehetett szó, mert a jelenlegi társadalmi környezet és az ország törvényei mindenben keresztezik ezeket a törvényeket. Mindezek ellenére a kísérlet lehetőséget teremtett olyan tapasztalatok megszerzésére, amelyek mindenkor segíthetnek egy valós szociális fejlődés irányába haladni.

A szociális kérdés és a szociális törvények

Az ipari forradalom következtében felszínre kerülő szociális kérdés jelen és jövő számára történő megoldására szellemtudományos kutatásai eredményeként Rudolf Steiner 1898 és 1919 között négy törvényt hozott nyilvánosságra.

1898 – Szociológiai alaptörvény
1905/06 – Szociális főtörvény
1918 – Szociális ősjelenség
1919 – Szociális hármastagozódás

Ezek a törvénynek a szociális élet területén olyan szükségszerűen érvényesülnek, mint a természeti törvények a természet területén. Az ember feladata a társadalom olyan intézményeinek megteremtése, amelyekben ezek a törvények jutnak érvényre. Minden olyan intézmény, amely ezeket a törvényeket figyelmen kívül hagyja, előbb-utóbb káoszhoz, széthulláshoz vezet. A négy törvényt csak kontextusban lehet megérteni és megvalósításuk az ember szellemi fejlődésétől függ; a szociális kérdés megoldása pedig attól, hogy mennyire tud érvényt szerezni ezeknek a törvényeknek.

Rudolf Steiner a szociális élet főtörvényét – mint a jelen és az elkövetkező jövő emberi együttélésének alapját – 1905-1906-ban hozta először nyilvánosságra.

„Együttdolgozó emberek összességének üdve annál nagyobb, minél kevesebbet igényel az egyes ember a saját teljesítménye hozamából a maga számára, azaz minél többet ad le ebből a hozamból a munkatársainak, és saját szükségleteit minél inkább a mások, és nem a maga teljesítménye hozamából elégíti ki.” (GA 34)

Ezt megelőzően 1898-ban Steiner egy másik törvényt is megfogalmazott, amit szociológiai alaptörvénynek nevezett.

„A kultúrállapotok kezdetén az emberiség szociális kötelékek létrehozására törekszik; e kötelékek érdekében az individuum feláldozza saját érdekeit. A további fejlődés az individuumnak a kötelékek érdekeitől való megszabadulásához, a saját erőinek és szükségleteinek szabad kibontakozásához vezet.” (Freiheit und Gesellschaft, in Magazin für Literatur, 1898. 67/28,  GA 31)

A szociológiai alaptörvény a társadalmi kötelékek alól felszabaduló individuális lény szabadságtörekvését fejezi ki; a szociális főtörvény az emberek összességére és azok jólétére/üdvére (Heil) vonatkozik. A szociális ősjelenség kifejezi az ember teremtettségi állapotában meglévő őspolaritást: az emberben szociális és antiszociális erők működnek. (GA 186)

A szociológiai alaptörvény és a szociális főtörvény utal az individuális törekvések és a szociális szükségszerűségek polaritására, ami megfelel az emberlény kettős természetének, aki szociális és antiszociális lény.

A szociális hármastagozódás hordozza a két poláris erőműködés közötti egyensúly megteremtését.

Így világossá válik hogy a szociális törvényeket csakis kontextusban lehet megérteni, és gyakorlati alkalmazásuk az ember egyensúlyteremtő középponti erejétől (én-erőtől) függ.

Szociológiai alaptörvény

A szociológiai alaptörvény a megváltozott fejlődéstörténeti viszonyokra vonatkozik. Az újkorban az emberi kapcsolatok óriási mértékben felszabadultak a függőségi viszonyok alól. Megnövekedett az emberek mozgástere, az életfeltételek megsokasodtak, a társadalmi kötöttségek fellazultak. Mindezekkel együtt megnőtt az egyes ember felelőssége.

Régebbi korokban az emberek mindig rákényszerültek arra, hogy egyéni törekvéseiket feladják, vagy legalább korlátok között tartsák. Történelmi ismereteink ezt elegendően bizonyítják. A régi teokratikus birodalmakban még nem léteztek olyan eszközök, mint a föld, a tőke magántulajdona, amelyek lehetőséget adtak volna az egyéni érdekek érvényesítésére. Görögországban, Rómában a rabszolgaság társadalmilag elfogadott volt, sokak szolgáltak keveseknek. Az egész társadalom, és nem az egyén érdeke érvényesült. Az egyén teljes feláldozásának kiemelkedő példája a spártai államrend.

Az újkori történelem folyamán az egyes ember egyre inkább arra törekszik, hogy a saját érdekeit érvényesítse az egésszel szemben. A társadalmi intézmények lassan úgy változnak meg, hogy egyre inkább figyelembe veszik az egyéni érdekeket, egyre kevesebb korlátot állítanak az individuális törekvések elé, sőt már az államról is kezdenek úgy gondolkodni, hogy ne az emberek szolgálják az államot, hanem az állam a polgárait. Míg kezdetben az egyes ember csak alávetettségben tudott fejlődni, ma ezt gyámkodásnak tekintik és meg akarnak szabadulni tőle. Nem akarnak tárgyai lenni vezetésnek, hanem felelősen akarnak részt venni a közös feladatok megoldásában.

A szociológiai alaptörvény értelmében azt a kérdést kell feltennünk: milyen szociális formákat kell teremtenünk, hogy azok megfeleljenek az individuális fejlődés követelményeinek? Milyen államforma a legalkalmasabb erre? Hogyan lehet biztosítani az államban az individuum akadálytalan fejlődését?

Hogyan lehet áthidalni az egyén és a közösség ellentétét hamis kompromisszumok nélkül?

A XX. század történelmében a hamis kompromisszumok a legképtelenebb inkonzekvenciákat (következetlenségeket) hozták létre, melyek teljesen figyelmen kívül hagyták a szociológiai alaptörvényt: bolsevizmus – liberalizmus, szociál-liberalizmus, szociál-demokrácia, keresztény-szociális…

Ezek a kompromisszumok semmi mást nem tudtak létrehozni, mint az individualitás teljes elnyomását.

Szociális főtörvény

„Csak ennek a törvénynek a felismerése, és semmi más nem fogja megoldani a szociális kérdést.” (GA 186)

 „Minden olyan intézménynek, amely ennek a főtörvénnyel ellentmond, hosszabb távon valahol nyomort és ínséget kell eredményeznie.”

A szociális főtörvény felismerése és a belőle adódó következmények képezik egy egészséges társadalmi változás középpontját. A főtörvényből adódik az a követelmény, hogy az emberek mások számára és ne saját előnyökért dolgozzanak. Ez feltételez egy belső fejlődési folyamatot, egy a gyakorlati életben megszerezhető képességet: „testvéri szeretetből a többi ember számára dolgozni”, ami egy közösség jólétét eredményezi.

Az egészért dolgozni: ez egy emberiségideál. Egy ilyen ideál megragadásához olyan spirituális világszemléletre van szükség, mint a Rudolf Steiner által alapított szellemtudomány. Ha az ember nem önmaga számára dolgozik, hanem az egészért, akkor tudnia kell, hogy együttélő emberek összessége nem számszerinti összességet jelent, hanem ezt az összességet valóságos szellem hatja át, ennek az összességnek szellemi missziót kell hordoznia, amelynek a teljesítéséhez mindenki hozzá akar járulni.

1919-től Steiner újra utal a szociális főtörvényre mint közgazdasági princípiumra. A modern munkamegosztásos gazdaság rejtett altruizmust hordoz magában. A termelés növekedése, a költségek csökkenése mellett növekszik az egymásrautaltság, ami gazdaságilag – és nem erkölcsileg – teszi lehetetlenné az egoizmust. „Az altruizmus mint követelmény a külső viszonyok által gyorsabban lépett fel gazdasági területen, mint ahogy azt vallási-etikai területen megértették volna.”

A modern munkamegosztásos gazdaság működésében lehetetlen az egoizmus. „Nem egy isten, nem egy erkölcsi parancsolat, nem egy ösztön követeli meg az altruizmust a modern gazdasági életben, a munkában, a javak termelésében, hanem egyszerűen a modern munkamegosztás, egy közgazdasági kategória.”

A modern gazdaság többet követel tőlünk, mint amire erkölcsileg képesek vagyunk. A munkamegosztás gazdaságilag kizárja az egoizmust, és az egyes embert arra kényszeríti, hogy az egész viszonyai szerint éljen.

Ha az ember a munkája eredményét nem maga veszi igénybe, hanem mások számára dolgozik, akkor ebből következik, hogy „az embertársak számára dolgozni és egy bizonyos jövedelemre szert tenni két egymástól elválasztott dolognak kell lennie.”

„Aki egy munkamegosztásos szociális organizmusban dolgozik, a jövedelmét sohasem maga keresi meg, hanem a szociális organizmusban résztvevő összes többi ember munkája révén.”

Ha mások számára dolgozik, akkor ők fogják megítélni munkájának teljesítményét, amivel a többiek ellenteljesítménye áll szemben. A teljesítmény-ellenteljesítmény egyensúlyát szabad szerződések biztosítják.

A teljesítmények cseréjének eszköze a pénz. A pénz sem lehet más, mint utalvány a mások által megteremtett árukra. A pénzt nem lehet munkára cserélni, csak a munka eredményére. Az áru eloldódik a munkaerőtől, a munkaerő nem lehet áru. A gyakorlati megoldás a szociális hármastagozódás, és nem egy feltétel nélküli alapjövedelem, ahogy ezt ma sok antropozófus is gondolja!

Helyzetkép

Adam Smith (1723-1790) úgy gondolta, hogy a kereslet-kínálat törvényének igazságos kiegyenlítő hatása van (Isten láthatatlan keze), ami az egoizmust korlátok között tartja. A gazdasági liberalizmusnak ezt az elméletét a gyakorlat megcáfolta. A szociál-reformerek reakciója sem volt képes alapvető változást elérni (R. Owen, S. Simon, K. Marx). Nyugaton a liberalizmus átalakult szociális piacgazdasággá, keleten a szociáldemokrácia bolsevizmussá. A hármastagozódású szociális organizmus eszméje nem talált befogadásra. A globalizáció a szociális törvények helyett az egoista pénzkeresést tette idoljává. Emberek, a föld, üzemek, sőt egész országok eladható és megvásárolható áruvá váltak. A kíméletlen konkurenciaharc folyamatos gazdasági háborúkhoz vezetett. A monetáris rendszer függetlenedik a reálgazdaságtól, egyre több pénzt szív ki belőle. A mértéktelen profitéhség és az idióta növekedési kényszer következményeként példátlan a munkanélküliség és a környezetrombolás. Egyre nagyobb tömegek szegényednek el, miközben kevesek kezében hatalmas vagyonok halmozódnak fel. A pénzgazdaságon keresztül az emberek egyre inkább a világ bitorló fejedelmének hatalmi szférájába kerülnek.

A destruktív neoliberalizmus elfedi a globalizáció valós eredményét: az egymástól függőséget, a kölcsönösséget és azt, hogy a munkamegosztásos világgazdaságban, magában a gazdasági folyamatban a krisztusi szeretet ereje működik.

A hármastagozódás mint a szociális törvények szintézise

Ahogy az ember a teremtett világban ellentétes erők hatalmának van kitéve, és léte és fejlődése attól függ, hogy ezen erők között hogyan tud egyensúlyt teremteni minden helyzetben, ugyanúgy kell képesnek lennie szociális területen egyensúlyt teremteni a három szociális törvényben megnyilvánuló polaritások között:

  • az emberben eredendően meglévő szociális és antiszociális erők között (szociális ősjelenség)
  • az individuális törekvések és a közösségnek való alávetettség között (szociológiai alaptörvény)
  • valamint egoizmus és altruizmus között (szociális főtörvény).

A szociális organizmus középpontjában az emberi én-tevékenység áll*, a harmonizáló, rendező közép-erő, amely úgy teremt egyensúlyt, hogy az individuum szabadságra törekvése a kulturális életben jogosult, a gazdaságban a kölcsönösség, az asszociatív együttműködés, és a munka és jövedelem szétválasztása a jogi életben jön létre.

Ha a közép egyensúlyteremtő rendező ereje gyenge, akkor szellemi-kulturális területen zsarnokság, a gazdaságban kizsákmányolás, jogi-politikai területen pedig a jog, az emberi méltóság bitorlása lép fel. Et történt a francia forradalomban, ami rémuralommá változott.

A személyes haszonszerzésre irányuló társadalmi rendszerrel szemben az egyes ember önzetlen cselekedetei nem sokat tudnak változtatni. Elméletek, erkölcsi cselekedetek, sőt példamutatás nem elegendőek az egoizmus legyőzéséhez, hanem „olyan intézményeket kell megteremteni, hogy soha senki ne vehesse igénybe önmaga számára saját munkájának gyümölcsét.”

A szociális hármastagozódás értelmében olyan intézmények megteremtéséről van szó, amelyeket az emberek tudatosan hoznak létre, amelyek számukra áttekinthetők és alakíthatók.

Makroszociális területen a kulturális kooperációk és a gazdasági asszociációk mint önigazgatású szervek képezik a szociális organizmus két pólusát. A jogi-politikai organizáció a direkt demokráciával, a választható bírói intézménnyel és az abszolút jogokat biztosító alkotmánnyal a két poláris terület között a dinamikus egyensúlyt teremti meg. A jogi-politikai organizáció alkotmányának kell biztosítania, hogy a kultúra és a gazdaság a saját törvényei szerint tudjon működni, vagyis hogy a gazdaságban a kölcsönösség érvényesüljön, az oktatás és kultúra területén pedig biztosítva legyen az individuális erők szabad kibontakozása.

Az alkotmányos jogoknak biztosítaniuk kell

  • a gazdaság területén azt, hogy a föld, a pénz és a munkaerő ne lehessen megvásárolható és eladható áru, gazdasági objektum;
  • a kultúra területén az individuális erők szabad kibontakozását;
  • politikai területen határt kell szabnia a demokratikus állam működésének, hogy a demokráciát demokratikus úton ne lehessen megdönteni.

Az alkotmányozásnál abszolút törvényekről van szó, amelyeket nem lehet demokratikus döntésekkel meghozni (például az emberi máltóság sérthetetlen).

A jog a szociális organizmus két poláris területén – a gazdaságot korlátozva, a kultúrát megszabadítóan – kiegyensúlyozóan hat.

Ha a középnek ez az egyensúlyozó ereje hiányzik, az igazgatás hipertrófiája (bürokrácia) megbénítja mind a gazdaságot, mind a kultúrát.

Ha a szociális organizmus három tagja a saját törvényeit követi, akkor nem zavarják egymást a kultúra és a gazdaság polaritásában megalapozott ellentétek, mert a jogi-állami élet létrehozhatja harmonikus egyensúlyukat, szintézisüket. Így válik az állam az individuális ember szolgálójává.

A kísérlet

Mielőtt elkezdődött a kísérlet, fel kellett tenni azt a kérdést, hogy Rudolf Steiner makroszociális területre vonatkozó törvényei érvényesek lehetnek-e egy mikroszociális vállalkozásra, mint amilyen a Natura-Budapest Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. A gyakorlat során bizonyossá vált, hogy egy kisvállalkozás is csak akkor tud egészséges munkaviszonyokat teremteni, ha figyelembe veszi ezeket a törvényeket. Azzal azonban tisztában kellett lenni, hogy egy ilyen kísérletet csak szűk keretek között lehet véghezvinni.

A cég alapítói az alapításkor lemondtak a tulajdonosi jogaikról, ezzel létrehoztak egy új, eddig az országban sehol nem létező tulajdonformát, a használati tulajdont, ami nem eladható, nem örökölhető, csak átruházható.

HA a Natura alapítása hagyományos formában történt volna, akkor a cégben dolgozó alkalmazottak, mivel létfeltételeik megteremtéséhez nem rendelkeztek tőketulajdonnal – mert nem csak Isten igéjével, hanem kenyérrel is él az ember -, rákényszerültek volna arra, hogy munkaerejüket munkabérért eladják a tulajdonosoknak. Rudolf Steiner az embernek azt a részét, amely munkát tud végezni, „az ember égi részének” nevezte. A fizetésért végzett munka rabszolgamunka, ami az ember égi részét teszi rabszolgává, ami pedig még az Ó-kor rabszolgatartó társadalmaiban is sérthetetlen maradt. Ezt az egzisztenciális helyzetet mindenki átélte, akár tudott róla, akár nem. A cégtulajdonosoknak ma az az érdekük, hogy vállalatuk rentábilis legyen, és a lehető legnagyobb profitot eredményezze. A profit érdekében alkalmazottaik létszámát és fizetését a lehető legalacsonyabb szinten kell tartaniuk. A konkurencia is erre kényszeríti őket. Az alkalmazottak, a munkások érdekét védő törvények ellenére, ki vannak szolgáltatva a tulajdonosnak, aki bármikor elbocsáthatja őket. A munkanélkülit nem csak anyagi, hanem szellemi egzisztenciájának elvesztése is fenyegeti.

A tulajdonos lehet jó ember, vallhat nemes erkölcsi eszméket, lehet vallásos ember is, de amíg a jelenlegi tőketulajdonforma van érvényben, vállalatát csak a leírtak szerint működtetheti, akár akarja, akár nem. Sőt, ha a vállalatnak hitelre van szüksége, akkor adósként a tulajdonos is ki van szolgáltatva a hitelezőnek, aki hitelkorlátozással, magas kamattal akár tönkre is teheti a vállalatát.

A Natura használati tulajdonformában való működése egy korlátot ledöntött, amely útjában áll az ember megvalósulásának a szociális organizmusban.

A tőketulajdonosok ma azért alkalmaznak cégvezetőket, managereket, és azért adnak nekik magas fizetéseket, bónuszokat, hogy irányításukkal minél magasabb lehessen saját nyereségük.

A Naturánál a cég- vagy munkavezető határidős rendelkezési jogot kapott a cég vezetésére mindaddig, amíg ezt a feladatot képes ellátni. A cégvezető a tulajdonképpeni vállalkozó. Vállalkozói képessége és a munkatársak részéről ennek szabad elfogadása a szellemi életben gyökeredzik. Alkalmatlansága vagy lemondása esetén a tőke feletti határidős rendelkezési jog ellenszolgáltatás nélküli átruházása a szellemi élet kooperációjából kiindulva történhetne. A Natura esetében ezt a jogot az alapítók gyakorolták, akik figyelemmel kísérték a vállalkozás működését.

A Natura kísérlet másik jelentős feladata volt a bérviszonyok megszüntetése, átalakítása elosztási viszonnyá, a munkavezető és munkatársak közötti szabad szerződéses viszony létrehozása a közösen kigazdálkodott eredmény elosztásáról. Meg kellett küzdeni azzal, hogy a jövedelem ne teljesítmény vagy szükséglet alapján kerüljön megállapításra a munkavezető által, hanem a teljesítmény és ellenteljesítmény közötti játéktér érzékelésével az eredmény igazságosnak érzett elosztása jöjjön létre a vállalkozó (munkavezető) szellemi teljesítménye és a munkatársak által végzett munka eredményének figyelembe vételével. A szociális főtörvény tulajdonképpen az együttdolgozó emberek közösségében megvalósuló meghatározott jövedelem-elosztás törvénye. A munkaszerződés az eredmény nem utólagos elosztásáról szól. Ez nem váltaná fel a bérrendszert. Utólagos elosztás (bónusz) csak a jövedelem kiegészítése lehet.

Egy ilyen elosztási szerződés megkötése a mai viszonyok mellett csak törekvés maradhatott, és számos olyan konfliktust teremtett, amely a munkaközösség fejlődését sok esetben inkább gátolta, mint elősegítette. De ezeket a konfliktusokat nem lehet elkerülni.

A jövedelem alakulásával összefügg a piaci árak alakulása, amit csak makrogazdasági szinten, az asszociációk képesek egyensúlyban tartani. Egy vállalkozáson belül lehetetlen olyan játékteret kialakítani, ami képes a külső befolyásokat kiegyensúlyozni. Ha a gazdasági ágazatok asszociatív együttműködésével a piacon megfelelő árak jönnének létre, akkor alakulhatnának úgy a jövedelmek, hogy „az általa létrehozott teljesítményért mindenki annyi ellenértéket kapna, amennyi az ő és hozzátartozói szükségleteit mindaddig fedezné, amíg egy hasonló teljesítményt létrehoz.”

A Naturában a munkatársak jövedelme kompromisszumos megoldásként úgy jött létre, hogy a munkatárs és a cégvezető közötti szabad megegyezésben megállapításra került egy alapjövedelem, amelyre a munkatársnak szüksége volt ahhoz, hogy feladatát el tudja látni, és ez kiegészítésre került az elért eredményből.

A Natura kísérlet egyik fontos feladata volt a szabad pénz megteremtése. A szociális organizmusban a kultúra csak a gazdaság eredményeiből tudja magát fenntartani, a gazdaság sikereit pedig a kultúrából származó innovációk teszik lehetővé. A vállalkozás eredményének felosztásánál ezért az állam fenntartását szolgáló adó megfizetése mellett a szellemi élet finanszírozását is figyelembe kell venni. A mai „fosztogatásból osztogató” állam adó formájában a kultúra finanszírozását is kikényszeríti a vállalkozásoktól.

A Natura a keletkezett nettó eredményt teljes egészében a szabad szellemi élet finanszírozására fordította.

A közös munka során világossá vált, hogy a szociális törvények gyakorlati megvalósítása szükségessé teszi, hogy a munkatársak megtalálják az utat a másik ember lelki-szellemi lényéhez és törekvéseihez. Akik arra vállalkoztak, hogy a Natura munkatársai legyenek és a kísérletben részt vegyenek, tudva-nemtudva, sorsszerűen egy ideált hordoztak magukban. Egy ilyen ideál megvalósításához szellemi világszemléletre van szükség. Ez magától értetődővé tette, hogy a munkatársak az alapítókkal közösen folyamatos antropozófiai tanulmányokat végezzenek. Nagy segítség volt ebben a munkában, hogy a Natura Kft. a WALA antropozófus gyógyszer- és kozmetikai gyárral együttműködve a szellemtudományos kutatásból származó, valódi emberi szükségleteket kielégítő termékeket forgalmazhatott.

A Natura-kísérlet a munkaközösség úttörő vállalkozása volt arra, hogy a szociális törvényekből kiindulva formáljon meg egy gazdasági vállalkozást. A hét – közel nyolc – évig tartó kísérlet eredményeit az ebben együttműködő munkatársak külön-külön valós történetként viszik tovább a jövőbe.

Megjegyzések

* A közelmúltban egyre gyakrabban lép fel az emberek tudatában az „emberközpontúság” gondolata, hogy az embernek kell a társadalom középpontjában állnia. A valóság azonban az, hogy nem az ember van a társadalom, vagyis a szociális organizmus középpontjában, hanem az emberi én-tevékenység, ami az embert az állati létből az emberlétbe akarja fölemelni. Az emberközpontúság absztrakt gondolata azonban arimáni sugallat, ami a létesülésben lévőt statikussá akarja merevíteni és az embert állati létfokon megtartani.

–  A cikkben előforduló idézett részletek és kifejezések mind Rudolf Steiner műveiből (GA186, GA23, GA340, GA34 és GA31. kötetekből) származnak.

–  A szociális főtörvény a Szabad Gondolat 9/4. számában, a Szellemtudomány és szociális kérdés című cikkben, a szociológiai alaptörvény pedig a Szabad Gondolat 11/2. szám Szellemtudomány és társadalom c. cikkében jelent meg.

admin Posted on Kálmán István – A szociális törvények és a Natura-Budapest Kft bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva Uncategorized

MENU