2019. 2. lapszám

A Goetheanum elveszett?
(Szerkesztői bevezető)

„Jön a háború.”
Kálmán István

Nehéz az igazsággal szembenézni. Nehéz és fájdalmas. Nemcsak azoknak, akikre vonatkozik, de azoknak is, akik kimondják. Súlyos felelősség egy ilyen kijelentés, mégis a mulasztás bűnét követnénk el, ha nem mondanánk ki. Vészjósló előjelek – a vezetőség választásának körülményei – után bekövetkezett az, amit már nem lehet másként értékelni, mint hogy egy idegen szellem költözött a Goetheanumba. Két olyan nyilatkozat látott napvilágot a Goetheanum körül, mely ennek tragikus bizonyítéka. Az  egyik Wolfgang Held, a Goetheanum folyóirat szerkesztőjének írása,1 mely az 5G hálózat kiépítése mellett érvel. Épp íródott jelen számunk Mozaikok rovatába szánt írásunk e témában, mely az 5G technológia várható és nyilvánvaló kártételeiről szól – az újonnan földkörüli pályára állítandó 20.000 jeladó műholdról, mely a Földet újabb elektromágneses felhőbe borítja, a korábbi technológiákhoz képest ötször annyi földi jeladóról, mely által a térerő mindenhova behatol és nem lesz többé olyan hely, ahol ne lenne jelen – amikor Held az 5G technológia és vele együtt a vezetéknélküli kommunikáció, az intelligens vezérlések – az „Internet of Things”  – mellett érvel lelkesen, mint ami az időt lerövidítve megszünteti a teret, lehetővé teszi az emberiség számára, hogy minden lineáris gondolkozáson alapuló folyamatot digitalizáljon és átadjon a gépeknek, ezzel felszabadítva önmagát egy új, teremtő gondolkodásra, mint írja: szárnyakat adva.

Ez a RedBull-gondolkodás azonban leleplezi ma-gát. Nem képes érzékfeletti szintre emelkedni, az 5G-t fenomenológiailag vizsgálni, hanem csak a praktikus, materiális-technikai előnyöket sorolja, a nem látható, másodlagos hatásokat, s vele együtt az elektromágnesesség mögött álló szellemi erőt egyáltalán nem említi. Helyette egy új, digitális kultúráról beszél.

Írása ellenvélemények hullámát indította el a lap Fórum rovatában, közte jeles személyiségek – Jens Göken, Michaela Glöckler – részletes érvelésével, és néhány rémült sikollyal, mint Evelyn Reimann, aki azon kevesek közé tartozik, akik érzékelik az elektroszmogot, és menekültté válnak saját hazájukban, mert nincs olyan hely, ahol ne érné őket utol a WIFI a Bluetooth és minden más. Held az ellene érvelőket –például Johannes Greinert, aki a digitalizációt modern fasizmushoz hasonlítja, mint ami jön ellenállhatatlanul, és a kérdés az marad, mint a ‚30-as években: ellenállunk neki, vagy együtt menetelünk vele, bele egyenest Ahrimán birodalmába – lesajnálja, illetve azt sugallja, hogy azok, akik egy-egy új technológia megjelenésekor – mint az autó, a villanykörte, stb. – még az előző technológia – szekér, gyertya, stb. – gondolkodási szintjén ragadtak, illetve a forradalmi változást nem észrevéve az egészségügyi kockázatok miatt aggódnak, maradiak. A baj csak az, hogy Held elképesztő álláspontja, melyet – mint szerkesztő – hatalmi pozícióból oszt, ott maradt és mérgez azóta is, mindössze egy intelligens, toleráns és pluralista vitát váltott ki, ahol mindenki megszólalhat, és mindenkinek igaza van. Már a vita formája mutatja, hogy valami elromlott. Hogy egy ilyen vita létrejöhet az antropozófia legmagasabb szintű intézményének lapjában, az arról tanúskodik, hogy az antropozófia igazságait relativizálták. Így, múlt időben. Megjelenhetett egy Ahrimán inspirációjából született írás, mint a Goetheanum orgánuma szerkesztőjének álláspontja. Ez  egyúttal a Goetheanum álláspontját is jelenti, és senki nincs, aki kimondaná az igazságot, hogy egy ilyen álláspontnak nincs helye a Goetheanumban. Hanem a tolerancia jegyében elvitatkozgatnak rajta.

Lapunk közli Thomas Meyer írását, mely az 5G koc-kázatai közül a legfontosabbat említi: az emberek odaláncolását egy virtuális világ illúziójához, mely a szellemről való leválasztást célozza. Heldet ez az illúzióvilág már magába szippantotta. „Entraumlichung” – mondja, azaz „tértelenedés”, megszabadulás a tér korlátaitól. Ezt várja az 5G-től. Ez  azonban illúzió. Az  5G-felhasználó tér és idő rabja marad, csak elfelejtkezik erről, mint ahogy minden másról is, ami szellemi, még Ahrimánról és Luciferről is. Miért is illúzió, amit kap?
A minap – különös egybeesés – kezembe került Emil Bock vaskos kötete, „A három év”, mely két személyiség, Tyanai Apollóniosz és Jézus Krisztus lényét és bölcsességét hasonlítja össze. Apollóniosz újplatonikus filozófus és mágus, Krisztus kortársa, aki képes volt a „teleportálásra”, vagyis önmagát át tudta helyezni a tér egy másik pontjára. A könyvben valahogy arra a részre tévedtem, mely indiai utazását írja le, ahol azon szellemi centrumokat kívánta felkeresni, melyek a legmagasabb beavatási tudással rendelkeznek. Amikor találkozott végre azokkal a brahminokkal, akiket keresett, nagy meglepetésére azok mindent tudtak róla. Részletesen leírták egész addigi életét, apai és anyai leszármazásával együtt, és mint mondták: mindent tudunk rólad. Nyilvánvalóan semmi fizikai kapcsolat nem fűzte őket Apollóniosz otthonához. És nyilvánvalóan nem voltak nyelvi problémáik sem. Ezek az emberek akkor képesek voltak tudatukkal átfogni a Földet, kilépni a térből, egy másik szférába. Mint ahogyan Krisztus is, aki vízen járt, átment a falon, megjelent itt-ott-amott. Miféle képességekkel rendelkeztek ezek az emberek, illetve az Emberfia, összevetve az 5G és az internet által létrejövő globális aggyal, a testtől megszabadulást hirdető transzhumanistákkal? Az, hogy az előttünk álló beavatási út, mely mindannyiunk számára nyitott, de csak Krisztus által érhető el, valóban lehetővé teszi a téridő béklyójából való kiszabadulást, a nyelveken szólást, a szellem világába való bebocsáttatás révén, míg a másik éppen az anyaghoz láncol és a tértől való megszabadulás illúzióját nyújtja.
Ahrimán inkarnálódni készül. Hol készítik számára elő a legmelegebb fogadtatást?
De ezzel a súlyos üggyel nincs vége a bajnak. Mi-közben összehangolt, globális támadás indult az oltáskritikusok ellen és a kötelező oltások körének további bővítése mellett, a Goetheanum Gyógyászati Szekciója és az Antropozófiai Gyógyászati Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IVVA) nyilatkozatot adott ki az oltások hasznossága mellett. A nyilatkozatot, mely április 15-én, a Nagyhét hétfőjén, a Notre Dame leégésének napján jelent meg, teljes terjedelmében közöljük.

Az antropozófiai gyógyászat nyilatkozata az oltásokról

Az oltások, együttesen az egészségre neveléssel, a higiéniával és a megfelelő táplálkozással a fertőző betegségek megelőzésének lényeges eszközei. A  vakcinák számtalan életet mentettek meg a múlt században; például lehetővé tették a himlő megszüntetését és jelenleg a világ számára lehetővé teszik a paralízis meg­ semmisítését. Az antropozófus gyógyászat teljes mértékben értékesnek tekinti az oltások hozzájárulását a globális egészséghez és szilárdan támogatja az oltásokat, mint fontos eszközt az életet fenyegető betegségek megelőzésében. Az antropozófus gyógyászat nem oltásellenes és nem támogatja az oltásellenes mozgalmakat. Antropozófus gyógyászati gyakorlattal rendelkező orvosoktól elvárható, hogy a nemzeti jogalkotás­ sal összhangban cselekedjenek és gondosan ellássák tanácsokkal pácienseiket (vagy azok gondozóit), hogy segítsenek nekik megérteni az érvényben lévő tudományos információkat és a nemzeti oltási javaslatokat. Azon országokban, ahol nem kötelező az oltás és tájékozott beleegyezés szükséges, ez tartalmazhatja a pácienssel (vagy gondozójával) való megállapodásra jutást egy egyéni oltási menetrendről, például a gyermekkori oltások időzítésének adaptálását. Figyelembe véve a folyamatos kutatást, a fertőző betegségek helyi mintázatát és a társadalmi-gazdasági kockázati tényezőket, az egyéni antropozófus orvosok időnként bekapcsolódnak a tudományos vitákba bizonyos vakcinákról és megfelelő oltási menetrendekről. Az antropozófus gyógyászat tudománypárti és a folyamatos tudományos eszmecsere a mai polarizált oltási környezetben fontosabb, mint valaha.

Kifogásainkat patikamérlegen kell mérlegeljük, mert a fenti nyilatkozat is úgy készült, félévig tartó munkával, ahol minden szót megfontoltak. Az eredmény így még tragikusabb. Súlyossága azonban önmagában nem teljesen ítélhető meg, ha nem ismerjük Rudolf Steiner állás-pontját e kérdésben. Ennek elősegítésére következő számunkban megkezdjük egy kitűnő szöveggyűjtemény közlését, mely minden lényeges kérdésre választ ad, és segít tisztán látni annak a szellemi elhomályosulásnak a tragikus folyamatát, melynek lenyomata e nyilatkozat.

A nyilatkozat stílusa az első furcsaság. Milyen tekintélyre hivatkozik, és illendő viselkedésre szólít fel, szinte fenyeget? A himlő „megszüntetéséről” és a paralízis „megsemmisítéséről” beszél, ezzel olyan szemléletet tükröz, mely a betegséget ellenségnek, a kórokozókat gonosz és legyőzendő szörnyeknek tekinti. A himlő és a paralízis nem egy a történelemből kiirtandó ellenség, hanem egy betegségfolyamat egészének részjelensége. A gyógyítás feladata a betegség megismerése és az ember saját belső erejének megtámogatása, hogy az a betegséggel megküzdve új erőket fejlesszen ki magában.

„Az első (hétéves) életkorszakban ezáltal egy szüntelen küzdelem zajlik aközött, ami az előző inkarnációnk révén jön belőlünk és ami az örökletes fejlődésből („a modellből”) jön; a két elem harcol egymással. A gyermekkor betegségei ennek a harcnak a kifejeződései.”

Ez a szemlélet hiányzik a nyilatkozatból, még utalás szintjén is.

„Az antropozófus gyógyászat nem oltásellenes és nem támogatja az oltásellenes mozgalmakat.” Ez a mondat akkor lenne helytálló, ha mellette állna egy másik, imígyen: „Az antropozófus gyógyászat nem oltáspárti és nem támogatja az oltások melletti mozgalmakat.” Rudolf Steiner nem állt az oltások pártján, sem ellenük. Megkísérelte a betegség folyamatának megmutatását és leírta az oltások hatását. Elmondta, hogyan hatnak, és azt is, hogy eredményesen lehet velük egy betegséget legyőzni. De elmondta azt is, hogy nem az oltás a kizárólagos gyógymód, sőt, hogy az oltás bizonyos módon megkeményíti a szervezetet.

„Diftéria esetén a módosított vírus­vakcinával való kezelés hatásos, mert a test ezáltal erős impulzust kap arra, hogy aktívvá váljon, de ennek vannak kedvezőt­ len utóhatásai. Nevezetesen, ha egy gyermeket vakcinával kezelnek, később el fogja szenvedni a szervezete megkeményedését. Ezért arra kell törekedjünk, hogy a vakcinákat fürdőkezeléssel helyettesítsük, különösen a diftéria esetében, melyet elsődlegesen a bőr effektív akti­ vitása okoz…”(…) „Elegendő rozmaringot kell a vízhez adni, hogy a beteg a fürdő során állandóan szagolhassa. A  bőr aktivitását így stimuláljuk, és a beteg javulni fog vakcinával való kezelés nélkül.”

 De ellene volt a fanatikus oltásellenességnek is. A  döntést az orvos szabad belátására bízta. Elvárást soha nem támasztott volna, ilyet különösen nem: „Antropozófus gyógyászati gyakorlattal rendelkező orvosoktól elvárható, hogy a nemzeti jogalkotással összhangban cselekedjenek (…) segítsenek nekik megérteni az érvényben lévő tudományos információkat és a nemzeti oltási javaslatokat.” A szabad szellemi élettel összefüggésben mit értsünk a „nemzeti jogalkotással összhangban” való cselekvésen? Ki várhatja el ezt? Adjuk meg a császárnak, ami a császáré, és istennek, ami az istené, ez rendben volna, de a gyógyítás-gyógyulás szabadságával szemben értsük ezalatt a kötelező oltások bevezetésének helyeslését? És mit is értsünk az „érvényben lévő tudományos információk”-on? Ez nem más, mint valamiféle tekintélyre való hivatkozás.

De idézzük az egyik legfontosabb tanácsot, melyben Steiner az orvos szemléletére utal.

„Az igazi himlő nagyon erős inspirációt hív elő, intuíciót is. És az a tudás, melyet itt kapnak, ha Önök igazi kezelőorvosok ezen a területen, sokkal erősebben dolgozik Önökön – ha ez igazi tudás –, mint egy oltás; más értelemben sokkal erősebben dolgozik és a himlő gyógyításának orvosként való tanulmányozása egyfajta gyógyítást fog eredményezni Önökben előre, profilaktikusan, és ezáltal – ha megértették a kapcsolatot – képessé válnak arra, hogy félelem nélkül, szeretettel eltelve járjanak himlőbetegek közt. De mindezen dolgoknak megvan a másik oldala is. Mint említettem, ha egy gyógyszerre vonatkozó tudás valódi imaginatív vagy inspirált tudás, akkor

a gyógyító erők ott vannak; még az sem kell, hogy ez az illető saját imaginációja által legyen ott, lehet másé által is ott. Ez önmagában is gyógyító erőkkel bír. (…) Már annak, ha rendelkezünk a gyógyszer eszméjével, annak ha­ tása van, és működik. De csak addig működik, míg nincs Önökben félelem. A félelem a szeretet ellenpólusa…(…) Ami mindenekfelett áll a gyógyítás tekintetében, az a bá torság, a gyógyítás bátorsága.”⁵

 „Nézzék, ha Önök beoltanak valakit, és Önök antropozófusok, és antropozófus módon bánnak vele, az nem fog ártani. Csak azoknak fog ártani, akik főleg materialista eszmékkel nőttek fel. Akkor az oltás egyfajta ahrimáni erővé válik; az egyén nem tud már egy bizonyos materialista érzület fölé emelkedni. És ez az, amiért az oltások miatt aggódnunk kell, mert az embereket ’felöltöztetik’ egy fantommal. Az individuumnak van egy fantomja, amely megakadályozza abban, hogy felszabadít sa a lelki entitásait a testi organizmustól oly mértékig, mint a normál tudatállapotban. Konstitucionálisan materialistává válik, és nem képes többé a szellemi szférába emelkedni. Ez  az, ami aggodalmat okoz az oltásokkal kapcsolatban. Természetesen statisztikákat fognak idéz­ ni, és meg kell kérdeznünk magunkat, hogy e tekintetben valóban ilyen kiemelkedő pontossággal kell­e a statisztikákat felértékelnünk?A himlőoltásnak nagyon sok köze van a lélekhez. Természetesen lehetséges, hogy az a hit, hogy ez az oltás hatásos, mérhetetlen nagy szerepet játszik ebben. Ha helyettesíthetnénk ezt a hitet valami mással, ha lenne módunk a természettel összhangban nevelni embereket, és így valami más tenne benyomást rájuk, mint az, hogy beoltjuk őket, mondjuk azáltal, hogy ismét közelebb visszük őket a szellemhez, akkor minden bizonnyal olyan hatásosak tudnánk lenni azzal a nem­ tudatos félrevezetéssel szemben, hogy ’itt himlőjárvány van’, teljesen tudatos bizonyossággal, mondván: ’itt egy szellemi elem van, ami nem bizonyítható, igen, de ne­ kem ki kell állnom mellette’, és ami éppolyan hatásos, és nekünk mindannyiunknak meg kell erősítsük a személyt ilyen befolyásokkal szemben. Hogy kezeljük ezt azok között a bonyolult körülmények közt, melyek a környékünkön vannak, hogy olyan negatív befolyások érnek az oktatás és egyebek által? Akkor egyszerűen oltani kell. Nincs más választás. Abszolút ellenezném, hogy ezek­ kel a dolgokkal fanatikus módon szembehelyezkedjünk, nem orvosi, hanem antropozófiai okokból. A  fanatikus ellenkezés e dolgokkal szemben nem olyasvalami, mint ami a célunk volna, ehelyett inkább az, hogy a dolgok nagyobb léptékben változhassanak. Ezt mindig is úgy tekintettem, mint olyasvalamit, amivel küzdenem kell, mint például olyan orvosbarátokkal is, mint dr. Asch, aki egyáltalán nem oltott. Mindig harcolnék ez ellen. Mert ha ő nem olt, majd más megteszi. Kifejezetten abszurd fanatikusnak lenni bizonyos helyzetekben.”

Akkor nézzük a nyilatkozatot ismét, a fentiek fényében. Ott nincs szó bátorságról, csak félelemről és a tekintély által sugallt előírások betartásáról. A szövegben nyoma sincs a szellemre való utalásnak, ez egy tisztán materialista alapon álló fogalmazvány. És mint ilyen, beigazolja Steinernek az oltásokkal kapcsolatos aggodalmait. Nem ösztökél megismerésre, nem áll ki a szellem mellett, épp ellenkezőleg. Nem az oltás alternatíváit keresi, hanem kiáll az oltások mellett, materialista módon.

 „(…) Figyelembe véve a folyamatos kutatást, a fertőző betegségek helyi mintázatát és a társadalmi­gazdasági kockázati tényezőket, az egyéni antropozófus orvosok időnként bekapcsolódnak a tudományos vitákba bizonyos vakcinákról és megfelelő oltási menetrendekről.” Az egész mondat abszurd. A „helyi mintázat” elfelejtkezik arról, hogy minden páciens egy önálló individualitás és a gyógyítás is innen, az Éntől indulhat. A  „társadalmi-gazdasági kockázati tényezők” pedig értelmezhetetlen, ködös. A gyógyítás és a terápia szabadságával szemben előnyben kell részesíteni bizonyos meghatározó körülményeket, például gazdasági érdekeket? Kilóg a lóláb.

 „Azon országokban, ahol nem kötelező az oltás…” – ez a fogalmazásmód azt sugallja, hogy ahol pedig kötelező, ott minden rendben van, nincs teendő, tehát az lenne a kívánatos. Hát nem.

 „Az antropozófus gyógyászat tudománypárti és a folyamatos tudományos eszmecsere a mai polarizált oltási környezetben fontosabb, mint valaha.”

 Mi az, hogy tudománypárti? De melyik tudományé? A természettudományé vagy a szellemtudományé? Mert a természettudomány a halott természet leírására alkalmas, az élő szervezetére nem. Az egész nyilatkozat kínosan hasonlít az Antropozófiai Társaság vezetőségének Adolf Hitlerhez címzett levelére. A  levél egésze nem más, mint egy hűségnyilatkozat az oltások mellett. Ráadásul egy olyan pillanatban, amikor globális támadás indul az oltások kötelezővé tételéért, Magyarországon épp a bárányhimlő elleni oltást tették kötelezővé, és ezzel egyidejűleg az Alkotmánybíróság precedensértékű döntést hozott, melyben elutasította egy oltáskritikus szülő keresetét, és megállapította, hogy az államnak joga van a gyermek kiemelésére a családból és a kötelező oltást elvégezni, ha a szülők nem akarják beoltatni. Ezzel itt, Közép-Európában, ahonnan a gyógyító gondolatoknak származnia kellene, a legnagyobb mélységek nyíltak meg. A kötelező oltás melletti kampány az USA-ból indult. Az USA-ban a legtöbb szövetségi államban még nincs kötelező oltás. New York államban sincs, ahol járvány esetén mindössze iskolalátogatási tilalom van. A kötelezővé tétel egyik akadálya vallási: az ortodox zsidók nem oltatnak. A zsidó lobby itt elég erős ahhoz, hogy ezt a küszöböt a törvényhozás ne lépje át. De ez a gyakorlat még precedensértékű lehet Magyarországon, ha az AB döntésével szemben még akad, aki ellenvéleményt fogalmaz meg.

Két kérdést érint a nyilatkozat, az egyik a gyógyítással függ össze – ez szellemi kérdés –, a másik a jogi területtel. A szellemi kérdésben – mint azt az előbbiekben megvilágítottuk – a nyilatkozat ellentétes azzal, ami az antropozófiából következik. A  jogi kérdésben sem azt az álláspontot képviseli, mely az antropozófiából következik, mivel nem hangsúlyozza, hogy az oltásról való döntés az ember elidegeníthetetlen joga, mely sérül, ha az állam ezt magának vindikálja egy elavult tudományfogalom alapján. Nem foglal állást e kérdésben. Vajon miért? Félelemből? Politikai korrektségből? A magyarországi döntés az Alaptörvény és az emberi jogok súlyos sérelmét jelenti. A szülő nem felelhet többé gyermekéért, ezt a szerepet az állam veszi át. Az állam álláspontja nyilvánvalóan egy tudományos állásponton alapul, amiből a bírák merítettek. Egy politikai jellegű mozgalomnak, mely a kötelező oltásokkal szemben lépne föl, ma, a magyarországi szellemi-jogi környezetben nincs értelme, az kontra-produktív lenne. De ez nem ok arra, hogy az igazságot eltagadjuk. A kivezető út csak a megismerés által lehetséges, de a nyilatkozat ezt az utat nem nyitja meg.

 Az időzítésről: az AB döntése nem sokkal a nyilatkozat előtt született, de volt mód arra, hogy a szövegezésben részt vevők erről tudomást szerezzenek. Nem vettek róla tudomást. Miért volt szükség e nyilatkozatra, éppen most, mint a szöveg is fogalmazza: „…a folyamatos tudományos eszmecsere a mai polarizált oltási környezetben fontosabb, mint valaha.” Igen, a környezet polarizált. És ebben a mesterségesen létrehozott polaritásban a Goetheanum sietett az egyik pólust elfoglalni, a Közép helyett. Ezzel meghajolt a gazdasági hatalom által befolyás alá vont állam akarata előtt és szabad utat nyitott az emberi individualitás szabadságát sértő gyakorlat előtt. A Nagyhét hétfőjén megtagadta Krisztust és az állam oldalára állt.

 Nem lehet nem észrevenni a szellemi síkon való küzdelmet, mely állásfoglalásra késztet. Az  állásfoglalás megtörtént. Milyen nagy szükség lett volna egy tisztázó, a megismerést segítő, nem konfrontatív állás-pontra, mely irányt mutat! Ennek feladata ránk marad. A Goetheanumtól ezt már nem várhatjuk. A Goetheanum elveszett.

 Ha a globális kampány, melynek iniciátora néhány amerikai gyógyszergyártó cég, amely befolyása alá vonta a törvényhozást is, eléri, hogy az a szellemi forrás, mely az oltások valós kockázatait és a betegségek jelentőségét képes feltárni, elhallgat, akkor nincs többé mentség.

 Közös feladatunk arra törekedni, hogy modus vivendit keresve a rendszeren belül próbáljuk az antropozófiai orvoslás vagy a Waldorf-pedagógia elismertetését elérni, mert a rendszer csak akkor változik, ha a benne tevékeny emberek tudata változik. De mindig kérdés marad, hogy a túlélésért folytatott alkalmazkodás meddig folytatható, mikor vezet odáig, hogy rávesz minket arra, hogy Péterré váljunk, és háromszor tagadjuk meg Krisztust, mielőtt a kakas megszólal. Lehet, hogy van, amikor hallgatni kell. Talán most jobb lett volna hallgatni. Ha a minket körülvevő, egyre szélsőségesebben materialista világ előtt úgy kívánunk fogalmazni, hogy ne köthessen bele senki, akkor előbb-utóbb ki fog derülni, hogy maga Steiner az, akinek a szavait el kellene hallgatnunk, mert túl radikálisak. Ha fortélyos félelem igazgat, az nem jó tanácsadó.

A kikergetés nem történt meg, tehát az az erő, mely szavakban Krisztussal jegyezte el magát, nem volt elég erős. A  magból kikelt növényt a gyomok elnyomták. A  szörnyeteg győzött. Ezzel a háború, melyre régóta figyelmeztettünk, nyílt háborúvá vált. A háború, melynek tétje az antropozófia sírba szállása vagy feltámadása. Mindez 2019 Húsvétján.

 Ma az igazságok könyörtelen kimondásának ideje jött el. És talán eljön az üldöztetésé is. Az AB döntése ennek első jele.

 Jön a háború – figyelmeztetett Kálmán István. Az I. Világháború, melyet Renate Riemeck mint az Európai Közép ellen indított megsemmisítő háborút⁶ nevez meg, most új nevet kapott: a Németország ellen indított százéves háború.⁷ A háború külső megjelenésének előkészítése már 1850 körül megkezdődött, és két évtizeddel a háború előtt – mint azt Steiner leírta⁸ – a sajtón keresztüli propagandával operatív szakaszba lépett, mely megteremtette a háborúhoz szükséges hangulati atmoszférát. Jelen történelmi időszakunkban az operatív szakasz már régóta tart. A  háború mára nyílt küzdelemmé alakult, egyelőre fegyverek nélkül. Ma némi helyzeti előnnyel rendelkezünk az akkori időkhöz képest. 1914 előtt valószínű-leg csak egyetlen ember volt Közép-Európában, aki a folyamatot világosan áttekintette, és ez Rudolf Steiner volt. Ma sokan vagyunk. Ez  néhány száz embert jelenthet csak. Érzésben sokkal többet. Ez lappang a magyarság frusztrált hangulata mélyén.

 Az igazság kimondásának ideje jött el. Ezt teszi Gerald Brei háromrészes írása is, mely az alvó németséghez – és vele Közép-Európához – szól. A „Willkom-menskultur” tragikus blődsége helyett csak ki kéne mondani már, mi folyik egy évszázada Németország és az Európai Közép ellen. Ha nem mondjuk ki, akkor nem követheti ezt az igazság felmutatásából következő cselekvés sem.

 A „dogmatikusok”. E jelzőt emlegetik Waldorf-körökben lapunkról. Nem bántódunk meg ezért. A jelző is szimptomatikus. Egyfajta gondolkodási restséget jelez. Mi nem dogmákat állítunk fel. Vannak, akik ezt teszik, kétségtelenül. Egyik feladatunk a gondolkodási restség következtében eltorzított, lebutított tartalmak – a „Waldorf-módszer”, a „gröbenzelli modell”, a „Makovecz-módszer” és társai – megtisztítása és a valóságos tartalmak hozzáférhetővé tétele mindenki számára. Szociálpatológiai diagnosztika és terápiás kísérletek.

Rudolf Steiner éppen az oltásokkal kapcsolatban fogalmazza meg prófétikusan, mi fog történni.

„…a modern materializmus örökösei keresni fogják azt a vakcinát, mely a testet „egészségessé” teszi, vagy­ is olyanná teszi a konstitúcióját, hogy ez a test többé ne beszéljen olyan kacatokról, mint lélek és szellem, hanem a gépekben és a kémiában élő erőknek egy „korrekt” nézetét fogja képviselni, mely erő a bolygókat és a napot a kozmosz ködéből származtatja. Materialista orvosokat kérnek majd fel az emberiség lelkének vezetésére. (…) . . . a sötétség szellemei köztünk vannak… (…) Elmondtam Önöknek, hogy a sötétség szellemei inspirálni fogják emberi gazdáikat, akikben lakni fognak, hogy megtaláljanak egy olyan vakcinát, mely minden, a spiritualitásra irányuló hajlamot ki fog űzni az emberek lelkéből, ami­ kor még nagyon fiatalok, és ez az élő testen át egyfajta körkörös módon fog megtörténni. Ma a testeket ilyen vagy olyan dolog ellen oltják be, a jövőben a gyermekeket egy olyan szubsztanciával fogják beoltani, amit kétségtelenül képesek lesznek előállítani, és ez immunissá teszi őket, hogy ne fejlesszenek ki bolondos hajlamokat a szellemi élettel kapcsolatban – a „bolondos” itt természetesen a materialisták szemében az.(…)”⁹

 „Vannak már olyan szubsztanciák, amiket ki lehet fejleszteni, szubsztanciák, melyeket ha a gyermekek hétéves korában injekcióznak be, például az elemi iskolákat mindenestül feleslegessé tehetik: az emberi lény akkor egy gondolkodó automata lenne. Kivételesen okos lenne, de nem lenne ennek tudatában. Az okosság csak úgy futna le, mint egy gép…”¹⁰

Aki fogalmat akar alkotni erről az „okosító injekció-ról”, az pontos illusztrációt talál a transzhumanistáknál, Ray Kurzweil műveiben, de élményszerűen is átélheti Luc Besson fimjében, a „Lucy”-ben, ahol Scarlett Johansson játssza az alanyt. Lucynek egy tudóscsoport beadja azt az injekciót, ami az illető agyát – mint fogalmaz a film: az ember a saját agykapacitásának mindössze cca. 10 %-át használja, s ezt érdemes megnövelni, ugye, ezzel mindenki egyetért? – 90 %-os kihasználtságra turbózza fel. Lucy ezzel hihetetlen képességekre tesz szert: embereket bénít meg, tárgyakat mozgat, majd – Kurzweil receptje nyomán – rákapcsolódik a számítógépre, felszívja annak tartalmát, sőt a gépet is magába szippantja, majd teste eltűnik és feloldódik a kozmoszban, egy mindenütt jelenlévő erővé válik. A  színész mindezt egyfajta révületben hajtja végre, pontosan illusztrálva Steiner leírását: nincs tudatában annak, mi zajlik benne. A  film okkult kiszivárogtatás, mely sci-finek maszkírozva adja be a fiataloknak e képeket, amik elnyelődnek a tudatban, észrevétlenül.

 „Abból a teljes tudatosságból, mellyel az ember szem­ besül az emberi lény automatizálásával konfrontálva… származott a Waldorf­iskola pedagógiai módszereinek felfedezése. E tekintetben ők (az iskolák) kellene legyenek a modern civilizáció motorjai, melyek újra a spiritualizá­lódás felé fognak vezetni.”

„… Már ma is ki lehet mondani, hogy… a gondolkodás mobilizálása irányába kell dolgoznunk. Ha van egy ilyen munkálkodás a gondolkodás mozgékonnyá tételéért, akkor ezek a gondolatok nem fognak megkeményedni és Ahrimán bonyolult helyzetbe kerül… Szükséges a koncepciók képszerű minősége felé dolgozni; …”

 „… amire szükség van, az az, hogy az egyoldalú fejcivilizációnkat újra kiterjesszük a teljes emberi lény civilizációjára.”

 Amire szükség van, az a tévedések, hazugságok és hamisítások leleplezése és az igazság felmutatása. Ma az igazság dogmának, képviselete kirekesztőnek tűnik. Ez szükségszerű kísérőjelenség. És nem véletlen, hogy épp azok, akik így neveznek minket, megtalálni vélik, amit keresnek a Bodack-módszerben, melynek szellemisége éppen onnan ered – a jezsuitáktól –, akik dogmává tették a kereszténység igazságait.

Lapunk elhatározása, hogy korunk talán legjelentősebb koponyája, Alexander Caspar összes írását megjelentessük magyarul. Ezen írások megértésén, befogadásán múlik a közelgő katasztrófa megelőzése illetve bekövetkezte. Ennek oka gondolkodási képességünk elgyengülése, elmaradása a kor követelményeitől. Gerald Brei kifejezése – Europa am Abgrund – Európa a szakadékban, a romlásban – igen pontos. Amiről Caspar beszél, az nem közelíthető meg intellektuálisan. Egy életfolyamatról van szó, aminek érzékeléséhez le kell vessük az iskolában, egyetemen magunkba szívott természettudományos szemléletünket. Ehhez erőfeszítés és idő kell. E sorok írójának két év kínlódásába került, míg leküzdötte azt a belérögzült reflexet, hogy megpróbáljon definíciókat alkotni Caspar fogalmairól. Steiner írja a Nemzetgazdasági kurzusban, hogy a gazdaság fluktuáló jellegét nem lehet definiálni. Ma ez a kínlódási időszak azok számára, akik bekapcsolódtak a Caspar írásait feldolgozó tanulócsoportba, kevesebb, mint felére rövidült. Ez  jelez valamit. Az  ismeretek mennyisége nem számít, csak ez az erőfeszítés, mert ezáltal ébred fel egy új érzékszerv, mely ma alvó állapotban ott van mindannyiunkban. Caspar képes az eleven gondolkodásra. Fiatalkorában talált rá Steinerre, és megállapította: ez az ember az egyedüli, aki még tud gondolkodni. Mindazonáltal az általa leírtak és az olvasók befogadóképessége közt még szakadék tátong. Szükség van valamiféle alapfokú közelítésre, de az erőfeszítés nem spórolható meg. És nem helyettesíthető intellektuális tartalmakkal, melyek ma még kimerülnek három fogalom – vásárlópénz, hitelpénz, ajándékpénz – ismételgetésében, vagy szentimentális-demokratikus wellness-antropozófiában, empatikus sétákkal. De e szimptómák mégis jeleznek valamit. Hidat kell verni a szakadék két partja közt, a „dogmatikusok” és a „laikusok” közt.

Ez a híd a bennünk élő Közép minősége, az Európai Közép.

Ertsey Attila

A tartalomból:

2 | A Goetheanum elveszett? (Szerkesztői bevezető) (Ertsey Attila)
8 | Mozaikok és perspektívák. 2019. március – május (Ertsey Attila)
17 | Scherak Mari (1931–2019)
Búcsúztató beszéd Scherak Mari temetésén 2019. március 29-én (Silye Imre)
Scherák Mária búcsúztatására (Németh Gilda)
26 | Elkerülhető-e még egy gazdasági és társadalmi katasztrófa? (Alexander Caspar)
30 | Már a vízcsapból is… I. rész (Ertsey Attila)
37 | Az 5G – a végső támadás (Thomas Meyer)
38 | Az akarat alkímiája. „Nem alkothatunk műveket előtted…” (Joao Torunsky)
43 | Teóriák helyett új lelki képességekre van szükségünk (Keserű Zsolt)
46 | Gondolatok a szolnoki iskolaszakadás okán (Szabó Gyöngyi)
47 | Az emberben élő szociális teremtő erő Szülők a Waldorf-iskolában (Vincze Erzsébet)
49 | „…az isteni összeköttetést igazoló határok” Csontváry inspirációja 1880-tól és 1910-ig (Korcsog Balázs)
51 | Mitikus képzetek Honty Márta képzőművész és Bors István szobrászművész emlékkiállításának megnyitóbeszéde (Kampis Miklós)
54 | Antropzófus készítmények elérhetősége Magyarországon
54 | Olvasói levél

Papíralapú példányt szeretnék