Kálmán István A FÖLDKÉRDÉSRŐL

Az ember a munkája révén találja meg otthonát a Földön. Annak a lehetősége, hogy gyümölcsöztesse a maga számára a Föld gazdagságát, a népsűrűséggel nő. De annak arányában, ahogy ez a lehetőség növekszik, nő a föld értéke is, és hamar elérjük azt a határt, ahol már nem növelhető tovább a földterület, ezért nem tud minden- kinek egyformán rendelkezésére állni. Ezzel amolyan természetes monopólium jön létre. Ha ugyanis a föld egyes emberek tulajdona, ők abba a helyzetbe kerülhetnek. hogy másokat kizárjanak a használatából, illetve használatát csak fizetség ellenében engedjék meg , ha ez nekik létszükségletet jelent. Amit a lakott terület növekedése, illetve a kultúra terjedése eredményezett, az egyes emberek zsákmányává lett (a privát szó eredete a latin privare = zsákmányolni ige).

(Lothar Vogel: Részlet az Emberi önmegvalósítás a szociális szervezetben c. 1973-as német nyelvű könyvéből.)

A szocialista gondolkodók ma teljesen téves kérdéseket tesznek fel a társadalmi rendszerről. Azt kérdik: hogy lehetne megakadályozni a termelőeszközök magántulajdonát , a termőföldét is beleértve? Azaz: hogy lehetne a társadalmi szervezetet megölni? A kapitalista rendszer élete során láthattuk, hogy a termelőeszközök és a termőföld magántulajdona súlyos károkat okoz. Tehát a legegyszerűbb kérdés így szól: hogy lehetne megszabadulni a kár okozójától? Hogy lehetne egyáltalán megelőzni? De ez gyilkos kérdés. Az éltető kérdés így szól: mit lehetne tenni a magántőkével, hogy ne okozzon több kárt? Hogy lehetne megfelelő módon elválasztani a magántőkéstől, ha már nem a társadalmi rendszer szolgálatában termel, és más termelőre átruházni? Az ilyen kérdéseket sokkal mélyrehatóbban kellfeltenni, mintsem a mai emheriség csak sejtené is…

(Rudolf Steiner, részlet egy 1919. március 21-én tartott előadásból.)

Amikor a hatvanas évek végén megint átjöttem Kaliforniából keletre, New Yorkba, legmélyebb bensőmet felrázta az a felismerés, hogy mindenütt fokozódó szegénységet találtam ott, ahol az ipar a legfejlettebb. Ez a kérdés azóta is állandóan foglalkoztatott. Amikor az Oakland nevű kisvárosban egy kis újság kiadója voltam, hirtelen kinyilatkoztatásképpen ért egy felismerés. Egy alkalommal kilovagoltam. Gondolataimba mélyedve ügettem messze be a hegyek közé, míg a ló ki nem fulladt. Akkor megállítottam, hogy kifújja magát. Arra jött egy fuvaros. Hogy szóljak hozzá valamit, megkérdeztem tőle, mibe kerül azon a tájon a földbirtok. Rámutatott egy pár tehénre, amely a távolban legelészett, olyan messze, hogy szinte egérnyinek látszott, és azt felelte: „Nem tudom errefelé mibe kerül, de ott van egy ember, aki el akalja adni a földjét és 1 dollárt kér holdjáért.” Ezzel továbhment. Engem pedig villámcsapásként világosított meg a válasz: itt van az eredendő ok, ami a haladást és a szegénységet összeláncolja! Ha töhb ember fog errefelé dolgozni, akkor is 1 dollárba fog kerülni a föld?

A lakosság növekedésével a föld értéke is nő, és az az ember, akinek azon aföldön kell élnie és dolgoznia, kénytelen lesz ezt a növekvő értéket hérleti díj formájában a munkahéréből folyamatosan fizetni.

(Henry George, az 1870-es évekre vonatkozó önéletrajzi részlet.) Vadas Gábor fordításai

Afrikában mi úgy gondoljuk, hogy az ország az egész néphez tartozik. A mi társadalmunkban minden embernek joga a földet használni, hisz egyéhként nem tudná magát eltartani. Semmi értelme sincs az élethez való jognak, ha nem áll rendelkezésünkre az az eszköz, mellyel életünket fenntarthatjuk. Az afrikaiak földhöz való joga azonban kizárólag használati jog volt, és más jogot senki nem is kívánt.

A külföldiek teljesen új koncepciót hoztak. Piaci áruként kezelték a földet. Eszerint bárki megvásárolhat egy földterületet és azt a magáénak tekintheti, akár akalja használni, akár nem. Vagyis megvásárolhatok egy darab földet, azután elvándorolhatok akár a Holdra is, és hogy hevételhez jussak, földjáradékot követelhetek azoktól az emberektől, akik ezt a földet meg akalják művelni.

Ha ez a földterület városban van, akkor semmit sem kell tennem; egyszerűen hagynom kell, hogy a szomszéd telkeket azok, akik ehhez elég ostobák, följavítsák és ezzel az én telkem árát is fölsrófolják. Azután a Holdról visszatérve elvárhatom ezektől az ostobáktól, hogy magas árat fizessenek az én telkemért, olyan árat. amit ők maguk hajtottak föl, amíg én a Holdon nyaraltam.

Az ilyen rendszer számunkra nemcsak idegen, de teljesen hamis is. A földet birtokló emberek a társadalom parazitái. Tanzániában nem engedjük meg az ilyen paraziták elteljedését.

A kormánynak vissza kell térnie a földelosztás hagyományos afrikai módjához. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek joga van egy darab földre, amint azt használni akarja. A földtulajdont azonhan meg kell szüntetni.

(Julius K. Nyerere, részlet Az afrikai szocializmus bázisa c. írásból, 1964.) Kálmán István fordítása

Aki ma mezőgazdasági termeléssel akar foglalkozni, annak tudnia kell, hogy ehhez nem elegendő, ha pusztán szaktudással, hozzáértéssel rendelkezik; elengedhetetlenül szükséges egy olyan gazdasági struktúra is, ami biztosítja, hogy termékeit a megfelelő áron el tudja adni, s így munkájának értelme lesz. A mezőgazdaság iparosítása, a földbirtokok kapitalizálódása, majd a bolsevizmus módszereivel véghez vitt szocializálás katasztrofális állapotokhoz vezetett a mezőgazdaságban is. Biztos vagyok abban, hogy a termőföld megművelésének legmodernebb jövőbeli módja a biodinamikus gazdálkodás. Elterjedésének és rentábilissá válásának azonban alapvető feltétele a földtulajdon jelenlegi formájának megváltoztatása, és egy új, az állami befolyástól és irányítástól megszabadított gazdasági struktúra megteremtése. Itt, Kelet-Közép-Európában még mindig megvan az egyszeri lehetőség egy olyan radikális változtatásra, melyhez a Nyugatnak még hosszú időre van szüksége. Arra még bőven van időnk, hogy kidolgozzuk a mezőgazdasági művelés legjobb módszereit, a megfelelő intézmények, társadalmi formák megteremtése azonban nem tűr halasztást. Ha élni akarunk a történelmi sorsforduló adta lehetőségünkkel, két dolgot meg kell tennünk: levonni a bolsevizmus konzekvenciáit és elutasítani a nyugati ideológiát. A bolsevizmusból megtanultuk, hogy a „társadalmi” tulajdon: „gazdátlan” tulajdon, a „fosztogatásból osztogatás” rendszerében a föld senki földje. De a tapasztalatok azt is lehetővé teszik, hogy ne térjünk vissza az évezredes bálványimádáshoz, a privatizációhoz [privare (lat.) = rabolni], hanem a magántulajdon szentségének idolja helyett a szociális igazságosság legyen a társadalmi-gazdasági valóság megformálásának forrása.

A föld nem emberi munka eredménye, hanem adott a számunkra, ezért az egész társadalom rendelkezésére kell állnia. A földet azonban nem az egész társadalom, nem is az állam műveli meg. A földet csak azok tudják megművelni, akik ehhez értenek, akik képességeiket ezen a területen akarják használni és továbbfejleszteni. Ezt azonban csak akkor tudják megtenni, ha a föld felett rendelkezési joguk van. Ez nem a társadalommal szemben támasztott igényből, hanem a társadalom megbízásából keletkező jog. Nem foglalkozhat egy közösség minden tagja a rá eső földhányad megművelésével. A közösség a teljes földterület művelési (használati) jogát azokra az emberekre vagy embercsoportokra bízza, akik gazdálkodóként képességeiket, hozzáértésüket a közösség számára legeredményesebben gyümölcsöztethetik. Ha ők tehát a földet mezőgazdasági művelés (vagy a telkeket ipari termelés) céljára használják, akkor a munkamegosztásos gazdaságban tevékenységük reális eredményeként termékek és szolgáltatások jönnek létre. Hogy a közösség ne szenvedjen kárt amiatt, hogy a földet (telket) jogszerűen egyes emberek használatába adta, ezért a használóknak „haszon-kiegyenlítést” kell fizetniük. A rendelkezési jognak feltétlen és kizárólagos jognak kell lennie, vagyis a közösség nem szólhat bele a használók gazdasági tevékenységébe. A közösségi jogot csak nagyon általánosan lehet megfogalmazni, mint pl. művelési kötelezettség, fenntartási kötelezettség, az egyéni gazdálkodás fölött álló, az egész közösséget érintő tervek figyelembe vétele stb. A rendelkezési jog csak a használat idejére érvényes, ennek megszűnésével a földet ellenszolgáltatás nélkül másik használónak kell átengedni. A föld ily módon eladhatatlan, közgazdasági értelemben nem lehet áru. Az átadásról dönthet maga a használó, vagy a közösségnek egy olyan intézménye, melyben maguk a gazdálkodók- és nem a gazdaságon kívül állók – vesznek részt. A közösségnek nem kell korlátoznia az előző használó továbbadási jogát, ha nincs egy fölérendelt szempont. Az átadásnál nem vagyoni érték cserél gazdát, így spekuláció sem jöhet létre (föld, telek vagyonjogilag nem adható el és nem örökölhető). A „haszon-kiegyenlítés”-ből származó jövedelem a közösségé (nem az államé!) és olyan kiadások fedezésére szolgálhat, melyeknek nincs bevétele (pl. infrastruktúra, iskola, faluház stb.)

Nem produktív célokra történő felhasználás esetén (pl. lakótelek) szintén kell kiegyenlítést fizetni, ennek nagysága szociális szempontok szerint differenciálható. A föld vagy telek rendelkezési jogának átruházásakor a ráépített ingatlanok is az új használóhoz kerülnek, ezek azonban magától értetődően eladhatók. Ha a közösség valakitől visszavonja a rendelkezési jogot, akkor kártalanítania kell.

A „haszon-kiegyenlítés” minden adót szükségtelenné tesz. A föld, telek eladhatatlansága egyenlő versenyfeltételeket biztosít, mert a föld maga nem jelent költségtényezőt. A haszon-kiegyenlítéssel megszűnik a földjáradék, mint munkátlan jövedelem.

A pénztőke nem tud berekesztődni a földbe, csökkentve ezzel a vásárlóerőt és fölgyorsítva az inflációs folyamatot. A föld nem tőke, így hitel esetén nincs szükség biztosítékra. Vagyoni fedezetű reálhitel helyett személyi hitel van, ami minden esetben feltétlenül olcsóbb, mint a reálhitel.

Kiegészítő szempontok:

A föld vagyonjoga helyett annak használati tulajdonát biztosító szociális földtörvény csak akkor születhet meg, és válhat gyakorlattá, ha a lakosság többsége meg van győződve ennek szükségszerűségéről. Azonban a gyakorlati lépések megkezdésének és a felvilágosításnak együtt kell történnie:

– a magántulajdon szentsége a jövő számára már nem praktikus gondolat, hanem idejétmúlt nyugati ideológia;

– a magántulajdon és „társadalmi” tulajdon által okozott visszásságokat láthatóvá kell tenni, hogy az emberek észrevegyék: az ideológiák dialektikus szembeállítása (magántulajdon-társadalmi tulajdon; piacgazdaság- tervgazdaság stb.) akadályozza meg őket abban, hogy értelmes cselekvésbe kezdjenek;

– a politikusoknak és szakértőiknek szorosabban együtt kell működniük a nyilvánossággal, a hatalmi harcok

helyett vissza kell térni a fórumtalálkozásokhoz és kerekasztal-megbeszélésekhez. Ehhez a nyilvánosságnak nagyobb nyomást kell gyakorolnia a pártokra. Csak ezen a módon lehetséges, hogy a törvényhozás a lakosság tudatállapotának megfelelően hozzon törvényeket és nem absztrakt ideológiai elvekhez alkalmazkodjon vagy külső nyomásnak vesse alá magát, amivel a lakosságban az egészséges érzéseket megbénító szorongást kelt.

Egészséges társadalmi változás nem jöhet létre kívülről, adományként, hanem csak az egész nép folyamatos küzdelmének eredményeként. A múlt tapasztalataiból belátható a fejlődés iránya: az állam fokozatos kivonulása a gazdaság és a kultúra egész területéről, a gazdaság és kultúra önrendelkezésének megteremtése. Ehhez „nem több piacra, hanem új eszmékre” van szükség.

(Az 1991. január 23-án a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen a Biogazdakör tanfolyamán elhangzott előadás szövege)